Élő víz

Kain és Ábel története kapcsán tisztáznunk kellett hittanórán, hogy mivel is foglalkozik pontosan a földműves és a pásztor, hiszen a fővárosi kisdiákok számára ez korántsem olyan egyértelmű. Sikerült viszonylag gyorsan behatárolni e fogalmakat, de persze a „paraszt” szó elhangzása azonnal elindította az egyik örökmozgó fiú fantáziáját. Engem is meglepett azonban egy másik fiúcska – felnőtteket is megszégyenítő – bölcs megszólalása, mellyel rendreutasította gúnyolódó társát. „Ne nevess, mert ők sokkal okosabbak nálunk!” Kérdőn néztünk rá, mire így folytatta: „Olvastam egy könyvben, hogy a parasztok milyen sok mindenhez értenek, és még a háborúk idején is volt ennivalójuk. Tudják ugyanis azt, mit kell csinálni ahhoz, hogy teremjen valami, és akkor is tudnak gondoskodni magukról, ha nem mehetnek el a szupermarketbe! Szerintem mi itt éhen halnánk, ha nem lenne a közelben egy bolt!”

Tízéves hittanosom e szavai jutottak eszembe azon a hétfő délelőttön, amikor áramszünet miatt megállt az élet a kerületben. Az még nem „rázott” meg, hogy néhány órán keresztül nem volt villany, nem lehetett vizet engedni vagy használni az irodai vezetékes telefont, de a számítógép hiánya már sokkal bosszantóbb volt. A rádióműsor készítése bizony határidős feladat, és a felvett hanganyaghoz áramszünet idején nem lehet hozzáférni. Az éjjel megírt tudósítást sem tudom gép híján e-mailben elküldeni a szerkesztőségbe, bár reményre ad okot az áramszolgáltató ígérete, hogy még éppen lapzárta előtt visszatér az áram az otthonokba.

Persze a városi ember öntudatával mérgelődtem, s e duzzogás aztán végképp alkalmatlanná tett egyéb szellemi tevékenység folytatására. Jobb híján végül úgy döntöttem, hogy „kisöprögetem a mérgem”, s így legalább tisztaság fogadja majd az utcáról betérőt. Közben azonban váratlanul felidéződtek gyerekkori emlékeim.

Vidéken élő nagyszüleim nem szoktak kétségbeesni egy-egy áramszünet esetén. Nappal sokszor észre sem vették, hiszen a szőlőtőke vagy a kerti virág nem jelezte az áramkimaradást, este viszont a petróleumlámpa vagy a kandallóban lobogó tűz fénye kifejezetten meghitt légkört teremtett. Ilyenkor különösen is jó volt hallgatni a régi történeteket olyan emberekről, akik küzdelmes életük során megtanulták becsülni a földet, amely mindig megadta a megélhetéshez szükséges betevőt a hozzáértő földművesnek. Az ilyen „mesés” áramszünetek során sokszor nem is vettem észre, hogy milyen gyorsan repült az idő!

Hulej Enikő