Napról napra
Új nap – új kegyelem
Jézus Krisztus mondja: Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bûnösöket. Mt 9,13 (3Móz 26,12; Mk 12,28–34; Róm 14,17–19; Zsolt 5) Máté elhívása után Jézus egy asztalhoz ült kora megvetettjeivel, és egyértelmûvé tette, hogy kikhez kíván szólni, hogy mi a küldetése. Ma a templomban is elhangzik majd több ízben is Jézus hívása és a jó hír, az evangélium: a szentírási igékben, a prédikációban, az úrvacsorai szentségben, énekben, imádságban… Megérint bennünket? Vajon nekünk is szól a hívás?
Ezt mondta Rúben testvéreinek: Ne ontsatok vért! 1Móz 37,22 (Zsid 12,14; 1Thessz 4,9–12; Lk 12,1–12) A vér élet, és aki vért ont, Isten teremtõ kezének alkotására tör. Kétségbeejtõ módon nem gyakoroljuk világunkban az élet tiszteletét (ez utóbbi Albert Schweitzer kifejezése), persze ez régebben sem volt másként. Azáltal, hogy nem tiszteljük az életet, Istent magát is megtagadjuk mint minden élet Urát, gazdáját. Rúben legidõsebbként testvérei gonoszságát próbálta megfékezni, mikor azok József életére akartak törni. Mint Rúbennek, ma is minden felelõs kereszténynek feladata, hogy Istenre, Atyánkra mutasson, aki az élet egyedüli szerzõje és Ura, és megbékélést hirdessen ebben az erõszakos, vérontó világban.
Õ ismeri a szívnek titkait. Zsolt 44,22b (ApCsel 4,19; 1Tim 1,1–8/9–11/; Lk 12,13–21) A számítógépeinkben, telefonjainkban található legtitkosabb adatokat, leveleket, információkat, fotókat, üzeneteket külön kóddal védhetjük. Igen ám, de a rendszergazda ismeri azt a kódot, amellyel hozzá tud férni a titkos állományokhoz is… Szívünk, lelkünk rejtett titkaiba a nagybetûs Gazda, a Teremtõ Isten tud csak bejutni. Ám ez ne keltsen bennünk félelmet, hiszen õ szeretõ Isten, és Jézusban megismerhetjük, hogy milyen szándéka van velünk. A hit egyik ajándéka az, hogy immár nem rejtegetni, dugdosni szeretnénk, hanem Isten elé tárni, gondviselõ kezébe kívánjuk letenni „a szívnek titkait”.
Jézus így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Lk 20,25 (Jer 25,6; Én 8,4–7; Lk 12,22–34) Adózási kötelezettségének – kénytelenségbõl – mindenki eleget tesz. A törvénytisztelõ állampolgár belátja, hogy ami jár, azt meg kell adni az államnak, az APEH-nak, a tb-nek és így tovább. A pénzen a császár képmása van… Az emberen azonban, amint Jézus az õt kísérteni akaró farizeusoknak megfelel, Isten képmása van, neki tehát teljes lelkünkbõl, teljes elménkbõl, teljes szívünkbõl kell odaadnunk mindent – hiszen tõle kaptuk.
Kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Zsolt 34,7 (Mt 4,11; Jel 12,7–12; Lk 12,35–48) Ki ne érezte volna magát legalább egyszer is nyomorultnak? A fizikai nyomorúságon túl azonban ne feledkezzünk meg arról, ami halálos kimenetelû nyomorúság: a bûn. A zsoltáríró a testet-lelket megmentõ Istenrõl tesz bizonyságot. Ha mi kiáltunk Istenhez, meghallgat. Kiszabadít, hiszen Jézus a Golgota keresztjén halálával és feltámadásával megszerezte megváltásunkat, és nem a halállal lezáruló földi élet, hanem az üdvösség, az örök élet reménysége van elõttünk! Ha már meghallgatott bennünket az Úr, segítsünk, hirdessük õt azoknak, akik még Isten ismerete nélkül élnek, akik még csak nyomorúságukat élik meg, de nem látják a Szabadítót.
Jézus térdre borulva imádkozott. Ekkor angyal jelent meg neki a mennybõl, és erõsítette õt. Lk 22,41.43 (Zsolt 4,2b; 1Móz 16,6–14; Lk 12,49–53) Jézus szenvedéstörténetének ez a pontja különösen is erõsítsen mindenkit, aki szenved, aki fél, aki magányos, aki nem talál kapaszkodót. Imádkozzunk, fussunk oda Istenhez, ahogy Jézus teszi a legkeservesebb órában! Jézus által közvetlen utunk van Istenhez, s hát hogyne szánna meg minket az, aki értünk emberré lett, és átélte, hogy mi a félelem, az elhagyatottság, a megvetés, a fizikai fájdalom, a halálfélelem? Jézusban számunkra bõségesen van vigasztalás, erõ – higgyünk benne, és kérjük õt bizalommal.
Krisztus Jézust tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelõdéssé és megváltássá. 1Kor 1,30b (Ézs 29,14; Jel 14,6–7/13–16/; Lk 12,54–59) „Mi az igazság?” – kérdezte Pilátus. Mi az igazság, a bölcsesség? Ezt kérdezzük mi is, és néha cinikusan, néha belefáradva a keresésbe, néha becsapva önmagunkat vagy saját bölcsességünkre támaszkodva akarunk eligazodni. Pál bizonyságot tesz az Igazságról, a Megváltóról. Jézusra nézzünk, mert õbenne testesült meg Isten bölcsessége, kegyelme, igazsága. Nem valami elvont, megfoghatatlan tanításba kell vetnünk bizodalmunkat – az õ személyében élõ Urunk van, akit most, ebben a percben is megszólíthatunk. Tegyük!
Kõháti Dorottya