Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 39 - In memoriam Endreffy Zoltán

Evangélikusok

In memoriam Endreffy Zoltán

Endreffy Zoltán 1915. június 29-én született Lajoskomáromban. Édesapja evangélikus lelkész volt, aki 1919 és ’38 között átélte a felvidéki evangélikusság minden gondját és örömét. Először Felsőszeliben, majd Pozsonyban szolgált.

Iskoláit Csehszlovákiában végezte; a pozsonyi teológiára járt, szlovák nyelven tanult. A szlovák nyelv meghatározó volt számára egész lelkészi szolgálata során. Teológiai tanulmányai végeztével két ízben is hosszabb időt töltött Finnországban. Második finnországi útjáról 1938-ban érkezett haza. Csehszlovákia egy részét rövidesen visszacsatolták Magyarországhoz, így lett magyar állampolgár. Segédlelkészi szolgálatát a legnagyobb evangélikus gyülekezetben, Békéscsabán kezdte, itt három évig szolgált magyar és szlovák nyelven. Bekapcsolódott a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) munkájába. Több evangélikus és református lelkésszel került testvéri kapcsolatba, közülük is Takács Jánost és Bozsóki Józsefet emlegette a legtöbbet. Békéscsaba után Újvidékre került, ahol a szlovák és magyar gyülekezetben egyensúlyozó szerepet töltött be.

1943-ban kötött házasságot Lukács Máriával. Házasságukat Isten hét gyermekkel áldotta meg (Emőke, Ildikó, Zsolt, Attila, Tamás, Helga és Zoltán). A Délvidék elcsatolása után még nyolc hónapot töltöttek Jugoszláviában. Hite és Istentől kapott bölcsessége segítette abban, hogy hivatásának teljesítésével nyugalmat és békességet tudott teremteni az újvidéki gyülekezetben.

Magyarországra kerülve három évig szolgált a csömöri gyülekezetben, majd 1948-ban lelkészcsere útján lett a nyíregyházi gyülekezet lelkésze. Itt harminckilenc évig dolgozott aktív lelkipásztorként. A magyarországi ébredés idején Ágoston Sándorral és körével került kapcsolatba, melynek tagjai szoros testvéri közösségben éltek, s magukra úgy tekintettek, mint egy „nagy családra”. A közösség tagjai szigorú keresztény erkölcsű életrendet folytattak. A metanoiát, a megtérést életprogramnak tartották. Tudták, hirdették és élték is Luther tanítását, hogy a keresztény embernek mindennap megtérésre van szüksége.

Endreffy Zoltán nagy tudású, nagyon felkészült lelkész volt. Ismerte a bibliai nyelveket. Használta a hebraikát, és különösen is jártas volt a görögben; ezenkívül a görög nyelvű Újszövetség mellett az Ószövetség görög nyelvű fordítását, a Septuagintát is rendszeresen használta. Járatos volt a latin nyelvben is. A magyar és szlovák nyelv mellett beszélt és olvasott németül és finnül. Időskorában is foglalkozott teológiával. Naprakészen volt tájékozott a Finn Evangélikus Egyház teológiai tevékenységét illetően. Nagy tudása mellett igehirdetéseiben egyszerűen és világosan fogalmazott. Jól követhető, logikus felépítésű volt tanítói munkája. Elsősorban a tanyai evangélikusok lelkészének tudta magát. A hívek nagyon szerették, ragaszkodtak hozzá. Sok családi otthonban szervezett kisebb csoportok számára bibliaórát. Nyugdíjasként is rendszeresen vállalt szolgálatokat a gyülekezetben.

Mint hívő ember fontosnak tartotta a Józsué által elmondott szavakat: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15) Családjának rendszeresen tartott házi áhítatokat, s az Endreffy házaspár imádságban hordozta az egyre gyarapodó család minden tagját. Nagy megrázkódtatás volt számukra Tamás fiuk súlyos betegsége és elköltözése. Egyik levelében ezt írta fiának és menyének: „Nehéz nekünk azt megérteni, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk mindennel a javunkat akarja. Ő most is nagyon szeret titeket, csakhogy ez az isteni szeretet nem egyezik a mi felfogásunkkal. Az sem könnyű, hogy ilyen hosszú ideig tart a megpróbáltatás. Ezért kell megtanulni a hosszú tűrést is ezen az úton. Ne fáradjunk bele, de ha mégis fáradunk, erősítsen ez az ige: »Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.« (Ézs 40,30–31)”

Endreffy Zoltán rendszeresen imádságban hordozta a gyülekezet életét és minden gondját. Gyülekezetünkben sokan hallgattuk szívesen igehirdetéseit. Hiteles volt igehirdetői szolgálata, mert hiteles volt keresztény életvitele. Isten pecsétje rajta volt szolgálatán, ezért jutott el szívünkhöz igehirdetése úgy, mint Isten megszólító üzenete.

Az Úr Jézus János evangéliumának 1. fejezete szerint (47. vers) ezt mondta Nátánaélnek: „Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.” Úgy őrzöm meg emlékezetemben Endreffy Zoltánt, mint aki valóságosan Isten embere volt, akiben nem volt semmi álnokság.

Endreffy Zoltán testvérünk futását elvégezte, a hitet megtartotta, és megnyerte a számára elkészített élet koronáját. Így távozott kilencvenéves korában, 2005. szeptember 10-én. Ravatalánál múlt pénteken e sorok írója hirdette Isten igéjét.

Bozorády Zoltán