Evangélikusok

Genf városának egyik nevezetessége a „Reformátorok fala” elnevezésű emlékműegyüttes, mely az egyetem épülete mögötti parkban található. Az emlékfal közepén balról jobbra haladva Farel Vilmos, Kálvin János, Béza Tódor és Knox János szobra áll. Négyük közül – hazánkban – talán Farel alakja a legkevésbé ismert. Ki is volt ő, aki négyszáznegyven évvel ezelőtt, 1565. szeptember 13-án tért meg Urához?

Guillaume (Wilhelm) Farel 1489-ben látta meg a napvilágot a franciaországi Dauphiné-ben. 1509 és 1518 között Párizsban folytatta tanulmányait, ahol Jacob Faber Stapulensisnek köszönhetően felnyílt a szeme az evangéliumra. Le Mone bíboros kollégiumának a tanára lett, ahol fokozatosan konfliktusba került saját egyházával, mígnem el is vesztette állását. 1521-ben végleg szakított a „pápás egyházzal”, és mindinkább reformátori tanokat kezdett vallani és hirdetni. Nevéhez fűződik az első reformátori szellemű francia gyülekezet megalapítása Meaux-ban. A protestánsok egyre kiéleződő üldözése miatt azonban kénytelen volt elhagyni a hazáját.

Bázelben a város későbbi reformátoránál, Johannes Oekolampadiusnál talált menedékre. Tanított és prédikált egészen addig, míg – nagy valószínűséggel – Rotterdami Erasmus szorgalmazására innen is távoznia kellett. Strasbourgba ment, ahol barátságot kötött Martin Bucerrel és Wolfgang Capitóval. Ettől kezdve már egyre inkább mint tudatos reformátor szólalt meg, amit mi sem igazol jobban, mint az általa írt első francia reformszellemű Dogmatika. Egy darabig a reformok iránt nyitott Mömpelgardban prédikátorkodott, majd pedig Aiglében szolgált. 1528-ban részt vett a berni dispután, melynek következtében Bern városa – Svájcban elsőként – hivatalosan is csatlakozott a reformációhoz.

Igen mozgalmas évek következtek ezután. Farel sok svájci városban megfordult (többek között Murtenben, Lausanneban, Neuchâtelben, Bielben, Avenches-ben, Orbe-ban), és hirdette a reformátori tanokat. 1533-ban Genfbe került, ahol 1534 márciusától engedélyt kapott arra, hogy a ferencesek kolostorában prédikáljon. 1535 augusztusában egy, a Szent Péter-székesegyházban tartott prédikációjának hatására képrombolás tört ki, melynek következtében eltörölték a misét, és Genf polgárai formálisan csatlakoztak a reformációhoz.

Az új istentiszteleti rendet végül 1536 januárjában vezették be. Ugyanehhez az esztendőhöz kapcsolódik Kálvin Genfbe érkezése, akit – Farel jóvoltából – sikerült megnyerni a reformáció ügyének. Két évvel később (április 25-én) azonban a városi tanács végzése alapján Kálvinnak és Farelnak – néhány évre – el kellett hagynia Genfet, mivel húsvétkor nem voltak hajlandók mindenkinek úrvacsorát osztani. 1542-től kezdődően Farel sikeresen működött Metzben, majd pedig visszatért Neuchâtelbe, ahol élete végéig fáradhatatlanul hirdette Krisztus evangéliumát.

Befejezésül nem lehet nem idézni Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versének néhány sorát: „Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel / a hadrakelt hit zord hadnagyai, / a Vilmosok! és Coligny és Cromwell / – ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…” Az emlékmű ábrázolása szerint az első három nagy reformátor a Szentírást, míg Béza a genfi Akadémia rendtartását tartja a kezében.

Blázy Árpád