A hét témája

Mintegy kilencszáz kilométernyi távolságból, a történelmi Magyarország keleti határánál, a Keleti-Kárpátok lábánál fekvő Csernátfaluból érkeztek vendégek az egykori Nagy-Magyarország nyugati végén levő Mosonmagyaróvárra az elmúlt héten. A Lajta-parti város erdélyi testvérgyülekezetének több mint húsz tagja majdnem egy héten keresztül vendégeskedett a városban.

A mosonmagyaróvári egyházközség elnökségének régi terve volt, hogy testvér-gyülekezeti kapcsolatot alakítson ki egy erdélyi gyülekezettel. Ez végül két esztendővel ezelőtt sikerült, mégpedig a Barcaságban élő – közelebbről a hétfalui – csángók egyik gyülekezetével, a csernátfaluival. 2002 májusában Csernátfaluban, majd egy hónappal később Mosonmagyaróváron írták alá a két gyülekezet lelkészei és felügyelői a testvér-egyházközségi kapcsolatot hivatalos szintre emelő dokumentumot.

Az ünnepélyes aktus után adott volt a feladat: a nagy távolság dacára tartalommal kell megtölteni az újonnan formálódó együttműködést. Első lépésként Útmutatókat és Evangélikus naptárakat küldtek Mosonmagyaróvárról Csernátfaluba, majd a Lajta-parti gyülekezet alapítványa több példányban előfizette az erdélyi testvéreknek hetilapunkat, az Evangélikus Életet. Az idén nyáron azután nyolc csernátfalui fiatal tudott mosonmagyaróvári segítséggel részt venni az anyaországi országos evangélikus ifjúsági táborok valamelyikén.

A két gyülekezet tagjai azonban ez idáig még nem tudtak személyesen találkozni. Ezt volt hivatott lehetővé tenni a mostani látogatás: több mint húsz vállalkozó kedvű csernátfalui szállt buszra, hogy húszórás utazás után néhány kellemes napot együtt töltsön a mosonmagyaróváriakkal. A gyülekezet tagjai nagy örömmel várták az Erdélyből érkezőket, amit az is bizonyít, hogy kétszer ennyi utazót is el lehetett volna szállásolni, oly sok család ajánlotta fel, hogy erre a hétre megosztja otthonát a vendégekkel.

Az itt-tartózkodás napjai alatt nemcsak személyes kapcsolatok és barátságok kialakítására volt lehetőség, hanem kirándulásra is. Vendégek és vendéglátók közösen keresték fel a pannonhalmi apátságot; az apátság pincészetében még borkóstolásra is mód nyílt. További úti cél volt a nagycenki Széchenyi-kripta, a fertődi kastély és Sopron. A Kárpátok zord, de fenséges hegyvidékéről érkezők számára kuriózumnak bizonyultak a Fertő–Hansági Nemzeti Park látnivalói, a madárles és a szikes puszta. Vasárnap, a hazaindulás előtti utolsó estén pedig a két gyülekezet tagjai együtt, jó hangulatban költötték el a búcsúvacsorán fölszolgált szarvaspörköltet.

Török László csernátfalui lelkész elutazásuk előtt a következőképpen összegezte benyomásait.

– Bár a költő szerint hosszú az út lélektől lélekig, mi, délkelet-erdélyi magyar evangélikusok a sok száz kilométeres távolság megtétele után épp az ellenkezőjéről győződtünk meg. A szeszélyes időjárás ellenére is jól megszervezett, sok-sok élményt kínáló kirándulásokon vehettünk részt. Ám a legnagyobb nyereség mégis a közösség megélése volt. A közös kirándulás, borkóstolás, a testvéri beszélgetések, majd a vasárnapi istentiszteleten a közös úrvacsorázás nyomán erősödött bennünk az az érzés, hogy az utóbbi időszakban szerzett fájdalmas tapasztalataink ellenére mégsem vagyunk egyedül. Tartozunk valahova, szeretnek és számon tartanak minket. Köszönet érte Istennek és a mosonmagyaróváriaknak.

Kiss Miklós