Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 38 - Alzheimer-világnap ötödször (2005. szeptember 21.)

Keresztény szemmel

Alzheimer-világnap ötödször (2005. szeptember 21.)

A dementia világszerte 18 millió embert érint, leggyakoribb oka az Alzheimer-kór. Az elkövetkező húsz évben a dementiával élők száma várhatóan megduplázódik, így 2025-re már eléri a 34 milliót. A szakértők és a szakirodalom becslései alapján, valamint figyelembe véve a dementia előfordulási gyakoriságát Európában, Magyarországon a hatvan év feletti lakosság 12–15 százalékánál, azaz 250–300 ezer embernél fordul elő valamilyen dementia.

Az Alzheimer-kórban szenvedők száma elérheti a 160 ezret. A betegségben érintettek (családtagok) száma viszont ennek a többszöröse, hiszen ugyanennyi család, gyermek és unoka élete változik meg gyökeresen a későbbiek során.

A Feledékeny (Alzheimer-kórral és más emlékezetzavarral élő) Emberek Hozzátartozóinak Társasága évek óta feladatának tekinti, hogy segítséget nyújtson a dementiával, elsősorban az Alzheimer-kórral élőknek és családtagjaiknak. Legfőbb céljuk össztársadalmi szinten ráirányítani a figyelmet a dementiára, különösképpen annak leggyakoribb formájára, az Alzheimer-kórra, továbbá felhívni az egészségügyi-szociális kormányzat és az ellátórendszer résztvevőinek figyelmét a betegek számának várható növekedésére, valamint a családokat terhelő súlyos problémákra.

Ehhez az Alzheimer-világnap évenkénti megrendezése nyújt segítséget. A kezdeményezést 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával, és napjainkra már hetven ország csatlakozott hozzá. Az idei, hazánkban ötödik alkalommal megrendezendő Alzheimer-világnap szlogenje: „Küzdjünk együtt a dementia megbélyegzése ellen! – Rajtunk is múlik!”

A világnaphoz többféle rendezvény kapcsolódik. Szeptember 19-én az ország összes Tesco-áruházában pszichiáterek és neurológusok nyújtanak felvilágosítást a betegségről minden érdeklődőnek. A világnapra háromféle képeslapot készítettek; ezeket éttermekben, kávézókban, fitnesz- és szépségszalonokban helyezik el. A média képviselői számára rendezett sajtótájékoztató mellett felolvasóestet is tartanak. A rendezvénynek – amelyen szeptember 16-án 18 órakor írók, költők és színművészek olvasnak fel a társaság felhívására beérkezett alkotásokból – a Magyar Tudományos Akadémia kupolaterme ad helyet. Fellép Dávid Viktória, Berkes Gabriella, Janza Kata és Kubik Anna.

A társaság egy jótékonysági koncertet is szervez Gospellel a gospelről címmel, Dávid Viktória közreműködésével a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága Alzheimer-kór Szekciójának IX. konferenciája keretében Kecskeméten szeptember 21-én, 17.45 órai kezdettel.

Az Alzheimer-társaságtól ki-ki bővebb tájékoztatást kaphat a betegségről és az igénybe vehető szolgáltatásokról levélben (1122 Budapest, Csaba u. 7/a) vagy telefonon (1/214-1022), illetve az interneten is (www.tar.hu/alzheimer).

GaZsu