Liturgikus sarok

Visszaszámlálás 2.

A visszaszámlálás már a végéhez közeleg. Egy hete azt gyűjtöttük csokorba, hogy mi mindent örökölt és őrzött meg az Agendából az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv. Mai együtt gondolkodásunk feladata, hogy végignézzük mindazt, ami új.

Az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv az egyház egyik fontos vonását viseli magán: megőrzi a kincset, és megújulva mondja el aktuális hitvallását. Lelkészeknek, kántoroknak, gyülekezeti tagoknak ezt érdemes figyelembe venniük. Együtt a régi és az új. Régi abban az értelemben, hogy a most megjelenő kötet anyagának egy része megtalálható az eddig használt Agendában is, és régi úgy is, hogy találkozhatunk majd az ősi reformátori vagy egyetemes keresztény tradíció olyan szövegeivel, formáival, amelyeket egy ideje nem használ a magyar evangélikusság. Új úgy, hogy most íródott vagy eddig nem ismert anyagot is fellelhetünk majd benne, és úgy is, hogy a világ kereszténysége régóta, talán évezredek óta használja, de számunkra újnak hat.

Mi az új? – ez mai témánk. Az új a szokatlansága miatt először zavaró lehet. Ezt tapasztaljuk az élet minden területén. Mégis arra kérjük testvéreinket, hogy nyitott szívvel vizsgálják meg azt, hogy mi az új tartalma, s csak akkor mondjanak felette ítéletet. A vizsgálat mércéje pedig egyértelmű: megfelel-e az „új Agenda” a Szentírás igéjének és gondolkodásmódjának? Reformáció ünnepének a közelében ezt az alapelvet fokozottan is hangsúlyozzuk: sola scriptura – egyedül a Szentírás mindennek a mértéke. Az új friss, és ezért örömteli is lehet. Valami új, valami változatosság, valami érdekesség a megszokott dolgaink közepette. Az újdonság varázsával hathat, ha mi magunk is készek vagyunk befogadni, és képesek vagyunk a megújulásra.

A tanuló, a tanítvány gyakorolja a régit, és tanulja az újat. Krisztus tanítványaiként mi is így viszonyulhatunk az új istentiszteleti rendtartásunkhoz. Gyakoroljuk, elmélyítjük a régit, és megismerjük, megtanuljuk, elsajátítjuk az újat.

Mi az új? Az első és legszembetűnőbb újdonság az, hogy minden istentiszteleti forma egyforma felépítésű: az egyszerű rend, az énekverses forma és a liturgikus rend, illetve az egyéb istentiszteleti alkalmak formái. Ha megtanuljuk, ha a magunkévá tesszük, minden istentiszteleten otthon érezhetjük magunkat. Lehet, hogy az adott nap formája egyszerűsödik, máskor gazdagabb lesz; lehet, hogy korálokkal, gregoriánnal vagy ifjúsági énekekkel hangzik a szent zene; lehet, hogy a csönd kap több szerepet, vagy éppen a több szó és hang, de a felépítésben érezhetjük az állandóságot, az otthonosságot.

Mi az új? Az, hogy az istentisztelet első felében találjuk a bűnbánat (gyónás) liturgiáját, elválasztva az úrvacsora liturgiájától. A kettő nem válik függetlenné egymástól, de a közvetlen egymásutániság megszűnik. A bűnbánati rész is többféle variációt kínál a legegyszerűbb imádságtól a különböző gyónási olvasmányokon át a megszokott öt kérdésig. Bármilyen formában valósuljon is meg, az úrvacsorát nem csak a bűnbánat uralja, az úrvacsorai liturgiát pedig jobban áthathatja a hálaadás, a Krisztussal való találkozás öröme, az Úr közelségének meghitt élménye.

Mi az új? Az, hogy az igehirdetés után hangzik majd fel a hitvallás. A tudatos döntés hátterében az áll, hogy a hitvallás (akár az Apostoli vagy a Niceai hitvallás mondott formája, akár énekeskönyvünk valamely hitvallási éneke) sok funkciója mellett válasz az igére. A felolvasott és az élő (meghirdetett) igére így válaszolunk.

Mi az új? Az, hogy a gyülekezetnek lehetősége van arra, hogy aktívabban bekapcsolódjon akár a felolvasói szolgálatba, akár a közös imádságba, akár az egyes – mindig igéket tartalmazó – párbeszédekbe. Jó példa ez utóbbira az az ige, amely széles körben elterjedt, a szószéki textusfelolvasás után hangzik el. Jó néhány lelkész szájából hallottam: „Urunk, szentelj meg minket igéddel, a te igéd igazság.” A (régi-) új responzórikus forma: a mondat második felét a gyülekezet mondhatja megerősítésként, bizonyságtételként, hitvallásként: „A te igéd igazság!”

Mi az új? Az, hogy több forma is segítséget nyújt ünnepeink gazdagítására (például a húsvét hajnali istentisztelet), az újabb célcsoportok megszólítására (Tamás-mise) és az eddig nem rögzített formák (családi istentisztelet, gyónó istentisztelet) megvalósítására.

Mi az új? Az, hogy olyan rendek is szerepelnek az új liturgikus könyvben, amelyek lehetőséget kínálnak a rendkívüli alkalmak megünneplésére. Ezek közül ki kell emelni a reggeli és esti istentisztelet rendjét, illetve a két áhítatformát. Ezek ugyanis nemcsak gyülekezetben, hanem kisebb közösségben vagy egyéni elcsendesedés során is jól használhatók.

Sorolhatnánk még az újdonságokat, igazán azonban csak a kipróbálásuk közben fogunk ráérezni a régi és az új harmóniájának ízére, arra, hogy milyen nagyszerűen megfér egymás mellett az eddigi és a most használatba kerülő liturgikus anyag.

Refrén: A tanuló, a tanítvány gyakorolja a régit és tanulja az újat. Krisztus tanítványaiként mi is így viszonyulhatunk az új istentiszteleti rendtartásunkhoz. Gyakoroljuk, elmélyítjük a régit, és megismerjük, megtanuljuk, elsajátítjuk az újat.

Hafenscher Károly (ifj.)