Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 39 - Emlékezés – híd a jövő felé

A hét témája

Emlékezés – híd a jövő felé

Soa-emlékkonferencia 2005

Ökumenikus találkozó a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (Budapest, 2005. szeptember 12–14.)

Azok az ökumenikus találkozók, amelyeknek sorában ez volt a negyedik konferencia, 1998-ban Pannonhalmán kezdődtek. Az elsőre Várszegi Asztrik főapát meghívására került sor Magyar megfontolások a Soáról címmel az akkor friss vatikáni dokumentum – a Megfontolások a Soáról – alapján. A következő konferencia 2000-ben volt a budapesti Scheiber Sándor Gimnáziumban A vallások szerepe Magyarország európai integrációjában címmel, majd ezt követően 2002-ben, Debrecenben A vallások együttműködésének értéke a mai Magyarországon címmel a Református Kollégium épületében Bölcskei Gusztáv püspök meghívására. A Magyar Pax Romana mind a négy konferencia előkészítésében részt vállalt.

Az Emlékezés – híd a jövő felé – Soa-emlékkonferencia 2005 találkozónak különös jelentőséget adott az a tény, hogy ebben az évben a vészkorszakra való emlékezés hatvanadik évfordulója van. Ezt a találkozó egyetlen megszólalója sem hagyta figyelmen kívül.

A konferenciát D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke mint vendéglátó nyitotta meg; majd Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Varjú Imre főplébános – Erdő Péter bíboros, prímás, a MKPK elnöke képviseletében – üdvözölte a konferenciát. Ezt követően Várszegi Asztrik adott áttekintést az eddigi konferenciákról. A két és fél napos (pontosabban négy félnapos) konferencián megszólaltak között volt Bárdos Katalin, Csepregi Zoltán, Donáth László, Fasang Árpád, Frenkl Róbert, Haraszti György, Jutta Hausmann, Lebovics Imre, Lichtmann Tamás, Marjovszky Tibor, Pfitzner Rudolf, S. Nagy Katalin, Tillmann József és mások.

A konferencia tematikáját, szemléletét néhány tézissel lehet a leginkább jellemezni:

Horányi Özséb