Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 44 - Erdélyben is megemlékeztek ’56-ról

Keresztutak

Erdélyben is megemlékeztek ’56-ról

A múlt vasárnap délelőttjén a kolozsvári evangélikus templomban gyülekeztek össze mindazok, akik együtt óhajtottak emlékezni 1956-ra. Az egybegyűlteket – Dán Michael Dávid felemelő orgonajátéka után – Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntötte, és szintén ő végezte az első oltári szolgálatot. Dr. Geréb Zsolt professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora igehirdetését az ünnep, október 23-a mondanivalója köré szőtte, egyúttal megbocsátásra és megbékélésre szólított fel. Arra is figyelmeztette a megjelenteket, hogy az emlékezés keresztényi kötelességünk, a nép múltját, szenvedéseit nem szabad elfelejtenünk – erre a Szentírás is több helyen int.

Dávid Gyula irodalomtörténész emlékbeszédében kiemelte azoknak az ismert vagy névtelen romániai magyaroknak az alakját, akik életükkel vagy szabadságukkal fizettek akkori bátor kiállásukért. Dán Michael orgonaművész zenei intermezzója után Kiss Béla lelkész megrázó vallomása hangzott el. A lelkipásztor gyertyát gyújtva emlékezett az ’56-os forradalom óta elhunyt bajtársaira: azokra a papokra, teológusokra, tanárokra, akikkel együtt szenvedték el a börtön megaláztatásait, és akiknek felekezeti különbségeken túlmutató emberi nagysága, odaadása nélkül talán nem is lehetett volna túlélni azokat a kegyetlen időket.

Hatházy András színművész az 1956-os forradalom hatására íródott versekből szavalt el néhányat. Ezután elhangzott Georg Friedrich Händel Deutsche Arie című művének Meine Seele Hört im Sehen tétele is Puja Andrea szopránénekesnek, Kis-Kalló Erika hegedűművésznek, valamint Horváth Zoltán orgonaművésznek, a kolozsvári egyházközség kántorának az előadásában.

Az RMDSZ nevében Szép Gyula művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnök köszöntötte röviden az egybegyűlteket, majd a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet önképzőköre mutatta be erre az ünnepre készített előadását. Ennek során részletek hangzottak el a forradalom nyomán keletkezett versekből, újságcikkekből, politikai jelentésekből és egyházi nyilatkozatokból.

A második oltári szolgálatot dr. Kovács László Attila teológiai előadó tanár végezte. Az ünnepi, együtt emlékező istentisztelet a Himnusz elénekelésével zárult.

E. R. F.