EvÉlet - Lelki segély

„Családommal minden vasárnap templomba megyünk. Fontos számunkra, hogy ezen a napon együtt legyünk, és semmilyen munkát ne végezzünk. Úgy tapasztalom, hogy az emberek általában nem értik, hogy ez a nap az Úré, ezért aztán hétköznapjaik és ünnepeik összemosódnak. Kolléganőm sem érti, hogy miért kell megünnepelni a vasárnapot. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy miért szent ez a nap, de nem tudtam jól átadni a lényeget. Különösen zavarba jöttem, amikor rákérdezett arra, hogy miért éppen a vasárnap a nyugalom napja. Mi lett a szombattal?”

Drága testvérem, Annamária! Legyen minden ünnepe és minden hétköznapja bőséggel teljes minden istenfélő kegyesnek! Szálljon áldás ünneplésük öröméből fárasztó vándorlásuk idejére! Mert ahogy hosszabb, fent nem idézett soraiból kiderül, családjával együtt naponta megtapasztalják, hogy a vasárnapi igehirdetés lelki tápláléka élteti Önöket egész héten. Erőt, lendületet adó, útbaigazító, vigasztaló és figyelmeztető az az isteni szó, amely megszólal a szószékről. Úgyhogy nyugodtan megállapíthatjuk, hogy nem az Úristennek, hanem nekünk van arra szükségünk, hogy megszenteljük, vagyis neki szánjuk a vasárnapot újra és újra.

Fájdalom, hogy mennyien élnek közöttünk olyanok, akik a vasár- és ünnepnapokon is dolgoznak. Szinte soha sem pihennek. Mintha félnének attól, hogy a nyugalom napján nyugtalanító gondolatok motoszkálhatnak majd a fejükben: nyomasztó, az élet és halál nagy kérdései körül forgó gondolatok. És ki adja meg ezekre a választ? Sokan inkább homokba dugják a fejüket, mintsem vennék a fáradságot arra, hogy megkeressék a feleleteket.

Természetesen nem mindenkinek munkával terhes a hétvégéje. Sőt a nyugtalanító gondolatok is messzire elkerülik felebarátaink java részét. Ők az élményhabzsolók. Irány a szabadba, az uszodába, a hétvégi telekre vagy a vidámparkba! Jöhetnek a barátok és barátnők is. Vagy szombat este csapjunk inkább egy kis stresszoldó bulit? Csináljon már végre egy kis jó hangulatot az alkohol, hiszen egyszer élünk!

Távol álljon tőlem az ítélkezés. Azért illusztráltam két típus példájával is a hétvégi időtöltés leggyakoribb formáit, hogy teljesen világos legyen számunkra: a világ fiainak nem szent se a szombat, se a vasárnap. Hogyan vágyakozhat valaki arra, hogy egész napját az Úr igéje körül, imádsággal, a gyülekezetben töltse, ha még nem Isten gyermeke? Kedves levélíró testvéremnek szeretettel javaslom, hogy hívja el valamelyik vasárnap kolléganőjét családjával együtt az istentiszteletre. Mutassa be neki a gyülekezeti életet, beszéljen neki a mi Urunkról, vegye körül krisztusi szeretettel! Akkor talán meg fogja érteni, hogy miért olyan pótolhatatlanul fontos a vasárnap megszentelése. Ha kolléganője képes lesz erőt és békét meríteni az Úrral való találkozásból, akkor máskor is vágyni fog erre. Ekkor érkezik majd el az idő arra, hogy részleteiben is elmondja neki, mit jelent az Úr napja a hívő szívnek.

A teremtéstörténet (1Móz 1,1–2,4) szerint Isten, miután megteremtette a világot, megpihent. Megpihenésének napja a hetedik volt, amelyet megszentelt, azaz a többi naptól elkülönített. Ez az úgynevezett sabbat, amely héberül nyugalmat jelent. Mindehhez isteni parancs is kapcsolódik: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!” (2Móz 20,8) Erre azért van szüksége az embernek, hogy ne felejtse el, hogy mindent Istennek köszönhet. Izrael népe számára a sabbat emellett az Egyiptomból való szabadulás emléknapja, sőt az Istennel való összetartozás jele is (vö. 2Móz 31,17; 5Móz 5,12–15).

A hét napjainak eredeti sorrendje szerint a szombat a hét utolsó napja. Mindebből egyenesen következik, hogy a hét első napja a vasárnap. Az Újszövetségben a „hét első napján” kifejezés többször is előfordul (vö. Mt 28,1; Mk 16,2; Jn 20,1). Nem nehéz kitalálni, hogy milyen összefüggésben: ezen a napon támadt fel Jézus Krisztus. Ezért aztán a Krisztus-hívők minden héten megünnepelték az Úr feltámadásának napját, és örvendeztek megváltásuk felett. Éppúgy, ahogy a teremtés, a megváltás műve is Isten hatalmas tette. Az ember semmit sem tehet hozzá. A keresztények minden vasárnap összegyűltek az ige hallgatására, és megtörték a kenyeret (ApCsel 20,7).

Csodálatos dolog úgy kezdeni a hetünket, hogy az Úr művére gondolunk, arra, amit ő végzett el értünk. Az ő cselekvésének hatalmas erejével indulunk saját feladataink közé. Ez Isten rendje, a kegyelem ideje. Isten cselekszik bennünk Szentlelke által, s amikor ezt megtapasztaljuk, azután már csak neki akarunk élni. Először nyugalmába hív, csak azután vagyunk képesek munkálkodni érte (Mt 11,28–30). Mert a vasárnap megszenteléséhez az is hozzátartozik, hogy betegeket látogatunk, könnyet szárítunk fel, törődünk egymással, hogy teszünk valami jót. Hogy felfigyelünk a szükséget szenvedőre, akit talán a hétközi rohanásban nem vennénk észre. És tanúságot teszünk életünk Uráról. Mert Urunk egy szép napon megkérdezi tőlünk, hogy mire használtuk azt az időt, amikor szabadok voltunk más kötelezettségektől?

Annamária! Kívánom, hogy tegye megbánhatatlanul örömtelivé minden vasárnapját az Úr!

Szőkéné Bakay Beatrix