A közelmúlt krónikája

„Mindenség ura! Hozzád küldöm imámat. Te erősítsél meg a nőmtőli végbúcsú rettenetes perczében; erősíts tovább is, Atyám, hogy a halál e lealázó nemét mint férfi álljam ki.

Hallgasd meg, Mindenható, kérésemet! Te őrködtél fölöttem a harczok mezején; te vezettél a véres csatákban; s megengedéd, hogy azokat túléljem.

Oltalmazd meg, Mindenható, szerencsétlen hazámat a további vésztől. Lágyítsd meg az uralkodó szívét az ittmaradottak iránt.

Adj erőt szegény Emíliámnak, hogy adott szavát, miszerint sorsát zúgolódás nélkül, erős hittel tűrendi – beválthassa.

Áldás reád Arad! Áldás a szerencsétlen hazának!”

(Damjanich János [1804–1849] tábornok levele)

„Királyom parancsára esküdtem hűséget a magyar alkotmányra, s eskümet halálomig meg kell tartanom.”

(Aulich Lajos magyar tábornok a haditörvényszék előtt minden kérdésre ezt a választ adta.)

„Kedves szentem, egyetlen Marim, mindenem e földön!

Egy sejtelmem mondja nekem, hogy holnap reggel – mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem, s velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden bírvágyát bírtad, Te magad maradsz e földön; Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. De marad még neked egy pár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid, ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztját, és arra törekedjél is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak. Én éretted és nyugodalmadért fogok az Istenhez imádkozni; Te édesem, mindenem, hasonlóképpen imádkozzál.

Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs hátra van ugyan, de a jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót.

Isten veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom, de az úgyis meg fog történni.

Én mártyr vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még soha sem hagyott el, most sem fog elhagyni, én pedig szellemképp, körül foglak lebegni mindenhol!

Légy nyugodt, és élj boldogul örök szerelmemben. Ott fenn ismét látjuk egymást egymást, ha van egy jobb lét.

Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak és maradok síromiglan hű, szerető Vilmosod.

Utóirat: Kedves gyermekeim! Jók legyetek, szeressétek egymást, éljetek anyátok vigasztalására. Szeretve szerető apátok, Vilmos.”

(Lázár Vilmos tábornok levele 1849. október 5-én este feleségéhez, Reviczky Máriához)

„Forrón szeretett gyermekeim! Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek – ez halni készülő apátok kívánsága… Ne tegyetek senkinek szemrehányásokat – Isten áldjon meg benneteket! Erősítsen és óvjon benneteket; imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak, Ernőnek.”

(Kiss Ernő altábornagy és főhadikormányzó utolsó levele lányaihoz)

„Isten a tanúm, majd megszakad a szívem, amikor ezt a szomorú, rettenetes hírt közlöm: mire ezeket a sorokat megkapja, már nem leszek. Tíz perccel ezelőtt halálra ítéltek… Szerencsétlen sorsomra való tekintettel, bocsássa meg, drága apám, ami fájdalmat okoztam magának az életemben… Jó apám, utolsó kérésem, legyen vigaszom ebben a szomorú búcsúórában, hogy ne hagyja el angyali jóságú szegény feleségemet és gyermekeimet. Ha tudok, írok még drága szeretteimnek. Isten vigasztalja meg őket, és törölje ki szívükből emlékem keserűségét.”

(Báró Pöltenberg Ernő tábornok utolsó levele édesapjához)

„Most, ebben a komor órában, amikor minden földi dolog teljes múlandóságában áll előttem, amikor mintegy feltárul a múlt, minden emlék megrohan és nehézzé teszi a válást. Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat… A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jól van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, s ki mondhatná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg.”

(Gróf Leiningen-Westerburg Károly feleségéhez szóló utolsó leveléből)

„A lámpák kialudtak, sötétség, mint tegnap. De még ezer meg ezer év múlva is oly fényesen tündöklenek a csillagok, melyekhez ma fölnézünk.”

(Gróf Leiningen-Westerburg Károly börtönfeljegyzése)

„Kerüljétek az ingadozó sokaságot, mely fáklyászenéit s egyéb kíváncsi hiúságait majdnem azon gyönyörélvezettel rendezi, mint amellyel a vérpad áldozatait körüldonogja!

Meghalok ha kell, lelkem nyugodt, vétek soha nem terhelé, minden hibám az, hogy képviselői tehetségemet elébe tettem saját személyemnek.

Isten adjon minden élőnek legnagyobb boldogságot. Édesapám kezeit és titeket, kedves testvéreim, ezerszer csókollak. Az utolsó óra csendes és mély fontolgatásai közben kérlek, hogy emlékezzetek rám, de ne sirassatok, a hit hasztalanságát fognátok ezzel bizonyítani, pedig Isten mindnyájatokkal szabad, és még a pogány költő is azt mondja: »Mors ultima linea rerum!«

Még egyszer és örökre Isten veletek, és áldása mindnyájatokra!

Utánirat: E levelet küldd el édesatyámnak is, kegyelemért folyamodtam, édesapámnak írtam volna, de különösen őhozzá levelet intézni képes nem vagyok. Egyébiránt neki is ezt írtam volna, és azt, hogy bocsásson meg, mert én nemhogy őt, de soha senkit csak gondolatban sem akartam megbántani. Holnap már édesanyámnál leszek, őnála, ki engem az életben legjobban szeretett!”

(Szacsvay Imre országgyűlési képviselő levele a siralomházból)