Kultúrkörök
Csaó, Darwin! Viszlát, jó ízlés!
„Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odatette az emberhez” (1Móz 2,22) – történt a kezdetek kezdetén. Aztán az ember nemcsak istenképűségétől vált meg, hanem gyakran a Teremtőtől kapott nemétől is. A közelmúltban tévénézők milliói előtt csaptak össze a műnők a kreált nőkkel.
A tv2 Csaó, Darwin! című műsora szórakoztató vetélkedő. Pikantériáját az adja, hogy élesen szemben álló embercsoportok tagjai mérkőznek egymással. A korábbi adásokban a duci nők a vékony hölgyekkel, a fradisták az újpesti szurkolókkal, a jogász lányok pedig a bölcsészekkel csatáztak. A külföldről vásárolt műsorral és elnevezésével azt bizonyítják, hogy az őskor óta mennyiféle mederbe terelte az embereket az evolúció. A műsor szerkesztői vidám, igen gyakran megalázó helyzetekbe hozzák a játékosokat. Visszatérő műsorszám a vetkőzés, amikor a csapat képviselői tenyérnyi fehérneműben azt bizonyítják, hogy kívánatosabbak, mint ellenfeleik.
Teljesen véletlenül kapcsoltam október 8-án az ellentétek show-jának legújabb részére. Éppen valami értékes után kutattam a távirányítóval, amikor a porondmester, Bochkor Gábor bemutatta a két csapatot. Ezúttal a „dögös csajok” mérkőztek a „tökös csajokkal”. Egy pillanatig nem értettem a szójátékot, de hogy a magamfajta értékkereső néző is átlássa a helyzetet, Bochkor rögtön magyarázatot is fűzött hozzá. Jobbján a túlnyomórészt több adag szilikonnal dúsított, plasztikai sebészek műtőasztalán kreált szupernők ültek, akik szinte kivétel nélkül szerepeltek már fedetlen keblekkel valamely divatos férfimagazinban. Velük szemben azok foglaltak helyet, akik évtizedekkel ezelőtt egyessel kezdődő személyi számot kaptak, ma viszont műszempillákkal és -mellekkel, nejlonharisnyában és tűsarkúban lépnek rendszeresen színpadra, sőt többségük az utcára is. Az egyes feladatokra kisorsolt vendégek büszkén mondják el magukról, hogy előadóművészek, és klubokban, bárokban szórakoztatják éjszakánként a nagyérdeműt.
Jönnek is gyorsan a feladatok: banánadogatás és az ellenfél csapatának a becsmérlése. A zsűriben helyet foglaló, a korábban a világ legerősebb embereként megismert Fekete László egyre kellemetlenebbül érzi magát a székében, mintha az események láttán közel járna a tűrésküszöbéhez. Pedig még nincs vége! Időnként hosszabb-rövidebb szemérmetlen szóváltás zajlik le a műsorvezető és a játék résztvevői között, melyből a kulcsszavakat kisípolják, hiszen a képernyőn nem tizennyolcas, csak tizenkettes szám van a sárga karikába írva. Szombat este lévén feltételezhető is, hogy kisiskolások ezrei nézik – nagykorú felügyelete mellett vagy anélkül – ezeket a képsorokat. A stúdióban már énekli is az egyik „trafó” (időközben megtudjuk, hogy így nevezik magukat nemet váltott embertársaink) az Üss meg, baby, még egyszer! című számot, amit Fekete Laci csak így értékel: „Ahogy rajta végignézek, őt már elsőre is eltalálták…” Természetesen nem marad el a vetkőzés és a fehérnemű-bemutató sem.
A műsor végén Bochkor Gábor külön megköszöni a tökös hölgyek közreműködését. Mint mondta: „Magyarországon óriási dolog, hogy itt voltak ma este.” Belegondolni is rossz, hogy pár év múlva talán állami kulturális alapok is pénzelni fogják a hasonló produkciókat az esélyegyenlőség jelszavára hivatkozva.
Az eredmény elszomorító. Nem azért, mert a tökös csajok diadalmaskodtak a dögös nők felett. Hanem azért, mert az ízléstelenség ismét győzött a józan ész felett. Leginkább pedig az zavar így utólag, hogy bár háttérként és sorozatos felháborodások közepette néztem a műsort, de magam sem kapcsoltam ki a televíziót.
László Jenő Csaba