A hét témája
Részletek dr. Karasszon Istvánnak a díszdoktorrá avatott Hafenscher Károlyt méltató laudációjából
Dr. Hafenscher Károly személyében több mindent és több mindenkit tisztelhetünk. Tiszteljük mindenekelőtt az evangélikus egyházat, azt a testvéregyházat, amely számunkra a „semper alter idem”, a mintegy második én szerepét töltötte be, sorsunkban osztozott – s amelynek Hafenscher Károly mindig hűséges fia és genuin képviselője volt. Tiszteljük az életművet, s benne saját közelmúltunkat is: a 20. század második felének keresztyén bizonyságtételét és teológiai tudományát, amely – Istennek hála – a legnehezebb és legellenségesebb időben is hangzott, és igaz tanúság volt Jézus Krisztus mellett. Ünnepeljük Hafenscher Károly személyében a magyarországi és világméretű ökumenét: a felekezeti öntudat és a keresztyén egység harmóniáját, hiszen ünnepeltünk mindkettőt szívügyének vallotta, és minden tettében gyakorolta is. (…)
Hafenscher Károly 1926. július 6-án született; neveltetése és tanulmányai a legszebb evangélikus hagyományokat idézik, hiszen a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, majd a soproni teológiai karon tanult teológiát. 1948-ben Gettysburgben tanult ösztöndíjjal. A sors fintoraként kivándorló-útlevelet kapott a hatóságoktól, de ő hangsúlyozottan haza akart térni – nyilván kalandvágyból. E szófordulatot bizonnyal nem tartja senki tréfásnak, aki tudja, hogy 1948 Magyarországon a fordulat éve volt: egy életre szóló, nem kívánt „nagy kaland” következett az immár kommunista Magyarországon. Szintén kalandosnak nevezhető, hogy Hafenscher Károly jóformán egész életében a Budapest-Deák téri evangélikus templom szószékéhez kötődött. Csupán a püspökök személyének változásán szemléltessük most ezt a hatalmas történelmet: Ordass Lajos, Dezséry László, Káldy Zoltán és végül Harmati Béla püspökök nevei mutatják, hogy a Deák téri lelkész egy félszázados egyháztörténelmet mondhat el memoárjaiban. A történelem nehézségeiről és buktatóiról nem kell most szólnunk; valljon ő! Mi csak említsük meg, hogy e történelemben nemcsak keresztyénnek, de embernek maradni is embert próbáló feladat volt.
Embernek és keresztyénnek maradni Hafenscher Károly számára mindig azt jelentette: egészen, osztatlanul megélni az emberséget és a keresztyénséget. Ő mindig is annak a tanítója volt, hogyan lehet valaki a legmagasabb szinten teológus, s utolsó, legkisebb megnyilvánulásaiban is az. A gyülekezet látogatásától a teológiai akadémián (így a mi intézményünkben is) végzett professzori feladatig minden egy és ugyanazon hit cselekedete. Már doktori disszertációja is erről szólt (Igehirdetésünk tartalma és szándéka ma, 1967), de a tudományos értekezés aranyfedezete egy egész élet! A tanulmány írása mellett ugyanúgy meg kell komponálni egy istentisztelet szép és ékes rendjét – a talán szokatlan igét magától az ünnepelttől vettem.
Egységben megélni az életet és a hitet: a tettek embere ugyanakkor hihetetlenül termékeny író; nem véletlenül kapta meg a Magyar Újságírók Szövetségének Aranytoll kitüntetését. Úgy gondolom, sokan adtak és adnak hálát azért a fáradhatatlan munkáért, amellyel a Lelkipásztor című folyóirat szerkesztőjeként hosszú ideig informálta a magyar olvasóközönséget a legmodernebb egyházi és teológiai eseményekről, s az információt a szükséges kommentárral is ellátta. Bibliai textusokhoz, eseményekhez vagy témákhoz kapcsolódó írásait számba venni is óriási munka lenne, de csupán egy baráti beszélgetés is a hasznos információk áradatát jelenti esetében.
Egységben megélni a keresztyén hitet és életet, a különböző felekezetekben egyazon Úr Krisztusnak a szolgája lenni – e feladat mindig is mozgatta Hafenscher Károlyt. Mindezt a professzionális ökumené szintjén is, hiszen a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán párbeszédében bizottsági tagként több mint egy évtizedig működött közre, s írásai megjelentek a frankfurti Lembeck kiadónál. Idehaza az Ökumenikus Tanulmányi Központ oszlopos tagjaként a fordulat utáni egyházi és társadalmi élet kérdéseire keresett és keres választ. S nem hanyagolható el a stílus sem: a stílus maga az ember. A legmagasabb és legudvariasabb diplomácia megfogalmazásaiban éppúgy föllelhető, mint a keresztyén hit egyenessége és őszintesége. (…)