Keresztutak

„A mi családunkban volt egy dédapa. Ő arról híres, hogy huszár volt, és kiemelkedő szolgálataiért a király földet adományozott neki.” „Nálunk pedig volt egy nagymama, aki nem tett semmi különöset, mégis nevezetes volt. Önmagának vívta ki a hírnevet, mert nagyon kardos asszony hírében állt.” A Deák téri gimnázium hatodik osztályosai hittanórán az ősatyákkal foglalkoznak. Az volt a házi feladatuk, hogy a saját családjukban keressenek olyan híres elődöket, akiknek az emlékét őrzi a család. Harmincegy diák – Sólyom Anikó tanárnő osztálya – foglalkozik Ábrahámmal, Lóttal és a velük történt, nem mindennapi eseményekkel. Hétköznapi hittanóra, gondolnánk, csakhogy az osztály az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik termében ül, mögöttük pedig negyven-negyvenöt tanár az ország csaknem minden evangélikus iskolájából és néhány hittanár szakos hallgató.

Bemutatóórával kezdődött az a hittanár-továbbképzés, amelyet egyházunk Oktatási Osztálya, a bajor–magyar oktatási kapcsolatok felelőse és a hittudományi egyetem közösen rendezett október 21-én. Lelkigondozás az iskolában – ez a volt a nap összefoglaló címe. Olyan világban élünk, amely arra kényszerít, hogy rengeteget foglalkozzunk a keretekkel. Adminisztráció, formai követelmények a legkülönbözőbb összefüggésekben, jelentések, statisztikák, minőségbiztosítás, önmagunk ajánlása, önértékelés – és ki tudja, mi minden ehhez hasonló. Csak összenézünk, és tudjuk a következő szót, magunk előtt látjuk azt az arckifejezést is, amellyel ezeket a szavakat és tevékenységeket kísérjük. Szükséges rossznak tartjuk őket, leginkább azért, mert elrabolják a figyelmünket, az időnket, kifárasztanak, mielőtt arra tudnánk koncentrálni, ami a munkánk, a szolgálatunk lényege. Hogy azokra a gyerekekre, fiatalokra figyeljünk, akik bizony nem valami könnyed, rózsaszín gyermek- és ifjúkori gondtalanságból jönnek az iskolába. Némelyikük súlyos terheket cipel: családi bajokat, alig leküzdhető hátrányokat, félelmeket. És hát majd mindegyikükre küzdelem vár: bejutásért, helyért, állásért, pénzért, érvényesülésért, szinte mindig egymás ellen, és egyre élesebben. Eközben a jövőért is, amely egyáltalán nem olyan rendíthetetlenül biztos, mint amilyennek egy-két évtizede még látszott.

Igen nagy érték, ha arról beszélhetünk, ami a munkánk tényleges, igazi tartalma. Arról, hogy vannak-e utak a templom, az iskola és a keresztény hit centrális tartalmai között. S ha vannak, járunk-e rajtuk? Ráigazítjuk-e a következő nemzedékek lábát? Arról, hogy miként tudjuk a minden iskolában megrendezett csendesnapokat, táborokat, hétvégéket olyanná formálni, hogy fellélegzést jelentsenek a fiataloknak: csendes egyedüllétet, közösségi élményt, Isten jelenlétének megsejtését, gondolkodásra való lehetőséget és persze vidámságot, új információt, új helyzetben való találkozásokat és élményeket. Arról, hogy egyes hittanórai témák hogyan találkozhatnak a lelkigondozás igényével, szükségességével és lehetőségeivel.

A továbbképzésen a résztvevőknek módjuk volt eszmét cserélni mindezekről. Beszélgetés közben természetesen rengetegszer elhangzott: „Ti ezt hogyan oldjátok meg?” A jelenlévők közösen dolgozták föl a munka, teljesítmény, szabadidő téma tanításának kérdéseit.

Az együttlét célja az volt, hogy olyan gyakorlati témákat tárjon a résztvevők elé, amelyek talán újdonságot is tartalmaznak, de mindenképpen felhasználhatók a mindennapi munkában. Szembesítenek kérdésekkel, és segítenek a lehetőségek felfedezésében.

Nagy asztalt ültünk körül. Az ülésrend tükrözte a munkamódszert: nem nagy ívű előadások hangzottak itt el, hanem közös munkát végeztünk. Együtt próbáltuk feldolgozni a megadott témákat, és eközben igyekeztünk egymás segítségére lenni ismereteinkkel, tapasztalatainkkal és gondolatainkkal.

Akik előterjesztéssel, beszélgetésvezetéssel, tolmácsolással segítették a közös munkát: Sólyom Anikó tanárnő, dr. Szabó Lajos, az EHE rektora, Herald Klemm, a Bajor Evangélikus Egyház iskolateológusa, Mihályi Zoltánné osztályvezető, dr. Gerhard Pfeiffer, a bajor–magyar oktatási kapcsolatok koordinátora és Szűcs Petra tanárnő.

Egyházunk zsinati törvénye előírja, hogy minden iskola, amelynek háromszáznál több diákja van, köteles iskolalelkészi státust létesíteni. Az iskolai lelkigondozás fontosságát húzza alá ez a törvény. Fontos és jó ez a törvény. Eredményessége szinte kizárólag azon múlik, hogy milyen tartalommal töltjük meg a kereteket. Ez a továbbképzés a tartalomról szólt. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem szívesen adott otthont ennek a rendezvénynek, és ugyanígy tesz mindig, amikor arról van szó, hogy munkánk és szolgálatunk lényegi részében, valóságos tartalmában szeretnénk fejlődni, mélyülni, érlelődni és egymás segítségére lenni.

Szabóné Mátrai Marianna