Evangélikusok

„Püspöki hivatal, Jankó Katalin, jó napot kívánok!” – hallhatták a köszöntést az elmúlt több mint tizenegy év alatt azok, akik felhívták a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalát. Aztán szeptembertől eltűnt ez a hang a vonal másik végéről. Jankó Katalint – aki 1994. július 1-jétől ez év szeptember 5-ig volt a hivatal vezetője – arról kérdeztem (a közeli munkatársi kapcsolat okán kivételesen tegező formában), mi ennek az oka.

– Romantikus a történet. Sok-sok év után egy középiskolai osztálytársammal újra egymásra találtunk, és eldöntöttük, hogy együtt folytatjuk az életünket – hangzott a lényegre törően tömör válasz.

– És ez kizárja, hogy továbbra is a püspöki hivatalban dolgozz?

– Igen, mert az, hogy férjhez megyek, számomra egyben azt is jelenti, hogy elmegyek Magyarországról, ugyanis a páromat az élete, a munkája már több mint húsz éve Kanadához, azon belül Vancouverhez köti.

– Gondolom, sokan meghökkentek a hír hallatán, amikor tudattad, hogy férjhez mész, ráadásul el is költözöl a tengerentúlra. Bizonyára nagy változás ez az életedben…

– Ugyan nem vagyok már húszéves, de nem olyan öreg azért ez a fa, hogy ne lehetne átültetni. Az Úristen most adta elém ezt az ajándékot, és le kellett érte hajolnom, még akkor is, ha emiatt – úgy látszik – áldozatot kell hoznom. Bár én egyáltalán nem áldozatként élem meg. Az is megkönnyíti a helyzetemet, hogy az eredeti végzettségem angol tolmács-fordító, így nyelvi problémám nem lesz.

– Volt, ami megnehezítette a döntést?

– A legtöbbet a szüleimre és a nagyon közeli barátaimra gondoltam, de tudom, hogy az internet határokon átívelő lehetőséget ad akár a mindennapi kapcsolattartásra is. Biztos, hogy nehéz ez az időleges elszakadás – elsősorban a szüleim számára, de amikor bejelentettem nekik a tervünket, egy szóval sem marasztaltak, mert számukra az én boldogságom a legfontosabb.

– A püspöki hivatalban nem is csak hivatalvezető voltál, hanem sokszor az esperesek, lelkészek szigorú „lelkiismerete”, az adminisztráció vezetője, és nem utolsósorban az a személy, akivel az ember a püspökre várva néha akár órákat is eltöltött az irodádban.

– Nagyon megszerettem az egyházkerületet, a lelkészeket, az espereseket, a munkatársaimat és persze a püspököket. Sok boldogság, öröm és sok kín, bánat jutott nekem osztályrészül. A megtapasztalt őszinteségre csak őszinte válasz érkezhetett tőlem is. Mindenki ügyét a szívemen viseltem, hiszen a segítő szándék vagy – ha kellett – a vigasztalás volt a célom. Az jelentett boldogságot a munkám során, ha mindent el tudtam intézni, így számomra nem ért véget a munkaidő négy órakor, bárki fölhívhatott a nap bármely szakában. Sok lelkésszel és családjával baráti a kapcsolatom. A teológia elvégzése után mindhárom egyházkerületben szolgáltam, persze legtöbbet a déliben. Ezek közül a szolgálatok közül kettőt emelek ki: Orosházát és Pestújhelyet; ez utóbbi helyen tulajdonképpen „szárazkáplán” voltam.

– Az elmúlt tizenegy évben mi volt az, amit a legnehezebben viseltél el?

– Akkor voltam a legszomorúbb, amikor az egyházban tapasztalható nézeteltérések, konfliktusok kikerültek a világi médiába. Ezenkívül azt éltem meg fájdalmasan, ha támadás érte a püspököt. Hiszen nemcsak a lelkészekért voltam a hivatalban, hanem a püspökért is.

– Két püspök mellett is dolgoztál. Minden bizonnyal sokkal többet megtudhattál róluk, mint általában a lelkészek, hiszen nap mint nap a legegyszerűbb és a legösszetettebb feladatokban is részt kellett vállalnod mellettük. Nagy változást jelentett Harmati Béla nyugdíjba vonulása és Gáncs Péter hivatalba lépése?

– Csak annyiban változott meg a munkám és a munkastílusom, amennyiben a két ember különbözik egymástól; úgy gondolom, hogy tudtam váltani. Mindkét püspökkel és családjával személyesen is jó kapcsolatba kerültem, így a hivatal hangulata is sokkal emberibb lehetett, mint általában szokás. Nagymértékben segített ebben az a tény, hogy mindkét püspöknek jó humora van. Sokat nevettünk, mindig a jókedv volt a jellemző a déli kerület püspöki hivatalára.

– Kanadában élve megszakad majd a kapcsolatod az evangélikus egyházzal?

– Nem fog megszakadni, hiszen amikor a nyáron pár hetet kint töltöttem, voltunk egy kanadai evangélikus gyülekezetben is, ahova szeretettel visszavárnak. Sok mindent viszek magammal a Magyarországi Evangélikus Egyházból, túl a barátságokon. Amikor végig kellett gondolnom, hogy milyen könyveket vigyek magammal a könyvtáramból, jellemző módon a magyar nyelvű teológiai tárgyú kötetek voltak túlsúlyban. És hát imádkozni mindig is magyarul fogok.

Nagyon jólesik az elköszönések során érdemtelenül megtapasztalt szeretet. Én is mindenkire szeretettel fogok gondolni. Bár tudom, hogy oly sokszor és olykor rutinszerűen kívánjuk egymásnak Isten áldását, az előttem álló út valahogy különös súlyt ad ennek a kívánságnak. Az az áldás, amelyért szüleim, barátaim, munkatársaim az én számomra könyörögnek, és az, amelyért én könyörgök az ő számukra és annak a közösségnek a számára, amelyben éltem, tudom, hogy nagyon mélyen, elszakíthatatlanul öszszeköt bennünket.

Kendeh K. Péter