A hét témája

Ó, ti fák, tudjátok, hogy Isten tanúi vagytok?

Itt álltok büszkén, az elegancia makacsságával figyeltek minket. Miközben árnyékotokban pihenünk, miközben árnyékotokban népdalokat dúdolunk, miközben árnyékotokban verseket gyártunk, ti cinikus mosollyal figyeltek minket. Próbálunk elbújni közöttetek, de ti elárultok. Próbálunk lombjaitok közé mászni, de ti jelentitek, hol vagyunk. Illetve hogy hol nem vagyunk. Hol vagyunk, hol nem vagyunk.

Ó, ti fák, tudjátok, hogy Isten tanúi vagytok?

Titeket látva az ember beleborzad abba, hogy mennyire függ az időtől, sőt mennyire rabságában szenved. Beleremeg a lélek, ha ráeszmél, hogy ti, ó fák, talán még mindig lesztek, amikor én már nem.

Eszembe jut egy öreg fa, amelyet Nagytarcsán mindenki csak úgy hívott: „a százéves fa”. Hogy tényleg százéves volt-e, azt nem tudja senki, de a legenda szempontjából – miszerint minden falunak kell egy százéves fa – ez lényegtelen. Azt mondták a népek, hogy százéves volt, bár ezt már senki se bizonyíthatja. Azóta ugyanis, mióta a fa született, már több emberi generáció is kihalt, a százéves fa meg csak él, és csak él, vagy ha már nem, a mellette lévő fa akkor is bizonyosan szívesen átveszi, illetve örökli a „százéves fa” titulust és az ezzel járó feladatokat.

Ó, ti fák, tudjátok, hogy Isten tanúi vagytok?

Ti, akik ha kell, kígyóval barátkoztok. Ti, akikből ha kell, bárkát farigcsálhat a hős menekülő. Ti, akiknek árnyékában jól megférne egymás mellett a pihenő Jónás és a szenvedő Jób. Ti, akikből ha kell, keresztet ácsol egy másik ács, vagy éppen egy másik ács fia. Ti, akiknek ágára annyi meg annyi Júdás akasztotta már fel magát. Ti, akiknek törzséből készül a bölcső és a koporsó is.

Ó, ti fák, tudjátok, hogy Isten tanúi vagytok?

Mondhatnám, hogy nem látom a fától az erdőt, de nem mondom. Egyrészt rossz favicc lenne, másrészt pedig nem igaz. Látom az erdőt a fában, és a fát az erdőben. Itt álltok, ti fák! Tekintélyesen. Elárultok minket. Eláruljátok titkainkat, esendőségünket, bújócskás játékunkat.

Ti, ó, tanúk, ti fák! Az élő Isten tanúi, akik létezésetekkel túlmutattok önmagatokon, köszönöm, hogy vagytok! Köszönöm, hogy lépten-nyomon figyelmeztettek minket: nincs bújócska, ember! Nincs bújócska. Mert nincs értelme. És mert nincs rá szükség. Már nincs.

Ó, ti fák, tudjátok, hogy Isten tanúi vagytok?

Igen, azt hiszem: tudjátok. Körbenézek, és válaszra lelek: igen, tudjátok. Köszönöm, Uram! Ámen.