Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 38 - New Orleans magyar segélyezése

Keresztutak

New Orleans magyar segélyezése

Ötezer dollárt utal át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet amerikai protestáns partnerszervezetének a hurrikán pusztította New Orleans lakóinak megsegítésére – olvasható a karitatív szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, az amerikai ökumenikus segélyszervezet részt vesz a helyszíni mentésben New Orleansban; a magyar partner ezzel az adománnyal kívánja kifejezni a szolidaritását.

A Hit Gyülekezete 25 ezer dollár (5,1 millió forint) adományt juttatott el az amerikai hurrikán áldozatainak megsegítésére. A gyülekezet a magyar evangéliumi keresztények felajánlását (a budapesti amerikai nagykövetség koordinálásával) az Operation Blessing szervezetnek küldte el. A segélyszervezet a gyülekezet támogatásából 50 ezer adag ételt osztott szét a múlt hétvégén New Orleansban, valamint a szerencsétlenül járt város környékén rekedt túlélők között. A Hit Gyülekezete azt is közölte, hogy az elmúlt hetekben gyűjtést rendeztek a székelyföldi árvíz áldozatainak megsegítésére is; az összegyűlt, 12millió forint értékű adományt augusztus végén adták át a helyszínen a bajba jutott családoknak.

MTI