Evangélikusok

Méltatlanul mellőzte egyházunk. A konzervatívok féltékenysége elutasította liberalizmusát, pedig azt vallotta: „A teológiai tanár három fő kelléke: a tudás, a pedagógiai képesség és az erős, élő hit.”

Az utókor megkésett tiszteletadása az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum ajándéka. A „Tudós tanárok – tanár tudósok” sorozatszerkesztőjének, Jáki Lászlónak a jóvoltából a minap jelent meg Vincze Tamás és Ugrai János száznegyven oldalas könyve, a sokoldalú Szelényi objektív, szakavatott méltatása. A tetszetős, könnyen kézben tartható könyvecske három témakört ölel fel: ismerteti Szelényi Ödön életét és pályafutását, pedagógiai és közéleti tevékenységét, valamint Szelényit, a tudóst.

Szelényi Ödön 1877-ben született Késmárkon. A nemesi rangra emelt patrícius família (a szepesremetei Schneider család) sarja nem kevesebb, mint hat közép-, illetve felsőfokú intézmény katedráján tanított. Mezőtúr, Lőcse, Késmárk, Pozsony, Budapest és Debrecen protestáns intézményei voltak zaklatott életének állomásai. Széles látóköréből adódó kritikai állásfoglalásai mindig visszhangra, olykor visszautasításra találtak. A trianoni békediktátum után ideiglenesen egyesített pozsonyi–eperjesi teológiai akadémia kötelékéből nem vette át a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni teológiai fakultása: a nagy tudós, több száz filozófiai, történeti, pedagógiai és irodalmi tanulmány szerzője soha nem lehetett egyetemi professzorrá, csupán – végül is több akadályt legyőzve – egyetemi magántanárrá Debrecenben.

Ha megismerjük munkásságát és műveinek e könyvben közreadott gazdag bibliográfiáját, akkor értjük meg igazán, hogy a neveléstörténeti, az irodalomtudományi és a vallásfilozófiai módszertan terén is milyen fontos alkotások születtek tollából. Egyik legmaradandóbb alkotása, A magyar evangélikus nevelés története a reformációtól napjainkig (Pozsony, 1917) a reformáció 400. évfordulójának akart emléket állítani. (A ma nemzedéke követi-e 2017-ben Szelényi Ödön példáját?)

Modern, újító szellemű, kora teológiai gondolkodását több vonatkozásban is megelőző tudósunk volt. Egész pályája során a pedagógiai újítások és ezek létrehozói, például a reformer típusú személyiségek érdekelték. Az egyház és a társadalom visszás jelenségeire már a 20. század első évtizedében felfigyelt, és pontos fogalmakkal le is írta őket.

Az Írói arcképek (Mezőtúr, 1909) bevezetőjében ezt olvashatjuk: „A régi fogalmak elhalványulnak, az újak még nem bontakoztak ki határozottan. A szellemi élet három tényezője közül (a tudomány, művészet és vallás) az első vezet és halad előre törhetetlenül és győzelemittasan, noha itt is megvan az ellentétes vélemények heves tusája. A másik kettő komoly vajúdásban leledzik: a művészet léha szórakozássá, élvezeti cikké látszik süllyedni. A vallás egyrészt a létjogosultságért küzd, másrészt üres, tartalom nélküli formalizmussá készül válni. E rázkódtatástól nem ment a család, az iskola sem: ezek is az új eszmék sodrába kerülnek, és megérzik átalakító hatásukat…”

Egész élete során arra törekedett, hogy megcsontosodott tételektől mentes, kritikára és önvizsgálatra mindig kész tanulmányokkal ismertesse meg olvasóit és hallgatóit. Szelényi Ödön egész életét a tudományos vizsgálat szabadsága iránti feltétlen tisztelet vezérelte. 1931-ben Budapesten hunyt el.

Dr. Fabiny Tibor (id.)