Egyházunk egy-két hete
Ünnep közösségben – személyesen
E sorok írójának abban az ajándékban volt része, hogy gyermekkorát a csillagos mennyezetű templom és a sodró erejű oltárkép közelében tölthette; utóbbi Madarász Viktornak az utolsó vacsorát ábrázoló festménye. Erre a festői-prédikátori műre mutatott igehirdetésében a püspök. Kiemelte, hogy van okunk hálát adni: templomépítő elődeinkért, az itt szolgáló lelkészekért, azokért, akik lehetővé tették a felújítást, de leginkább azért, amit a kép s a felolvasott ige (Lk 13,29) üzen. A tanítványok dinamikus közösségként ülnek az asztal körül. A középen helyet foglaló Jézus az Atyára figyel. Csak Júdás néz ki a képből. „Bizonyára itt is vagyunk Júdások, akiket valami még elhozott Jézus asztalához: a megszokás, a kíváncsiság, a gyerekkori emlékek. Ne álljunk fel! Sőt, lássuk meg: az asztalnál van még üres hely – bármelyikünk számára, akik idejöttünk a négy égtáj felől” – mondta Gáncs Péter.
Az úrvacsoraosztás után Peterdi Dániel felügyelő számolt be a felújításról. Megköszönte a segítséget az egyházkerületnek, Blázsovics Attila polgármesternek, és kiemelten a kitelepített magyarbólyiaknak. Németh Pál lelkész és a németországi vendégek üdvözlő szavai után Magyar László lelkész az 1949-ben egyötödére fogyatkozott gyülekezet reménytelenségéről beszélt, majd dr. Simor Ferenc, a társult egyházközség felügyelője tett bizonyságot: „Isten a kövekből is teremt fiakat…” Szemerei Zoltán kerületi felügyelő megköszönte a lelkész házaspár és az elődök hűségét, amellyel a nehéz sorsú gyülekezet építésén is munkálkodtak.
Zászkaliczky Pál lelkész azokra az öregekre emlékezett, akiket vasárnap délutánonként a Biblia fölé hajolva talált, „akikkel, ha ma így összegyűjtött minket az Isten, minden bizonnyal együtt lehetünk majd a mennyei Jeruzsálemben”.
Zászkaliczky Zsuzsanna
Regionális hozzárendelés: Magyarbólyi Evangélikus Társegyház