A hét témája

A konferencián elhangzott előadások, megfogalmazott gondolatok kiértékelése, a „feedback” (visszacsatolás) elkészítése nyilván hoszszabb időt vesz majd igénybe. Mégis egy azonnali reagálásra, rövid értékelésre, összegzésre kértem dr. Jutta Hausmann professzor asszony, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetőjét, a konferencia egyik szervezőjét közvetlenül a zárszót követő percekben.

– Az ez évi soa-emlékkonferencia véleményem szerint sikeres volt, hiszen több oldalról – a teológia, a történelem, a művészet irányából – sikerült megközelíteni a témát, folyamatosan cserélődött a hallgatóság, mindig újabb és újabb résztvevők érkeztek attól függően, hogy mennyi elfoglaltságuk volt.

Jó, hogy volt alkalom a párbeszédre is, például kerekasztal-beszélgetésbe vonva be a hallgatókat, illetve a programba iktatott szünetekben személyes eszmecsere formájában. A szervezés során az volt az egyik fő elv, hogy lehessen beszélgetni egymással, tehát ne csak beszéljünk a dialógusról, hanem ténylegesen folytassuk is!

Szintén fontosnak tartom, hogy kritikus, önkritikus hangok is megfogalmazódhattak. Az egyházakon belül még mindig igen komoly problémák vannak ezen a területen. A zsidó-keresztény párbeszéd pozitív lépései nagyon gyakran egyéni, csoportos kezdeményezések eredményei, noha a hivatalos szintekről érkező indíttatásra is nagy szükség van. Sokat segít, hogy egyházvezetőink hivatalosan kiállnak az ügyért, ahogyan más felekezetek vezetői is.

Vannak jelei annak is, hogy itt, „házon belül” lehetséges a holokauszt témájával foglalkozni: a konferencián kézbe adhattuk Szabó András végzős teológushallgató diplomadolgozatát. Auschwitz – Katarzis a teológiában címmel írt munkáját kifejezetten az Emlékezés – híd a jövő felé elnevezésű konferencia kapcsán adtuk ki, a holokauszt 60. évfordulója alkalmából. A MEE anyagilag támogatta a kötet megjelenését – úgy érzem, ez is jelzésértékű.

Az évek során voltak tehát áttörések, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne lenne még tennivalónk. Magamat is beleértve még rengeteg a tanulnivalónk… Az egyház mint intézmény a munka mögött áll. Azonban nem beszélhetünk egységes álláspontról a soa kapcsán, egymással ellentétes vélemények is megfogalmazódnak, ezért egyházon belül is szükségesnek érzem a párbeszédet. Feladatunk a teológiai párbeszéd lehetőségének megteremtése is, a Biblián alapuló helyes hozzáállás kialakítása.

– Az emlékezés és emlékeztetés kapcsán egy élményem jut eszembe: nyáron Amszterdamban jártam, és elmentem az Anna Frank-házba. Hosszú sor várt a bejutásra; kétharmaduk fiatal… A harmadik generáció – hiszen Auschwitz óta felnőtt a második! – hogyan találkozik a holokauszttal?

– Emlékezni kell! A történelmünkhöz tartozik a soa. A második, harmadik generáció is érintett valamiképpen – még akkor is, ha nem tud róla. Tudatosan vagy tudat alatti módon, de befolyásolja a reakciókat, a hozzáállást. A soa a kulturális emlékezethez is hozzátartozik, és a művészetben való megjelenése is tény. Igen sok mindent lehet tenni annak érdekében, hogy a fiatal generációkat szembesítsük a múlttal. Természetesen ez a szembesülés mind az egyéni, mind a társadalmi csoportok számára fájdalmas, azonban nem kerülhető el. Sok lépésből áll, és azt remélem, hogy ezen a a jövő felé vezető hídon most mi is megtettünk egy kis lépést.

Azt is fontosnak tartom, hogy az oktatásban, a hitoktatásban, a teológiai képzésben ne „meneküljünk el” e kérdések elől. Mi történt a holokauszt során, és mit jelent mindez teológiai szempontból nézve? A „miért engedte Isten?” drámai kérdése mellett azt is fel kell tennünk, hogy mi a mi részünk ebben teológiailag. Hogyan beszélünk Jézusról, a zsidóságról, Isten választott népéről, hogyan beszélünk a törvényről, hogyan értelmezzük Pálnak a törvényről tett kijelentéseit stb.? Hogyan kerül szóba a zsidóság tematikája mint külön téma? Hogyan gondolkozunk a zsidóságról, és mennyiben kell törekednünk arra, hogy ez a kép más legyen? Egészen gyakorlati dolgokra is gondolok: menjünk el zsinagógát látogatni fiatalokkal, hívjunk meg párbeszédre zsidó embereket, dolgozzunk együtt közös projekteken. Olvassunk – hadd utaljak Lichtmann Tamás előadására –, hiszen irodalmunk tele van általunk esetleg még fel nem fedezett művekkel! Ma délelőtt is tapasztaltuk, hogy az idézetek hatnak. Amikor Kertész Imre, a Sorstalanság szerzője irodalmi Nobel-díjas lett, kiraktam egy hirdetményt a faliújságra. Utána többen odajöttek, és azt kérdezték: „Jaj de jó, de ki az a Kertész Imre?” Sok negatív megnyilvánulást is lehetett hallani akkoriban – azért, mert zsidó. A baj okát a saját identitásunk gyengeségében látom. Mennyiben vagyok hajlandó a másik másságát elfogadni, vagy elutasítani? Minél erősebb a saját identitásunk, annál inkább tudunk pozitívak, nyitottak lenni egymás felé. De az erőt nem onnan kell meríteni, hogy „én vagyok a más, a jobb, a különb, és a másik kevésbé az”… Az adjon erőt az identitásunkban – akár hitről, nemzetiségről, nemről, kultúráról van szó –, aki én vagyok, amit én képviselek, amit én Istentől kaptam, nem pedig az a tévhit, hogy én más, tehát jobb vagyok. Óriási előrelépés lenne, ha ez sikerülne!

– Tud-e választ adni, és ha igen, milyet a teológia tudománya a soára? Az Ószövetség professzoraként hogyan vélekedik erről?

– A kérdés annyira összetett, hogy nem lehet egyszerű választ adni rá. Jób könyvére hivatkozva már sokszor beszéltem arról a hallgatóknak, hogy a szenvedés kérdésére, miértjére nem lehet választ adni. Inkább így tehetjük fel a kérdést: milyen célból? Mi a célja a szenvedéssel Istennek? A saját sorsunknak a magyarázata, interpretációja persze egészen másként tesz érintetté, mint amikor valaki más sorsát, szenvedését akarjuk megmagyarázni… Tartottam egy teológiai szemináriumot a következő címmel: „Isten sötét oldala”. Többen jelezték nekem itt a teológián, és egy kisebb vita is kialakult arról, hogy ez nem szerencsés cím, magyarul inkább „árnyékos oldalt” kell mondani. De itt nem a hiányzó magyar nyelvkompetenciáról volt szó, tudatosan használtam a „sötét” szót, és ezt a soa témájának egészével kapcsolatban fenntartom; Istenünkre nézve itt a sötét oldalról van szó. Nem tudok teológiai magyarázatot elképzelni. Inkább más oldalról kell közelíteni a „miért”-hez, nevezetesen a felelősség oldaláról. Sok dolga van még a teológia tudományának. További feldolgozást, magyarázatot igényel például a bibliai szövegekben megjelenő antijudaizmus.

– Lesz-e folytatása a konferenciának? Az Ön által vezetett tanszék tervez-e hasonló témában szemináriumot?

– Egyrészt várható az egész soaemlékkonferencia-sorozat folytatása, de erről még nem tudok konkrétumot mondani. Azonban sok, reményt adó kezdeményezés van, evangélikus részről például a talán még kevesek által ismert Goldziher Intézet, amely elnyert egy hároméves pályázatot a Lutheránus Világszövetségtől. Másrészt pedig szándékunkban áll az ügy intézményes továbbvitele – saját tanszékem műhelymunkára készül, közösen a bécsi egyetem katolikus valláspedagógiai tanszékével a magyar és osztrák keresztény hittankönyvek zsidóságképéről. Kis lépések ezek, de van már mögöttünk is megtett út.

Kőháti Dorottya