Evangélikusok

Négyszázharminc évvel ezelőtt egy reformációt pártoló patrónus, báró Forgách Imre komjáti földesúr ezeket a sorokat írta be naplójába: „Huszár Gál úr, az én második atyám, s mindenkinél kedvesebb barátom, nagy képzettségű teológus, Isten evangéliumának páratlan hűségű és fáradhatatlan hirdetője, a jók nagy gyászára és fájdalmára, Pápa városában, 1575. október 23-án pestisben elhunyt…”

Ma már csak a romjai láthatók Vas megyében a török időkben elpusztult, egykor Vadászülésnek nevezett, Boba és Kemenespálfa közötti településnek, ahol – az újabb kutatások szerint – nyomdász-reformátorunk megszületett 1512 októberében.

Korának modern kommunikációs lehetőségére, a nyomda varázsára már korán, krakkói egyetemi évei során felfigyelt a sziléziai Vietor Jeromos tevékenysége láttán. Később, amikor a Pozsony megyei Vizkelet eretneknek bélyegzett plébánosaként háromszorosan kiátkozták, és a reformációt pártoló Miksa trónörökös oltalma alatt a Moson megyei Óvár prédikátora lett, ismét feltámadt benne a nyomdászat iránti érdeklődés.

Talán még a korszak kutatói közül is kevesen figyeltek fel annak a történelmi találkozásnak a jelentőségére, amely 1557-ben a lengyel származású neves nyomdász, Hoffhalter Rafael bécsi otthonában összehozta a negyvenöt éves Huszár Gált az alig huszonkét éves „pesti fi” Bornemisza Péterrel. Az óvári prédikátor az igehirdetései miatt, az egyetemista diák az ekkorra elkészült Magyar Elektrájának a kézirata végett kereste fel Hoffhaltert. A találkozás nemcsak e két magyar reformátor életre szóló barátságát, hanem a 16. századi magyar protestáns média megszületését is eredményezte.

Bécsi tárgyalásainak eredményeként Huszár kölcsönpénzen nyomdát vásárolt. Matricákat – betűanyákat – és fametszetes iniciálékat vett. Óváron azután rézmetszetet készítő műhelyt állított fel, és beszerezte Nádasdy Tamás egykori nyomdájának díszítődúcait is (ezeket később átörökítette Bornemiszára, akit segédül maga mellé is fogadott). Tüstént hozzálátott saját prédikációs kötetének, majd egy évvel később Sztárai Mihály népszerű iskoladrámájának a kinyomtatásához. Érezte, hogy az idő sürgeti, mert röviddel e két mű megjelenése után Oláh Miklós érsek eltiltotta a további nyomdászattól.

Huszár Gál kommunikációs tevékenységét annál is inkább nagyra kell értékelnünk, mert a korábbi hazai nyomdák kizárólag főurak anyagi támogatásával jöttek létre. Hosszabb-rövidebb ideig így működött a Nádasdyak sárvári, a Batthyányak németújvári, a Bánffyak alsólendvai vagy a Zrínyiek monyorókeréki nyomdája. A magyaróvári kezdeményezés volt tehát az első önálló, saját pénzen vásárolt nyomda, mely végigkísérte a reformátor további zaklatott életútját.

Huszár Gál magyaróvári oktató-nevelő munkája is figyelmet érdemel. Patrónusához 1558-ban írt leveléből tudjuk, hogy saját költségén iskolát létesített, a szomszéd falvakba pedig kiküldte tanítványait, hogy gondozzák a híveket, mert úgy látta, hogy „a semmittevő, csak hasuknak élő elöljárók a népet elhanyagolják”.

Óvár után vándorbotja Kassa városába vitte: itt a magyar evangélikus gyülekezet prédikátori tisztébe iktatták be, majd részt vett az „öt városok” kisszebeni zsinatán. Sikerült kinyomtatnia a még Óváron elkészített énekeskönyvét, de itt is rövidre volt szabva az ideje: az egri érsek elfogatta, börtönbe záratta. Az őt hűségesen Kassára is elkísérő Bornemiszának regényes körülmények között sikerült urát kiszabadítania. „Liberavi dominum Gallum” – olvassuk utóbb Bornemisza Volaterranus-kötetében.

Huszárnak már egy év után menekülnie kellett Kassáról: Debrecen volt a cél, oda menekítette nyomdáját is, ott tudott – igaz, csak tizenhat hónapig – együtt dolgozni Melius Juhász Péterrel. Neki ajánlotta akkor elkészült, sokáig elveszettnek hitt művét, amelynek A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek címet adta. A rövid közös munka eredményeként Melius Juhász is ki tudta nyomatni több művét, bár nem volt felhőtlen a két, más-más hitvallást követő reformátor együttműködése. Huszár gyors távozását mégsem ez, inkább a török betörés indokolta. II. Bajazid szultán rendeletéből nyilvánvaló lett, hogy a török uralom nem tűri meg a területén a tipográfiát. Huszár ezért jobbnak látta felszerelésének egy részét idejében Nyugatra, Habsburg-Magyarországra menekíteni. Ez sikerült is, hiszen nyomtatványainak típusai és díszei fennmaradtak az ottani későbbi kiadványaiban.

Családjával együtt Nagyszombat városába menekült, ahol rövid ideig ispotályos lelkészként működött. Ám Oláh érsek tüstént panaszt nyújtott be a királynak, mert a rebellis prédikátor „veszélyezteti a pápista hitet és a rendet”. Ezért ismét tovább kellett lépnie. Komárom főkapitányának a meghívását fogadta el, és családját hátrahagyva a dunai naszádosok és a hozzájuk tartozó huszárok lelkipásztoraként szolgált tovább. Ismét feljelentették, mert „mindkét nembeli sok katolikust a saját eretnekségébe belevon”. Mint űzött vad cikázott több éven át Nagyszombat és Komárom között.

Nagyszombati hívei a városhoz közeli Rózsavölgy nevű faluban rejtették el néhány hónapra, onnan azonban a jezsuiták miatt ismét menekülnie kellett. Ebben segítségére lehetett a Nyitra megyében tekintélyes birtokokkal rendelkező, főúri Forgách család, amelynek egyik tagja szemtanúja volt a nevezetes kassai „börtönszabadításnak”. Komjáti földesura, a protestánsbarát fiatal Forgách Imre örömmel vette oltalmába a sok viszontagságot megélt reformátort.

Huszár Gál ekkorra nyomdájának már csak a töredékét tudta megőrizni, segítségére volt azonban a gondviselés. Egyfelől ebben az időben Nyitra vidékén – előbb Galgócon, majd Semptén – a Salm grófok védelme alatt működött régi barátja és munkatársa, Bornemisza Péter. Nyomdájukat közösen kiegészítve újra nekikezdhettek a közös missziói vállalkozásnak. Másfelől az isteni gondviselés újabb kaput nyitott a számukra ezekben az években. Oláh Miklós érsek 1568-ban meghalt, székének betöltését azonban politikai okok még késleltették. Ez a kedvező időszak alkalmasnak kínálkozott arra, hogy „a pápistaságnak e két kemény pörölye” megvalósíthassa régi tervét: egy önálló evangélikus püspökség megszervezését. Csallóköz–Mátyusföld hányatott sorsú nyomdász püspöke gyülekezeti látogatásai és lelkipásztori munkája mellett egy számára rendelt rövid kegyelmi időszakban, 1573–74-ben sorra kiadta Bornemisza posztilláinak első kötetét, illetve saját énekes- és imádságoskönyvét, adventi és karácsonyi prédikációit.

E széles körű tevékenység azonban ismét kivívta a restaurációs erők haragját. Az egyházi teljhatalmat gyakorló Telegdi Miklós püspök hajszát indított a reformációt pártoló főurak és prédikátoraik ellen. Huszár Gál kénytelen volt a püspök joghatóságától független Pápa városába menekülni.

A protestáns patrónusok védelme alatt álló Pápán ekkor az ugyancsak hányatott életű Sztárai Mihály volt az egyik prédikátor. Sopron is meg akarta hívni lelkészének, s talán ez a bizonytalan gyülekezeti helyzet is elősegítette Huszár Gál jelentkezésének az elfogadását. 1574 nyarán úgy tűnt, hogy Huszár Gál, az exuláns szuperintendens és Dávid fia, az ifjú pápai rektor végre együtt szolgálhatja a reformáció ügyét. A vidéken már öt éve pusztító pestisjárvány idején, 1575-ben azonban a „kemény erkölcsű” Sztárai, majd Huszár Gál is Istentől kapott küldetése végéhez ért.

Reformátoraink szolgálata, fáradhatatlan példamutatásuk, lángoló Krisztus-hitük ma, négyszázharminc év távlatából is gyümölcsöt terem.

Dr. Fabiny Tibor