Egyházunk egy-két hete

Hatalmas tömeg, közöttük a Luther-kabátot viselő szolgatársak meglepetésszerűen nagy serege kísérte utolsó útjára 2000. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján a hévízgyörki evangélikus lelkészt, a Zürichi Egyetem díszdoktorát, Dóka Zoltánt…

Akik ismerték és közel álltak hozzá, tudják: kemény kőből faragták. Szókimondó, őszinte egyéniség volt. Nem mintha neki nem lettek volna álmai, vágyai. A „szent teológia” szolgálatának szenvedélyes szeretete fűtötte fiatal kora óta. A lelkipásztori szolgálat lelkiismeretes ellátása mellett írt egy olyan újszövetségi kommentárt Márk evangéliumáról, amelyet Magyarországon a szakemberek a legjobbnak tartanak. Kompromisszumokat, mint minden ember, ő is kötött. Ám ő tudta, hol van a határ. Tudta, hogy hite mikor parancsolt megálljt.

Vályi Nagy Ervin, a hozzá majdnem hasonló sorsú református professzor egyik írásában az „alulmaradás képességéről” beszélt. Arról, hogy nagy lelki erő kell egy tehetséges teológusnak ahhoz, hogy vállalja az alulmaradást, amikor az elvilágiasodott egyházban mindenki felülre akar kerülni, akár így, akár úgy fúj a szél.

Dóka Zoltán 1984-es Nyílt levelével szándéka ellenére is beírta nevét nemcsak egyházunk, hanem a világkereszténység történetébe. E bátor, sokak által vitatott tett példát adott: 1986-ban a Testvéri szó, 1989-ben a Kiáltó szó mozgalmát indította el. Az utóbbi mögé felsorakozott az 1988-ban alakult Ordass Lajos Baráti Kör és a Keresztyén Igazság című folyóirat.

1. október 23-án a hévízgyörki gyülekezet nagyszabású megemlékezést szervezett. Nemcsak a család, a gyülekezet tagjai jöttek el ismét nagy létszámban, hanem mindazok, akik szerették és tisztelték Dóka Zoltánt. A temetőben a síremléknél Ittzés Gábor nyugalmazott lelkész a 139. zsoltár szavaival imádkozott.

A templom melletti parókia épületén Ittzés János püspök emléktáblát avatott fel. Az emléktáblán ez olvasható: „E parókiáról indult gyülekezeti szolgálatra a kereszt evangéliumával Dr. h. c. Dóka Zoltán evangélikus lelkész, és mint tudós teológus innen folytatta küzdelmét az Ordass Lajos Baráti Kör alapító tagjaként egyházunk megújulásáért.”A püspök igehirdetése az „egyház himnuszáról” szólt: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak…” (2Kor 4,8–10)

A megemlékezés harmadik állomása a templomi istentisztelet volt, ahol Lindákné János Zsuzsa lelkésznő szolgálata mellett Dóka Zoltán egykori tanítványa, Isó Dorottya veszprémi lelkésznő hirdette az igét Mk 8,31–33 alapján. Dóka Zoltán szolgálata összefoglalható három szóban: „Elég a kereszt!” Az igehirdetésben egybemosódott a Pétert megdorgáló Jézus, a keresztet hirdető Pál, az egyházatyák, Luther, Dóka Zoltán és az igehirdető lelkésznő hangja. Ki is beszélt? A Szentlélek által az evangélium élő hangja szólt a kereszt tanúságtévői szájából. Átélhettük mindnyájan, hogy minden látszat és kudarc ellenére: él az egyház!

„Jézus szava (»Eredj mögém, kövess engem!«) Dóka Zoltánnak is szólt. S ő beállt Jézus mögé, felvette a keresztet. Lehetett volna dicsőséges…, sokan szorongatták volna szolgalelkűen a kezét – csak be kellett volna állnia a párt által diktált rendbe–, de… Ordass Lajossal együtt maradt inkább kereszthordozó… Lehetett volna teológiai tanár…, de amikor választania kellett Krisztus vagy a pozíció között, ő a keresztet választotta. Megemlékezésünk akkor lesz méltó – fejezte be igehirdetését a lelkésznő –, ha mi is beállunk a kereszt mögé, így biztatna ma mindannyiunkat Zoli bácsi, a tisztelendő úr, Dóka Zoltán.”

Nybor

Regionális hozzárendelés: Hévízgyörki Evangélikus Egyházközség