Egyházunk egy-két hete

Öt tételben hallhattak továbbgondolásra késztető előadásokat a mai egyházunk ügyéért felelősséget érző, benne szolgáló presbiterek és más gyülekezeti munkások október 15-én, szombaton Piliscsabán. Immár ötéves gyakorlat ez a tematikus presbiteri hétvége így október derekán a Béthel Missziói Otthonban. Ez alkalommal Győrtől Nyíregyházáig az ország számos részéből érkeztek laikus hittestvérek, hogy aktuális üzeneteket hordozó, személyes hangvételű gondolatokat hallgassanak és vitassanak meg közösen valóban „húsba vágó” kérdésekről. Az előadók az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) szolgálattevői, illetve felkért lelkészek voltak. Lapozzunk bele a megvitatott tételekbe a teljesség igénye nélkül – a nyitott kérdések az olvasó válaszaira várnak…

Első tétel: az egyház a kihívottak közössége (l. Ef 1,13–14). Herkely János, az EKE titkára az Apostoli hitvallást idézte: „az egyház a szentek közössége”. Szervezet, de láthatatlan közösség is egyben. Célja és feladata, hogy minél többen eljussanak az üdvösségre. Ha az egyház a kihívottak közössége, ekklészia, akkor van „kihívó” is: Isten. S vannak kihívottak, akik vissza is utasíthatják ezt az üdvösséget, de dönthetnek Jézus mellett is. A kihívás elkülönülést jelent; az elhívás nem csoportos, hanem mindig személyes, és nem a vég, hanem a szolgálat kezdete. Az evangélium hirdetése az egyház tagjainak alapvető feladata. A döntő kérdés számomra az, hogy névleges egyháztag vagyok-e, vagy már kihívott az Úr a szentek és igazán hívők gyülekezetébe.

Második tétel: az egyháznak mindig meg kell újulnia (l. Jel 3,1–6). Győri Gábor lelkész az ige alapján megfogalmazta, hogy milyennek kellene lennie a 21. század egyházának – annak tudatában, hogy tagjai emberek, így az egyház is mindig egyszerre bűnös és igaz. Csak úgy győzhet, ha állandóan megújul. Ezért ne legyen élőhalott, alvó, cselekedeteiben deficites, ajándékait, küldetését feledő és tisztaságát elvető közösség! A felhígult világban ne felhígított evangéliumot hirdessünk! Az egyház vitorlájának a kifeszítése a mi dolgunk, de a Szentlélek szele nincs a mi birtokunkban.

Harmadik tétel: az egyház egyetemes, és mégis különböző formákban él (l. Kol 2,16, illetve Róm 14,1–12). Pintér Győző Tibor építész a felekezetek közötti kapcsolatot, az ökumené kérdését boncolgatta, választ keresve ezekre az alapvető problémákra: Hogyan tekintsünk a többi keresztény felekezetre? Mi az a lényeges tanítás, amelyben egynek kell lennünk? Hogyan lehet a különbözőségek ellenére együtt szolgálni az Úrnak? Előadásából az időtálló válaszokat is megtudhatták a résztvevők: az egyház szent, egyetemes és apostoli. Jézus imádkozik az egységért, s a mi feladatunk is, hogy Krisztus testének az egységén munkálkodjunk, mert ő a fundámentom, ahogy azt az EKE-énekeskönyv 37. énekének címadó verssora is megfogalmazza. A mi küldetésünk, hogy szeretettel, nyitottsággal, türelemmel fogadjuk el egymást, s kölcsönös egyetértésben azokra a dolgokra törekedjünk, amelyek a békességet szolgálják.

Negyedik tétel: az egyház e földön reménységben él (l. Róm 8,23–25). Nagy Miklós gyülekezeti munkatárs bibliai igékre alapozva szólt arról, hogy a mi egyházunk nem a megvalósult Isten országa, mert ő nem itt fog uralkodni a világon. Viszont Isten országa, királyi uralma már elkezdődött az övéiben, de teljességre majd csak az új földön és égen jut, amikor Krisztus újra eljön a világba. A hit hőseit említette a reménység példáiként. A mi reménységünk akkor nem hamis, ha alapja egyedül Krisztus, az egyház Ura.

Ötödik tétel: Jézus szava: „Meddig szenvedlek még titeket?” (l. Mk 9,14–29) Pintér Károly nyugalmazott lelkész a záró úrvacsorai istentiszteleten a vasárnap evangéliuma alapján Jézus panaszát hangsúlyozta, amely nekünk is szól. Miért érvényes az ő szemrehányása mai, tehetetlen tanítványaira? Akárcsak a tizenkettő, mi is csődben vagyunk, nincs erőnk. Van ugyan nyüzsgés egyházunkban, de nem fakad nyomában élet. A mi népegyházi kereteink között nem találják meg az igazi közösséget a fiatalok, s mi sem tartjuk Jézust valóban Úrnak. Az ő számára minden lehetséges, mert neki adatott minden hatalom. A mi hitünkkel van baj! Mindezek ellenére a hívő ember reménységben mégis „kibírja” ezt az egyházat, ahol Jézus jelenlétében élhet, és kiálthat hozzá: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24) – mert Urunk a mai napig elszenved, eltűr bennünket.

A jelenlévők Krisztus teste és vére vételekor átélhették az egyház igazi egységét, a Krisztusban hívők közösségét. Mindez erőt ad a számukra is az egyházunkban való további szolgálatra, amelyet az elhangzott tanítások fényében még jobban a sajátjuknak éreznek, mert a fundámentomra tekintenek. Mi az egyház? Az említett ének szavaival az öszszegző, záró tétel így hangzik: „Kihíva minden népből: / Egy nép ég s föld előtt. / Egy Úr, egy hit, egy Lélek, / Mi összetartja őt. / Egy szent nevet imád csak, / Egy jelben egyesül, / Egy a dicső remény is, / Melyért küzd s lelkesül.”

Lejegyezte: –i –s