Élő víz

A királyok Királya és uraknak Ura, akié egyedül a halhatatlanság, a tisztelet és az örökkévaló hatalom. (1Tim 6,15–16)

Szentháromság ünnepe után a 23. héten s a reformáció hetében az Útmutató reggeli igéi a mi Urunk és Istenünk dicsőségéről, országáról és népéről szólnak. Jézus egy az Atyával, az ő neve is ez: „uraknak Ura és királyoknak Királya” (Jel 17,14; 19,16). Bibliavasárnap arról tanít a Szentírás, ami felőle íratott meg: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül…” (Fil 3,20). Két világ polgáraiként élünk e földön, de nem e világból valók vagyunk, ha Istent Urunknak és Királyunknak fogadjuk el, s neki adjuk meg a tiszteletet és dicsőséget. Ő nem adót kér tőlünk. Mi egész életünkkel teremtő, megváltó és megszentelő Istenünk adósai vagyunk. Ezért az Úr Jézus felszólításának a második részét is teljesítsük: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21) „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk.” Luther Márton Kis kátéja szerint ezt várja tőlünk az Úr, „aki Jézus Krisztus Urunkban eljött hozzánk és teljes értelemben a mi Istenünkké lett”. A reformáció népe erről így tesz bizonyságot: „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” (Zsolt 46,8.12) Luther 488 éve újra felfedezte életünk igazi alapját: „…más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11) Isten igazsága minden emberé lehet, kegyelemből hit által. Luther a kegyelmes Istent kereste, s az igében választ talált: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,17) Pállal együtt mi is boldogan valljuk: „…hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.” (Róm 3,28) S már e földön boldogok lehetnek, akik egyedül Jézus Krisztust vallják Uruknak: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Mt 5,12) De „jaj annak, aki a fának mondja: Ébredj! (…) Arannyal, ezüsttel van ugyan borítva, de semmilyen lélek nincs benne!” A bálványimádás bűnéből az élő Istenhez kell megtérni: „…csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2,19–20) A halottak emléknapján különösen is élesen csendül meg szívünkben az élők Istenének szava: „De ha nem hisztek, nem maradtok meg!” (Ézs 7,9) A reformáció során helyreállított és megtisztított újszövetségi gyülekezet Isten szent temploma; Pál által ezt üzeni népének az uraknak Ura: „…minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3,22–23) A zsidók hármas váddal illették Jézust a helytartó előtt, aki semmi bűnt nem talált benne. „Te vagy a zsidók királya?” (Lk 23,3) Péterrel megvallhatjuk: ő a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk! A reformáció népe „házi” feladatot is kap az apostoltól: „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk (…) ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” (2Pt 3,18) „Jézus Krisztus az, / Isten szent Fia, / Az ég és föld Ura, / Ő a mi diadalmunk.” (EÉ 254,2b)

Garai András