Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 40 - Répcelaki renoválás

Egyházunk egy-két hete

Répcelaki renoválás

Felszentelésének százharmincötödik évfordulójára megújult a répcelaki evangélikus templom.

A munkálatok során renoválták a keresztet, a kupola tetőzetét, a bádogborítást és a teljes óraszerkezetet; a harangtoronyban kicserélték az ablakokat. Kívül új vakolat és festés került a falakra. Felújították a templomkerítést és a -kaput is, valamint a templom előtti díszteret, amely díszkivilágítást is kapott. A közel húszmillió forintos beruházást az országos egyház nyolcmillió forinttal, a répcelaki önkormányzat ötmillió forinttal támogatta, a többi a gyülekezet tagjainak az adományaiból gyűlt össze. Az újjászületett istenházát és az új harangot a múlt vasárnap szentelte föl ünnepi istentisztelet keretében Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Az ünnepi közgyűlésen a Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség lelkésze, Verasztó János idézte fel a munkálatokat. Az alkalomhoz méltó gazdag fogadást követően délután Kamp Salamon vezényletével a Lutheránia énekkar adott lélekemelő koncertet a templomban, ahol az új harangok is megszólaltak a hívek örömére. A záróáhítatot Keveházi László nyugalmazott esperes tartotta.

B. E.