EvÉlet - Lelki segély

„Kollégám gyakran megpróbálja nevetségessé tenni hitemet azzal, hogy az irodában bosszúzsoltárokat idéz. Szerinte ezek az idézetek bizonyítják, hogy a Biblia nem lehet Isten szava. Őszintén szólva én magam is kételkedem abban, hogy ilyen bosszúvágyó gondolatok Istentől származnának. Jézustól éppen azt tanultam, hogy bocsássak meg még az ellenségeimnek is.”

Kedves Ervin! „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” (2Kor 13,5) Fogadja tőlem ezt az igét szeretettel, mert kapaszkodót nyújt a világgal való, soha nem szűnő harchoz. Soha ne csodálkozzon azon, hogy a hitét nevetségessé próbálják tenni! Ne tántorodjon el meggyőződésétől akkor sem, ha kinevetik, vagy ha maradinak és fanatikusnak nevezik azért, mert igyekszik megmaradni a keskeny úton.

A Krisztust követő ember csodálatos megtapasztalása az, hogy Ura benne él, és Szentlelke által tanítja. A Szentírás pedig páratlan, lenyűgöző mű, amelyet Isten Szentlelke által inspiráltan írtak a szentírók. Valóban az élet szava, mert felfedi az ember számára az örök élethez vezető egyetlen utat. Óriási hatalom, életformáló erő lüktet benne, mert a testté lett Ige, Jézus Krisztus van benne jelen. Szent, mert Istené – és persze a legdrágább kincsünk is, mert sorai között az élő Úr nyilatkoztatja ki magát.

A Biblia őszinteségében is egyedülálló. Kendőzetlenül tudósít Isten embereinek a bukásairól is. Nyíltan beszél arról, hogy mi lakik az ember szívében. – Láthatjuk, hogy a Szentírás a legkülönbözőbb emberek legkülönfélébb lelkületet tükröző megnyilvánulásait valósághűen adja vissza. Számomra ez is hamisítatlanságát bizonyítja.

Természetesen ha olyan emberekről van szó az igében, akik gonoszul éltek és cselekedtek, az nem jelenti azt, hogy Isten azonosulna velük. Sőt éppen azért írattak meg a „negatív előjelű” élettörténetek is, hogy beláthassuk, hová vezet azoknak az embereknek az útja, akik függetlenedni próbálnak Isten parancsaitól. Hogy sikerrel járhassuk ki Isten iskoláját, szembesülnünk kell a jóval és a rosszal. Így tanuljuk meg, hogy kicsoda Isten és az ember, továbbá megismerjük, hogy micsoda erők vonzásában élünk tér és idő közé feszítve.

Amikor Mózes első könyvében elolvassuk a kígyó, azaz a sátán médiuma és az első asszony, Éva közötti dialógust, akkor pontosan tudjuk, hogy az, amit az ősellenség mond, hazugság. A Szentírásban a valóságnak megfelelően van megörökítve kettejük párbeszéde, de mi tudjuk, hogy Isten szava nem egyezik meg a sátánéval. Igénk azért őrizte meg ezt a beszélgetést, mert Isten rajta keresztül megmutatja számunkra a gonosz egyik döntő jellemvonását: a sátán hazug. Ráadásul legyőzött ellenfél, csak éppen annyira fondorlatosak a módszerei, hogy becsapja az emberek fiait. Nagyon fontos, hogy erről tudjunk. Ha nem így volna, nem vehetnénk fel vele sikeresen a harcot.

Úgy gondolom, hogy a bosszúzsoltárokkal való gunyoros példálózás is a hazugság atyjának egy trükkje, hogy hiteltelenné tegye a szeretet Istenének szavát. Különösen három zsoltárt szoktak citálni azok, akik a Szentírás isteni ihletettségének hitelességét kétségbe vonják: az 58., a 109. és a 137. zsoltárt.

A Zsoltárok könyve csodálatos imádságokat tartalmaz, amelyek a legkülönbözőbb élethelyzetekben születtek. Még a „világirodalom gyöngyszemei” megnevezést is kiérdemelték. Nincs kétségem afelől, hogy Isten Szentlelkétől ihletettek, már csak azért sem, mert számtalan próféciát tartalmaznak. Nagyon szeretem a zsoltárokat, mert megvigasztalnak és felüdítenek. Bevallom, hogy számomra a „bosszúzsoltárok” sem rémzsoltárok. Ismerve az emberi lélek árnyoldalait, nem tartom túlzónak őket.

Az imádság Isten és ember párbeszéde. Döntő, hogy az Úr előtt ne alakoskodjunk, ne viseljünk álarcokat. Ki az közülünk, aki igazságtalanul szorongattatott helyzetében ne kiáltott volna már bosszúért Istenhez? Legyen áldott az Úr neve, ha miután elpanaszoltuk előtte sérelmeinket, és kiöntöttük neki a szívünket, megtapasztalhatjuk azt, hogy lelkigondozásába vesz bennünket, és meggyőz minket a jóról! Mert Jézustól valóban azt tanultuk, hogy szeressük még az ellenségeinket is. De nyugodtan valljuk csak be, hogy ezt megvalósítani emberfeletti feladat, és csakis Isten Szentlelke tehet képessé rá bennünket.

Mennyi igazságtalanság elkerülhető lenne, ha – bosszúállás helyett – Isten előtt tárnánk fel keserűségünket, ugyanakkor ellenfeleinkkel olyan nemes és nagylelkű módon bánnánk, mint Dávid (az ő nevéhez fűződik a 58. és a 109. zsoltár). A zsidók nagy királyáról pedig tudjuk, hogy nem csupán megbocsátott az őt ok nélkül üldöző Saulnak, hanem annak halála után még a fiáról is gondoskodott. (Vö. 1Sám 26,5–9; 24,5 és 2Sám 9,1–11.) A 137. zsoltár 8. versének megdöbbentő kijelentése pedig egy betelt prófécia. Mivel a babiloniak igazságtalanul bántak a választott néppel, rettenetes ítélet sújtotta őket. A sziklákhoz vágott csecsemők halálsikolya jelezte szörnyű pusztulását. De biztos vagyok abban, hogy egyetlen jóérzésű bibliaforgató ember sem olvassa ezt úgy, mint egy helyénvaló imakérést. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy Bibliánkban nincs zsoltárhangra komponált bosszúvágy.

Szívemből kívánom Önnek és minden kedves olvasómnak, hogy szeresse és tanulmányozza többet Isten igéjét, mert az valóban az élet beszéde. Félteni pedig nem kell, mert legyőzi minden kritikusát.

Szőkéné Bakay Beatrix