A közelmúlt krónikája

Pásztornapló

Volt egyszer egy lelkész, aki sokéves szolgálata során tapasztalatok csokrait gyűjtötte össze. Látott, hallott ő már sok furcsa dolgot, és váratlan, új helyzetekbe is gyakran került, egy bizonyos keresztelő azonban mély nyomot hagyott benne.

Egy néhány hónapos csöppséget hoztak az Isten házába. Annak rendje-módja szerint hangzott az ige, az igehirdetés, a magabiztos szülői, keresztszülői válasz a feltett kérdésekre, s az Atya, Fiú, Szentlélek nevében megtörtént a keresztelő. Ezután a család visszaült az első padsorba, a babát visszatették a kis hordozható székbe, s folytatódott az istentisztelet.

Egyszer azonban hihetetlen dolog történt. Megbillent a hordszék, melynek támlája nem volt megfelelően rögzítve, s a csöppség a kőre zuhant. Dermedt csend támadt, csak a baba sírása hallatszott. A szülők kétségbeesetten kapták fel gyermeküket, s a templomban jelen lévő három orvos sietett, hogy segítsen. A pici természetesen azonnal kórházba került, a gyülekezet pedig megrendülten kulcsolta imára a kezét. A lelkész napokig hiába próbált kapcsolatba lépni a szülőkkel, így a gyülekezeti alkalmakon folyamatosan érkező érdeklődő kérdésekre sem tudott megnyugtató választ adni. Aggodalmának Isten előtt is hangot adott, míg végül örömmel adhatta tovább a jó hírt: a kicsi jól van, semmi baja sem történt.

Isten szolgáját e megrázó élmény sokáig foglalkoztatta, s elgondolkodtatta: lám, milyen esetleges az emberi odafigyelés, s egy váratlan pillanatban milyen könnyen megtörténhet a baj! Előfordulhat, hogy még a gyermekét féltő gonddal, nagy szeretettel figyelő szülő sem képes megóvni kisbabáját. Akit azonban a mennyei Atya a keresztség által gyermekévé fogad, azt a kritikus pillanatban már vállára veszi és hordozza. A baleset által tehát Isten lépett közel valakihez, aki még nem is tudta, mi történik körülötte. De talán lesz, aki később elmondja neki…

H. E.