Élő víz

Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. (Jer 17,14)

Szentháromság ünnepe után a 19. héten az Útmutató reggeli igéi az áldott orvos csodálatos gyógyításairól és szabadításairól adnak hírt, heti igénk beteljesülését igazolva. Jézus „fontossági sorrendben” gyógyítja meg a béna embert, a négy betegszállító közbenjáró hite alapján. Először: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid”, s csak ezután mondja neki: „…kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!” A jelenlévők pedig „ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent” (Mk 2,5.11–12). Ez az, ami nemcsak heti igénkből, de a mi éltünkből is hiányzik: „…csak téged dicsérlek” (Jer 17,14), mivel „te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel” (Zsolt 77,15). Az új ember felöltözése sem történhet a saját erőnkből, csak ha engedjük magunkat megújítani, mert az új ember „Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Ef 4,24). A megszentelődés életprogramja tisztességes életfolytatást is jelent. A vak Bartimeus kívánsága az ő Jézusba vetett, megtéveszthetetlen hite alapján teljesült: „Menj el, a hited megtartott téged.” (Mk 10,52) A hit szemével újra jól látva kövessük Mesterünket, aki rajtunk is megkönyörült! A leprás hitte, hogy Jézusnak van hatalma arra is, hogy őt teljesen megtisztíthassa: „Akarom, tisztulj meg!” (Lk 5,13) Jézus vére minket is megtisztíthat minden bűntől – de mi akarjuk-e ezt igazán?! Kérjük őt vezérigénk szavaival! Csak az Isten nélküli élet céltalan, értelmetlen és hiábavaló, ezért „gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok…” S ha az Úr már meggyógyíthatta és megszabadíthatta lelkünket, akkor az Isten dicsérete örökké folytatódhat, mert „a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd 12,1.7). Jézus küldetésének részeseivé tette tanítványait, ők pedig az Úr hatalmával „elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak” (Mk 6,12–13). A tizenkettő is tudatában volt annak, hogy „aki tehát még nem semmi, azzal az Isten semmit sem kezdhet. Egyszóval: nem könyörül máson, csak a nyomorulton, s nem kegyelmez másnak, csak az elítéltnek.” (Luther) Jézus a kereszten függve elviselte a gúnyt és a gyalázatot: „Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja…” (Mt 27,43) Az Isten Fia ezt nem kérte, hogy váltsághalála és feltámadása által ő gyógyíthasson és szabadíthasson meg minket az örök életre. Pál a saját hite alapján meggyógyított egy sántát Lisztrában, pogány környezetben: „Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: »Állj a lábaidra egyenesen!« Ekkor az talpra ugrott, és járt.” (ApCsel 14,9–10) A hitre jutás útja ma is ez: a hirdetett evangélium meghallása által megtérés a semmiktől, a bálványoktól az egy igaz, élő és szent Istenhez. S ekkor mi is elmondhatjuk: „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, (…) Jézus, én reménységem!” (EÉ 373,3)

Garai András