Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 40 - Esperesi kollégium Révfülöpön

Egyházunk egy-két hete

Esperesi kollégium Révfülöpön

„Időtlen idők óta” gyakorlat egyházunkban, hogy az esperesi testület, melynek egyebek mellett az egyházvezetés és a lelkészi kar közötti információközvetítés a feladata, találkozik a vezetőséggel, ezáltal is segítve egyházunk adminisztrációs rendszerének, illetve a belső lelki életet segítő tanácsadásnak a működését.

Nyár elején esperesi karunk egy kis csoportja azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a formálissá válás veszélye által fenyegetett esperesi értekezlet alakuljon át kollégiummá, illetve esperesi tanáccsá. E kísérlet első alkalma zajlott Révfülöpön szeptember 21–22-én. A jó légkörű, a felszínességet elkerülni igyekező, őszinte kérdéseket felvető és válaszokat adó együttlét két fő témája a 2006. évben esedékes általános választások ügye, valamint az új (alternatív) agenda bevezetésének feladata volt.

A lelki gazdagságot hozó áhítatok, a vidám, mégis komoly testvéri beszélgetések minden résztvevő számára azt sugallták, hogy egy közösség ki tud lépni a megszokásból, és meg tud elevenedni. A jelenlévők azzal a reménységgel távoztak, hogy a kezdeményezésnek lesz folytatása.

Országos Egyházi Iroda