A hét témája

Ökumenikus találkozó a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (Budapest, 2005. szeptember 12–14.)

Azok az ökumenikus találkozók, amelyeknek sorában ez volt a negyedik konferencia, 1998-ban Pannonhalmán kezdődtek. Az elsőre Várszegi Asztrik főapát meghívására került sor Magyar megfontolások a Soáról címmel az akkor friss vatikáni dokumentum – a Megfontolások a Soáról – alapján. A következő konferencia 2000-ben volt a budapesti Scheiber Sándor Gimnáziumban A vallások szerepe Magyarország európai integrációjában címmel, majd ezt követően 2002-ben, Debrecenben A vallások együttműködésének értéke a mai Magyarországon címmel a Református Kollégium épületében Bölcskei Gusztáv püspök meghívására. A Magyar Pax Romana mind a négy konferencia előkészítésében részt vállalt.

Az Emlékezés – híd a jövő felé – Soa-emlékkonferencia 2005 találkozónak különös jelentőséget adott az a tény, hogy ebben az évben a vészkorszakra való emlékezés hatvanadik évfordulója van. Ezt a találkozó egyetlen megszólalója sem hagyta figyelmen kívül.

A konferenciát D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke mint vendéglátó nyitotta meg; majd Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Varjú Imre főplébános – Erdő Péter bíboros, prímás, a MKPK elnöke képviseletében – üdvözölte a konferenciát. Ezt követően Várszegi Asztrik adott áttekintést az eddigi konferenciákról. A két és fél napos (pontosabban négy félnapos) konferencián megszólaltak között volt Bárdos Katalin, Csepregi Zoltán, Donáth László, Fasang Árpád, Frenkl Róbert, Haraszti György, Jutta Hausmann, Lebovics Imre, Lichtmann Tamás, Marjovszky Tibor, Pfitzner Rudolf, S. Nagy Katalin, Tillmann József és mások.

A konferencia tematikáját, szemléletét néhány tézissel lehet a leginkább jellemezni:

• Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy soha többet nem volna szabad újra előfordulnia!
• Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy a soa nemcsak szenvedést jelent közvetlen áldozatainak, családtagjaiknak és leszármazottaiknak, de szenvedést sem nélkülöző szégyent kell megélnünk nekünk, többieknek, amiért egyáltalán megtörtént – akár éltünk akkor, akár nem.
• Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy a soa a szenvedés és a szégyen mellett ma már jelenti azt a felismerést is, hogy a soa gyökerei az európai kultúrában és talán sok keresztényként nyilvántartott teológiában is fellelhetők. Ennek a ténynek a felismerésén túl azonban még nem sok történt ennek mélyebb történeti, társadalmi és teológiai perspektívájú elemzéséért, megértéséért.
• Ezért folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy e megértés elmélyítését nem hagyhatjuk másokra.
• Folyamatosan tudatában kell lennünk annak is, hogy keresztényként nem elégedhetünk meg a szenvedés csökkentésével, a szégyen megélésével, a felismerés elmélyítésével, de a keresztény szolidaritás jegyében kötelességünk egymás boldogulását is segítenünk.
• És megkülönböztetetten a soa áldozatainak harmadik generációjáét.

Horányi Özséb