A közelmúlt krónikája

Pár nappal a tanév hivatalos nyitánya előtt került nyilvánosságra: a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumból elbocsátottak egy tanárt, Dantesz Tamást, s mert érettségi előtt álló osztálya nem ért egyet a döntéssel, az osztály tanulói közös távozásukat is kilátásba helyezve kérik az iskola igazgatótanácsától az intézkedés visszavonását. A grémium augusztus 30-án ült össze. A 12/b osztály a szülőkkel együtt az épület előtt gyülekezett, jelenlétükkel hangsúlyozva: amit a korábbi leveleikben kértek-írtak, fenntartják, komolyan gondolják. Az osztály által augusztus 23-án, a tanár elbocsátásának napján fogalmazott levélben az áll: elképzelni sem tudják, hogy a nekik oly kedves pedagógus mit véthetett az iskola és az evangélikus közösség ellen, mivel adott okot az intézkedésre. A gimnázium előtt ácsorgó újságírók is ezt firtatták, no meg azt, mivel érdemelte ki a tanár a szolidaritásnak ezt a példátlan megnyilvánulását. A helyzet kényes voltára tekintettel nem kérdeztünk neveket, csak az érvekre voltunk kíváncsiak.

– Megmondtam az igazgatónőnek is, hogy szerintem ez az ember többet tett az elmúlt években a gyerekemért, mint a saját édesapja!

– Én messzemenően kiállok mellette! Ő az az ízig-vérig pedagógus, aki nem azért dolgozik, hogy pénzt keressen, hanem mert szereti a gyerekeket. Bármikor, bármilyen helyzetben készen áll, hogy segítsen, korrepetálta a diákokat akár matematikából is… Nekem két nagyobb gyerekem is van, tehát tudom, mások előbb azt tisztázzák, mennyibe fog kerülni…

– Igazi, jó csapatot kovácsolt az osztályból a tanár úr! Országos versenyeken vettek részt az ő irányításával, számítástechnikát tanít nekik, és osztályfőnök; a szabad idejét feláldozva megtett értük mindent! Tavaly is, az idén is Bodrog-ártéri vízi túrára vitte őket. Elég volt egy telefon, kocsiba vágta magát, és ment az osztály után! Vagy itt volt a kalandtúra, ahonnan a fiam úgy jött haza: „Anya, ha ide nem engedtél volna el, most nem tudnám, hogy erre is képes vagyok!”

Közben feltűnik, hogy több fiatalon egyforma, „Kalandtúra” feliratú póló van. Erre egy fiatalember ad magyarázatot:

– Számítástechnika tagozatosok vagyunk, és ez a verseny a Sulinet keretében zajlott. Hárman az internet mellett ültek, telefonon továbbították a koordinátákat a másik háromnak, aztán másnap csere. Volt vadvízi evezés, falmászás, mindenféle gyakorlati feladat: például fel kellett mászni egy fára, kötélen leereszkedni a csónakba, és a tanár úrral kievezni a partra. Ez nagyon jó érzés volt, és főleg az, hogy egy ilyen tanár várt, akiről tudom, hogy egy másik hajóban is ugyanígy várna…

– Ez az érzelmi ragaszkodás tehát egyáltalán nem véletlen – veszi vissza a szót az édesanya. – És nekünk, szülőknek nem az számít, hogy a tanár úr beírta-e mindennap a naplót, hanem ez, amit a gyerekeinkért tesz! Mi már július 5-én fogalmaztunk egy levelet az igazgatónőnek és az egyházi elöljáróknak, hogy ha valóban igaz, hogy Dantesz Tamás elbocsátását fontolgatják, gondolják át, mert itt 27 gyerekről van szó, az ő érettségijükről, és az se véletlen, hogy többen közülük az emelt szintű számítástechnikai érettségit tervezik…

– Közösséget kovácsolt a Kárpátaljáról, Erdélyből, faluról, városból összeverődött, teljesen különböző gyerekekből. Senki sem vitathatja, erre csillagos ötöst érdemel! – mondja hévvel egy másik asszony.

A szülők és gyerekek egymás szájából veszik ki a szót: megannyi történet arról, miért fontos, hogy Dantesz Tamás vigye az érettségiig a 12/b-t. Egy lány így érvel:

– Szakmailag is nagyon jó, de emberileg is. Mindig mellettünk állt. Már májusban voltak kósza hírek az elbocsátásáról, és mi egész nyáron tartottuk vele a kapcsolatot. Mikor megtudtuk, hogy mi történt, nem volt kérdés, mit kell tennünk. Egységben az erő – ez vezérelt bennünket.

– Amikor otthon beszámoltál az iskolai eseményekről és a terveitekről, nem próbáltak lebeszélni?

– Eleinte kétkedtek, azt kérdezték, nincs-e valami más is, és megpróbálták kibogozni a dolgokat. De mikor tisztán láttak, támogattak bennünket. Amikor elsősök voltunk, esküt tettünk a templomban. Arról szólt, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Csalódott vagyok.

– Nem ezt vártam ettől az iskolától – veszi át a szót egy könnyeivel küszködő anya. – Az én gyermekem otthonról szeretetből jön, s úgy gondoltam, szeretetbe érkezik. Az igazgató megnyilvánulásai nem erről tanúskodnak, nem is törekszik megegyezésre!

Egy másik szülő is a kompromisszum fontosságát és a gyerekek érdekeit igyekszik előtérbe helyezni: itt 27 gyerekről van szó!

Az iskola előtt természetesen ott van Dantesz Tamás is.

– Mivel magyarázza a történteket? Az elbocsátást és ezt a kiállást, amelyben része van? – tettem föl neki a kérdést.

– A felmondás indokainak legtöbbje nevetséges, a tantestület nyolcvan százalékát kitehetnék ilyen alapon. Az meg, hogy ilyen szolidaritásban van részem… ha ez a legnagyobb érzés, amit pedagógusként elérhetek, már megérte.

– Mivel adott okot a felmondásra?

– Több esetben konfrontálódtunk az igazgatónővel, de szerintem nem a konkrét történések adtak erre okot, hanem korábban felgyülemlett indulatok. Figyelmeztetésben részesültem, mert egy péntek délután a számítástechnika-teremben felejtettem az osztálynaplót, amikor egyébként országos versenyen vettünk részt az osztályommal. Vagy amikor két éve tanulmányokat kezdtem a jogi karon, szerettem volna az első konzultáción részt venni, megszerveztem a szívességi helyettesítést, és kértem ehhez az igazgató hozzájárulását. Azt mondta, rendben, de ezt írjam le. S mivel úgy mentem el, hogy nem foglaltam írásba, hétfőn már várt az írásbeli figyelmeztetés…

– Hány ilyen jött össze?

– Én ötöt tudok az elmúlt másfél-két évben.

– És nem súgott az ösztöne? Nem érezte, hogy ennek még rossz vége is lehet, például az, ami most megtörtént?

– De. Én ezt láttam előre, de úgy gondolom, hogy ha bizonyos helyzetekben másként viselkedtem volna, ez a sok ember most nem állna itt. Úgy gondolom, egy rossz döntést bármikor vissza lehet vonni. Engem minden megoldás érdekel annak érdekében, hogy azt a hat órát, ami az órakeretben rendelkezésre áll, az osztályommal tölthessem. Ha a Kossuthban, akkor itt, ha más iskolában, akkor ott.

Dantesz Tamás munkaügyi bírósághoz fordult, mert úgy ítéli meg, hogy elbocsátott pedagógusként nem túl jók az esélyei az elhelyezkedésre, de azt mondja, most ez nem érdekes, fontosabb, hogy a 12/b leérettségizzen.

Az igazgatótanács ülését követő szülői értekezleten nem lehetett jelen, de hírek szerint ott még egy kompromisszumos javaslat hangzott el: lehessen Dantesz Tamás óraadó az érettségire készülő osztályban. Mivel az iskola vezetősége ehhez sem járult hozzá, másnap, augusztus 31-én, egy nappal a tanév hivatalos kezdete előtt az osztálynévsor már a polgármesteri hivatalban volt, helyet kérve a gyerekeknek, lehetőleg tanárukkal együtt.

Tar Jánosné, az evangélikus Kossuth-gimnázium igazgatója így látja a helyzetet:

– Több éven keresztül voltak komoly, az iskolai rend és fegyelem elleni vétségei a tanár úrnak, melyeknek személyesen átnyújtott írásbeli dokumentumai is vannak. Ezeket a figyelmeztetéseket jobbító szándékkal, a minél további együttműködés reményében tettem meg mint munkahelyi vezető, de sajnos mindez nem vezetett eredményre. A legszomorúbb, hogy nem tudta a kritikát elfogadni, szembefordult a döntéssel: miért nem mást, miért pont őt… Én felelős vagyok az iskola működéséért, azért, hogy itt az adminisztrációs rend és fegyelem, illetve kötelezettség, a tanórák megtartása rendben legyen. Ez nem engedhető meg tovább…

– Miért csak augusztus 23-án került sor a felmondásra? Ahogy a sportban, az oktatásban is a nyár az új szerződtetések ideje…

– A kolléga tudta, hogy milyen helyzetben van. A tanév végén kifejtettem neki, hogy így a továbbiakban nem fogunk tudni együtt dolgozni. Én tehát a nyáron vártam egy megkeresést, hogy ő milyen megoldást lát ebben a helyzetben, ha neki valóban fontosak ezek a gyerekek. A kollégák is készen álltak közvetíteni. De ez nem történt meg, s magyarázatát sem adta, miért… Nagyon sajnálom, hogy így történt, és nagyon sajnálom a gyerekeket. Kicsit félek, hogy elhamarkodott döntést hoztak, mert nem vagyok biztos benne, hogy valóban van fogadó iskola. Ez borzasztó nagy terhet ró azokra a kollégákra, akik majd tanítják őket; nagy felelősség a gyerekeket ismeretlenül érettségire vinni, s ráadásul a kollégák azt látják ezekben a gyerekekben, hogy szembefordultak az anyaintézményükkel.

– Ön gondolta, hogy ez be fog következni?

– Azt gondoltam, hogy néhányan meg fogják lépni, de nem számítottam ennyi gyerekre. Én úgy gondoltam, hogy a szülők talán többet kaptak az iskolában tanító többi pedagógustól, és az is garancia számukra. Sajnos most úgy tűnik, hogy az iskola többi tanára nem tudta megnyerni a bizalmukat.

– Ebből a körülményből nem von le következtetéseket? Valóban jól döntöttek?

– Mi ismerjük a tanár urat, tudtuk, mire készül, ő sem titkolta: az utolsó figyelmeztetésnél kijelentette, tönkreteszi az iskolát. Hogy most a szülők és a gyerekek milyen információk alapján döntöttek, más kérdés. Ez az ő döntési joguk. Sajnos. Nem vagyok biztos benne, hogy pár napon belül nem lesznek itt újra ezek a gyerekek. Mi szeretettel fogjuk őket várni.

– Vajon mit mérlegelt az iskola igazgatótanácsa, mikor helybenhagyta a munkáltatói döntést? – ezt a kérdést már a tanács elnökének, Bozorády Zoltán esperesnek, püspökhelyettesnek tesszük fel.

– A munkájával voltak problémák, a munkafegyelemmel. Erről többször elbeszélgetett vele az igazgatónő, s egyszer sem fordult elő, hogy azt mondta volna, „elnézést, jobban odafigyelek”. Minden egyes alkalommal felháborodott volt. Persze senki sem köteles elismerni a hibáját, de azért adottak azok az objektív szempontok, amelyek alapján eldönthető, hogy valami hiba-e, vagy sem. Természetesen nem az a lényeg, hogy valaki elkövet egy vagy két hibát; a legnagyobb baj, ha valaki nem hajlandó változtatni. Amikor erről a tanév végén meghallgattuk az igazgatónőt, egyöntetűen az volt a tanács álláspontja, hogy elfogadjuk a döntést. Ha egy tanár mentalitása, magatartása fegyelmezetlen, az hátrányos az egész iskolára. Sajátos helyzetben vannak az egyházi intézmények, mert az állami jogszabályok nem adnak lehetőséget a fegyelmire. Lehet adni a figyelmeztetéseket, s azután jön az elbocsátás. Amolyan „kvázi közalkalmazotti” jogviszonyban vannak az egyházi intézmények alkalmazottai.

– Ha tehát valami nagyon egyértelműt akart az iskola, illetve az igazgatótanács, ezt kellett tennie, mert kifogytak az eszközökből…

– Ez pontosan így van.

– Kevés pedagógus lenne képes ilyen hatást gyakorolni a rábízott közösségre, s ez bizonyára egy hosszan tartó befektetés eredménye. Ez sem gondolkodtatta el Önöket?

– Kétségtelen, hogy a tanár úr óriási hatást gyakorolt a szülőkre és a gyerekekre, de ennek megítélése nézőpont kérdése. Két órán keresztül gondolkodott és mérlegelt tizenegy igazgatótanácsi tag. A mérlegelés azonban azt jelenti, hogy figyelembe vesszük, hogy jó lenne egyben tartani és leérettségiztetni az osztályt; jó, ha a szülők, a tanár, a diákok, az iskola kapcsolata pozitív. A másik oldalról pedig figyelembe kell azt is venni, hogy egy ilyen lépés azzal járhat, hogy ezentúl feljogosítva érzi magát mindenki arra, hogy bármit megtehessen, kijárjon, kipréseljen, abban a reményben, hogy az az eredmény születik, amit ő jónak lát. Ha valaki kilóg a sorból, és megpróbál maga mellé állítani másokat, az mindig feszültséget teremt. Ebben a szabadelvű világban a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy minek milyen következménye van. Ma hamarabb kell a gyerekeknek dönteniük, mint hogy arra lelkileg, erkölcsileg és intellektuálisan megértek volna. Ha elérhetek eredményeket azzal, hogy kampányolok, tüntetek, miközben sok szempontot nem veszek észre, annak rossz üzenete van.

– Huszonkét gyerek elhagyja a Kossuth-gimnáziumot. Ez hogyan hat vissza az iskolára?

– Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha a nem megfelelő magatartás következmények nélkül marad, az mindenképpen negatív hatással van az intézményre.

A Kossuth-gimnázium huszonkét tanulója szeptember elsején már az önkormányzat intézményében, a Vasvári Pál Gimnáziumban kezdte meg a tanulást. A polgármesteri hivatal a jogszabályokban előírt ellátási kötelezettségének tett eleget az intézkedéssel, a tanár foglalkoztatását – noha pedagógiai megfontolásból indokoltnak tartja – a Vasvári Pál Gimnázium igazgatónőjének hatáskörébe utalta. Tekintettel a tantestület összetételére, a szakos ellátásra, Dantesz Tamás nem követhette osztályát. Szeptember 2-án a Kossuth-gimnázium Máté Zoltán igazgatóhelyettes aláírásával nyilatkozatot adott ki, melyben sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, s egyúttal leszögezi, hogy a visszatérni óhajtó diákokat szeretettel fogadják.

Veszprémi Erzsébet