Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 37 - Negyven esztendeje hunyt el Albert Schweitzer

Evangélikusok

Negyven esztendeje hunyt el Albert Schweitzer

Albert Schweitzer (1875–1965) lelkészcsaládban, a Felső-Rajna megyei Kaysersberg városában született 1875. január 14-én. 1893. június 18-án érettségizett, majd beiratkozott a strasbourgi egyetem teológiai és filozófiai szakára, és ezzel párhuzamosan elmélyedt a zenei tanulmányokban is. Államvizsgáját 1898-ban tette le, nem sokkal később Párizsba utazott, hogy ott folytassa filozófiai és zenei tanulmányait. A strasbourgi egyetemen írt doktori értekezésének témája Kant vallásbölcselete volt. 1899 végén segédlelkésszé nevezték ki. 1902-tól a strasbourgi egyetem teológiai fakultásán tanított.

1896-ban arra az elhatározásra jutott, hogy legföljebb harminc éves koráig szenteli magát a tudománynak és a művészetnek, ezután pedig olyan tevékenységet végez, amely közvetlenebb módon szolgálja az emberiség javát.

Orvosi tanulmányait 1905 őszén kezdte meg. Egyidejűleg teológiai előadásait is megtartotta, orgonahangversenyeket adott, valamint tanulmányokat írt Pál apostol misztikájáról és Bach orgonaműveiről. Időközben házasságot kötött Helene Bresslauval. Lányuk, Rhena 1919-ben született.

A házaspár 1913-ban utazott Gabonba, közelebbről Lambarénébe. Az afrikai nyomor láttán és az első világháború eseményeinek hatására fogalmazódott meg benne – mintegy életének vezérfonalaként – az élet tiszteletének gondolata. 1953-ban vehette át a Nobel-békedíjat. Kilencvenévesen, 1965. szeptember 4-én hunyt el Lambarénében. Fejfáját saját kezűleg ácsolta, leendő sírjának helyét is maga jelölte ki. Utolsó földi útján munkatársai és betegei kísérték el. A gaboni kormány képviselője így búcsúzott tőle: „Meghalt a tiszteletre legméltóbb és a világ legtiszteltebb polgára… A legöregebb és leghíresebb gaboni.”