Kultúrkörök

A címként olvasható latin kifejezés gyakran szerepel a Luthert szerető és hirdető teológusok igényeként. Jelentése: az egész Luthert! A teljes Luthert! Egész életét, szolgálatát szeretnék megismerni és megismertetni. Nem csak egy részletet, nem csak egy korszakot, nem csak egy gondolatot a reformátor életéből. Jogos igény.

Valamikor ellenfelei csak a rossz tulajdonságait mutatták be, és minden gondolatát eretnekségnek ítélték, ugyanakkor hívei, sőt rajongói hibátlan szentnek, mindentudónak, írásmagyarázó mesternek, a legnagyobb németnek, a legkitűnőbb fordítónak stb. tartották. Sőt néhány évtizeddel a halála után már volt, aki divinusnak vagy divusnak, vagyis isteninek nevezte. Többen ihletett írásoknak tartották a műveit, hasonlóan a Szentírás irataihoz. Amit mondott, megfellebbezhetetlen volt.

Luther ezt nem kívánta, még a lutheránus kifejezést is elhárította magáról és híveiről, hiszen ő is és követői is krisztiánusok voltak, akik Jézus Krisztusban hittek, nem pedig őbenne… Nem tartotta magát méltónak arra, hogy róla nevezzék el azokat, akik rá figyeltek. Pál apostolhoz hasonlóan kérdezte: „Hát kicsoda Luther?” – „Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek…” (1Kor 3,5) Az értékel helyesen, aki Luthert a helyén látja; Isten szolgájának, a kegyelem koldusának, eszköznek tekinti, aki szavával tisztítani, reformálni tudta az egyházat.

Megfigyeltem, hogy a Lutherről készített filmek – beleértve a 2004-ben nálunk is játszott, nagyszerű német produkciót – rendszerint idealizálják Luther alakját, és elhallgatják mindazt, ami 1530 után történt a reformátorral, pedig Luther még tizenhat évig, 1546-ig élt. Nyilván jóindulatból hagyják ki azokat az éveket, amikor betegségekkel bajlódott, vagy amikor egyes nehéz erkölcsi kérdésekben megkérdőjelezhetően döntött, sőt néha olyan túlzó kijelentésekre is ragadtatta magát, amelyek miatt magatartását semmiképpen sem lehet menteni. Mindezt nem kell szégyellni, és nem is kell rejtegetni. Hiszen ő is ember volt, aki mindenestül kegyelemre szorult; nem ő váltotta meg a világot. Nem ártok Luther tekintélyének, és nem csökkentem egyháztörténeti jelentőségét, ha azt mondom, nem volt óriás sem, hiszen a berlini Humboldt Egyetem orvosai szerint mindössze százötven centiméter magas volt.

Nem volt tévedhetetlen, ahogy a pápa vagy a zsinatok sem azok. Nem volt oltárra illő, glóriás szent, nem volt individualista, mert az egész egyházzal együtt imádkozott. Nem volt makkegészséges lovag vagy bajnok; sokféle testi bajjal küszködött: magas vérnyomás, szédülés, hasi problémák, fejfájás és még sok más betegség kínozta. Nem volt maradéktalanul bátor, hiszen nemcsak az első misénél remegett a keze, amikor a kelyhet magasra tartotta, hanem a wormsi birodalmi gyűlésen is remegve mondta: „Uram, könyörülj!” (Ezt úgy szoktunk idézni: „Isten engem úgy segéljen!”) Természetesen az évek során Luther is sokat változott, az idézett filmben viszont 1505-ben éppen úgy néz ki, mint 1530-ban.

Nem szükséges idealizálni sem a kortársait, sem a barátait, sem a feleségét, és az ellenfeleit sem kell ördögökként bemutatni. Kata asszony valóban sokat segített az egykorvolt szerzetes, professzor agglegénynek, hogy rendszeresen és egészségesen éljen, rendben tartotta a holmiját, de Luther nem azért vette el őt, mert olyan szép volt, mint a filmben Claire Cox… Luther sem volt Rómeó-típus. Felesége hűségesen szerette, gondot viselt rá, féltette, de az objektív véleményalkotáshoz érdemes egész életüket megismerni – a családi élet örömeivel és szomorúságaival együtt. Bóra Katalinból pedig nem kell filmcsillagot varázsolni ahhoz, hogy tiszteljük és szeressük.

Nem kell elhallgatnunk, hogy Luther nem volt tévedhetetlen a döntéseiben. Hesseni Fülöp herceg bigámiában élt, Luther pedig menteni próbálta őt, és leplezni igyekezett bűnét. A parasztháborúban kegyetlenül irtani akarta a lázadókat, mert féltette a rendet. 1542-től haláláig olyan antijudaista iratokat írt, amelyekre gyakran hivatkoztak a 20. század náci Németországában. Luther velünk együtt bűnbocsánatra szoruló ember volt. Nem őt kell követni, hanem Krisztust, akire ő is mutatott.

1927-től kezdve számos Luther-film készült. Többet is forgattak Amerikában – egy példányt én is hazahoztam 1957-ben Minneapolisból. 1983-ban, Luther születésének ötszázadik évfordulóján mindkét akkori Németországban készítettek Luther-filmet. Finnországban operát komponáltak Luther és Bóra Katalin életének történetéből.

Örömmel tölt el, hogy a legújabb, német produkció révén olyanok is megismerhették valamelyest Luthert és életművét, akik addig semmit sem tudtak róla. Mindössze azt kérem, hogy legyünk józanok, és ne higgyünk az olyan típusú mondatoknak, mint amilyen például a filmet reklámozó plakátokon is olvasható: „Luther, aki megváltoztatta a világot”.

Azt ajánlom, hogy akár a reformáció hónapjában vagy máskor foglalkozzunk a teljes Lutherrel. Gimnazista korom óta olvasom Luthert; ez több mint hatvan évet jelent. Mindig szívesen tanulok tőle és róla, sokat tudok felőle, de még nem eleget. Krisztus-hitem érdekében szeretném egyre jobban megismerni őt, a teljes Luthert. Totus Lutherus!

Hafenscher Károly (id.)