Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 44 - Tizenöt éves a várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda

evél&levél

Tizenöt éves a várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda

Zsúfolásig megtelt templomban ünnepelték Várpalotán a városunkban méltán elismert, nagy hírű óvoda alapításának tizenötödik évfordulóját. Az október 16-i hálaadó istentiszteletre Lassú Tamásné vezető óvónő és munkatársai számos vendéget meghívtak a városból és környékéről. Az alapító Pintér Mihály esperes mellett Lukáts András helyi református esperes, Nagy Károly római katolikus kanonok, Isó Dorottya veszprémi másodlelkész, Lampért Gábor egykori várpalotai segédlelkész és Tóth Attila várpalotai evangélikus lelkész ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét a nagyszerű alkalom. Evangélikus himnuszunk után Tóth Attila a 34. zsoltár szavaival köszöntötte az ünneplő vendégsereget: „Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” (Zsolt 34,2; Károli-fordítás) A változatosan összeállított ünnepi műsorban a legkisebb gyermekek és az egykori óvodások mellett felnőttek, szülők, nagyszülők, óvónők, presbiterek fogadták meg a zsoltáros szavait. (…)

A több mint háromszáz éves gyülekezetben mindig fontos szerepet játszott a tanítás és az oktatás. Hrabovszky György (1788–1795) idején árvaházat, majd később népiskolát alapítottak a palotai evangélikusok. Az idő előrehaladtával lehetőség nyílott arra, hogy evangélikus keresztény nevelésben részesüljenek a legkisebbek. Istennek hála, városunkban most már keresztény szellemű iskolában folytatása is lehet e magvetésnek.

Borbás Zoltán jegyző (Várpalota)