Élő víz

Sokszor megtapasztalhattam már Istenünk óvó segítségét, konfirmálásom óta pedig ezt tudatosan meg is élem. Az elmúlt héten mégis megállásra és gondolkodásra késztetett valami, ami velem és két családtagommal történt.

Pár éve van jogosítványom, de mivel kocsim nincs, kevés lehetőségem adódik arra, hogy vezessek. Így amikor otthon voltam Győrben a szüleimnél, gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és a bátyám autójával „kirándulok” egy kicsit. Elindultunk édesapámmal és a bátyámmal abba a kis faluba, ahol felnőttem. A jól ismert, ezerszer megtett út azonban más képet mutat akkor, ha csak utasként ül valaki a kocsiban, és mást akkor, ha a kormányt fogja. Ez lett az én vesztem is. A jól ismert, veszélyes kanyart bizony nem a megfelelő sebességgel közelítettem meg, így aztán fejre álltunk. De egy-két karcolást leszámítva semmi bajunk nem esett.

Ehhez semmi köze nincs a szerencsének. Itt bizony az történt, hogy Istennek még terve van velem, és nem hagyta, hogy baj történjen. Sokkal rosszabbul is járhattunk volna. Ez azonban csak napok múlva tudatosult bennem. Amikor pár órával a baleset után hazaértünk, bátyám – aki egyébként nem vallásos – csak ennyit mondott: „Új autót bármikor vehetünk, de életet nem.” Hallottam én, hogy mit mond, de nem fogtam fel. Két nap múlva a lelkészem hívott, érdeklődött, hogy mi van velem (két embert értesítettem a balesetről, az egyik ő volt). Ezután kezdtem gondolkodni. Ennyi idő kellett, hogy visszajöjjenek a képek, hogy mi is történt. Bizony nagyobb baj is megeshetett volna. Eséskor „kikerültünk” két hatalmas fát (pontosan a kettő közé bukdácsoltam) és egy betontuskókkal megerősített villanyoszlopot; a kocsi sem nyomódott annyira össze, hogy beszorított volna minket.

Ekkor értettem meg a bátyám mondatát, és ekkor estem pánikba. Hiszen én, aki sok-sok embernek elmondtam már, hogy a saját életünkkel sem tehetünk azt, amit akarunk, másokét meg végképp nem veszélyeztethetjük, és nem tehetjük tönkre, bizony ezt tettem. Veszélybe sodortam az édesapám és a bátyám életét. A felismerés aztán további gondolkodásra késztetett.

Miért történt ez tulajdonképpen? Mire figyelmeztet? Képletesen szólva ugyanis kaptam egy új életet. Amelyet a gyakorlatban is meg kellene valósítanom végre. Mert nem elég csak konfirmálni és bizonyos szokásokon változtatni, bizonyos dolgokban megfontoltabban és felelősségteljesebben dönteni. Nekem az egész eddigi életemet hátra kellett volna hagynom már régen. Ezt eddig is tudtam és éreztem. Csak az eddigi változások is radikálisnak és nehéznek tűntek, és nem akartam több nehézséget vállalni. Most aztán kemény lecke árán rá kellett jönnöm, hogy a kis lépések politikája ebben az esetben nem megfelelő. Azon az úton, amelyen a konfirmálással elindultam, most sokkal nagyobb léptekkel kell továbbmennem, és az akadályokkal meg kell küzdenem. Félnivalóm pedig nincsen, hiszen Isten eddig is óvott és vigyázott rám, és hiszem, hogy ez ezután is így lesz.

Ami tanulság lehet mindenki számára, az az, hogy mindig vegyük észre a figyelmeztető jeleket. Én is kaptam. Nem is egyet. De nem törődtem velük. Biztosan érezte már mindenki, hogy ez vagy az a dolog nem véletlenül történt. Ilyenkor álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el azon, hogy mi lehetett az oka. Nehogy később nagyobb pofon árán tudjunk csak talpra állni.

Az Úr csodásan működik, csak mi nem tudjuk ezt elfogadni. Pedig ő jó, és nekünk is csak jót szán. Figyeljünk hát rá, és hagyjuk, hogy vezessen és óvjon minket, mert: Új autót bármikor vehetünk, de életet nem!

Czakó Kriszta