Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 42 - Hagyomány, születésnap, jubileum

evél&levél

Hagyomány, születésnap, jubileum

Az idén ötödször vetélkedtek egymással Mencshely, Nagyvázsony, Szentantalfa és Zánka evangélikus hittanosai. A jubileumi megmérettetésre a bakonycsernyei evangélikus gyerekek is meghívást kaptak. Az öt gyülekezet lelkipásztora, valamint Németh Szabolcs segédlelkész és a szentantalfai házigazdák lelkesen készültek erre az alkalomra, ahol is mintegy negyven gyermek adott számot bibliaismeretéről, ügyességéről, leleményességéről. (…)

Az első helyezettek ebben az évben Mencshely hittanosai lettek. Nyereményként vándordíjat kaptak: egy sziklára épülő házikót, amely öt éven keresztül egy emelettel lesz magasabb, az emeletekre pedig a győztes csapat neve kerül majd. (…) Szeptember 10-én a Nivegy-völgyi kis faluban a hittanvetélkedő minden résztvevője – gyermek és felnőtt egyaránt – egy közös bizonyságtételnek volt részese, amelyről lelket gazdagító élményekkel térhetett haza.

Nagy Lászlóné (Mencshely)