Napról napra

Amint Jézus beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Lk 17,12–13 (Zsolt 72,12; Lk 17,11–19; Róm 8,12–13.14–17; Zsolt 119,137–144) A tíz leprás Jézustól távol állt meg, de „elkiáltotta” hozzá kérését. Nincs az a távolság, melyet le ne győzhetne az imádságos kérés, de ehhez találkozni kell Jézussal, nem elkerülni őt. Érzékelhetjük a távolságot, a hiánya miatti ürességet, de még jobban kell éreznünk bűnünk miatti nyomorúságunkat; azt, hogy ezen csak ő segíthet, és segít is, mert nála van könyörület. Az Úr megmenti a segítséget kérő szegényt…

A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Róm 5,5 (Zsolt 25,5; 2Tim 1,1–6/7/; Dán 3,1–30) Megpróbáltatások közepette szorulunk rá a legjobban a reménységre. De bizonyos-e a reménység? Nem csupán önáltatás? Két biztosítékunk van a megszégyenülés ellenében: Isten szeretete és a Szentlélek ereje. Csak hit kell hozzá, hogy újra és újra elfogadjuk Isten szeretetét, ehhez pedig a Szentlélek ajándéka segít hozzá: ő teremt bennünk hitet.

Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Ézs 10,1–2a (Róm 13,4; Jn 9,24–38/39–41/; Dán 5,1–30) Szívesen hárítjuk át a „jaj”-t magunkról a hatalom hordozóira. Nekik is meg kell állniuk Isten ítélete előtt. De lássuk be, hogy Isten szava nemcsak a törvényhozókra, hanem a törvény használóira – mindnyájunkra – is vonatkozik. Sok szó esik napjainkban az erőszak elhatalmasodásáról. Családon belüli erőszak, munkáltatói kényszer, szexuális agresszió fertőzi közösségi életünket. Ezek mögött ott van az önzés, az a hozzáállás, hogy „egyedül én vagyok fontos”, és az a látszat, hogy a törvény az én javamat munkálja. Pedig a törvény meg is ítél – engem is! Ne feledjük azt sem, hogy a legfőbb törvény a szeretet parancsa.

Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.” Lk 12,22–23 (Józs 1,13; Filem 1–16/17–22/; Dán 6,1–29) Jézus tanítványa nem lehet aggodalmaskodó. Ez a bizalom hiányát jelenti – különösen is életünk és testi szükségleteink terén. Aggódhatunk a világban tapasztalható szegénység miatt is. Mi azonban naponta kérjük a mindennapi kenyeret, és ezzel elfogadjuk Isten gondviselő szeretetét. Hit kérdése számunkra, hogy Isten naponta megadja eledelünket, kielégíti testünk minden szükségletét. De hitünk egyben arra is kötelez bennünket, hogy mások szükségletéről is gondoskodjunk.

Az Úr Jézus így szólt Pálhoz: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát.” ApCsel 26,18 (1Kir 18,30; 1Krón 29,9–18; Dán 7,1–14) Saul arra kapta az elhívást, hogy nyissa meg az emberek szemét, és a bűn sötétjéből az élet világosságára vezesse őket. Urunk mireánk is bízta ezt a missziót. El lehet jutni a Sátán hatalmából Isten világosságára. Ezt példázza Pál, illetve sok más tanítvány és Krisztus-követő élete is – tükrözze ezt a mi életünk is! A megtérés és a hit által nemcsak mi, hanem mások is eljuthatnak a bűnbocsánatra és az örök életre.

Miután Jézus felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. ApCsel 2,33 (Jer 16,21; Jn 13,31–35; Dán 7,15–28) A feltámadott Krisztus a mi élő Urunk, akit Isten a jobbjára emelt, aki a Szentlélek birtokában van, és Lelkét reánk is kitöltötte. Tanúivá tett minket, hogy az élő Jézus bizonyságtevő szavunk és életünk által tovább végezhesse azt, amit Atyja rábízott. Ő élteti és erősíti tanúinak seregét, őérte adhatunk mi is hálát Istenünknek.

Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. 1Thessz 4,11 (Hab 2,6; 2Thessz 2,13–17; Dán 12,1–13) Krisztus követőinek két jellemzőjét írja le az apostol: csendes élet és becsületes munkavégzés. Sztárokat, sikeres embereket mutogató világunkban mi, Jézus követői a csendes, becsületes, tartalmas életvitellel tölthetjük be Isten akaratát. Ehhez az életmódhoz hozzátartozik a tisztességes munka, mely mások javát, segítését mozdítja elő. Ez természetes kötelesség, nem pedig érdemszerző magatartás!

Tóth-Szöllős Mihály