A hét témája

István királyt halála után néhány évtizeddel, 1083-ban szentté avatták, ettől kezdve Szent István napján, augusztus 20-án az akkori királyi székhelyen, Székesfehérváron a magyar királyok törvénynapot tartottak. Ott minden eléjük járuló alattvalójuk panaszát meghallgatva, személyesen intézkedtek és bíráskodtak. Az évszázadok múltán e törvénynap elvesztette közjogi jelentőségét, a király személyes bíráskodását a királyi kúrián való ítélkezés rendszere váltotta fel. A törvénynapi országos gyülekezet helyébe a rendi országgyűlés lépett, s az ország központja Székesfehérvár helyett Buda, majd 1873-tól Budapest lett.

A zsidó vallás nem ismeri a szentté avatás fogalmát. A bibliai történet nagy zsidó királyait, mint Dávidot vagy Salamont – érdemeiket elismerve – történelmi és vallási hagyományunk szellemében emberi hibáik miatt szigorúan bírálja. A szentség fogalmát még a jeruzsálemi főpap esetében sem alkalmazza vallásunk. Szent számunkra egyedül az Örökkévaló. A zsidó ember küldetése a törekvés a hozzá való hasonulásra, amelyet tökéletesen soha el nem érhetünk.

Az ünnep régebbi – más szóval eredeti – üzenete és gyakorlata azonban számunkra ma is aktuális, anélkül hogy megpróbálnánk a változó politikai irányzatok és a gyorsan elszálló pillanat igényei szerint értelmezni. Bevett történelmi felekezetként imádkozunk azért, hogy Magyarország a törvényesség, a felekezeti szabadság és a vallási türelem otthona maradjon. A keresztény egyház ünnepeként emlékezik meg e napról, és ha ezt ebben a szellemben teszi, az nem áll ellentmondásban a mi hitünkkel sem.

A nemzet augusztus 20-át Szent István napjaként nemzeti ünnepként tartja számon. E napon mi, zsidók, a nemzet polgárai saját értelmezésünk szerint ugyan, de ugyanúgy ünnepelünk, és kívánunk a nemzet minden polgárának békét, erőt és egészséget.