Kultúrkörök

Az este nálunk akkor kezdődik, amikor az ágyba küldött – parancsolt, csábított, kérlelt – gyerekek meghallják a nappaliból az úgynevezett „felnőtt zenét”. Azt, amely semmilyen musicalből nem ismerős, nincs benne dobgép, és az angol szövegét sem lehet hozzáordítani. A kicsit unalmas és álmosító Bach, Schütz vagy Pergolesi egyszerre hihetővé teszi, hogy este nyolckor vége a gyereknapnak, kezdődik a felnőttek világa olvasással, beszélgetéssel, számítógépezéssel vagy telefonálással.

Örültünk orgonista-kántorunk új CD-lemezének, az istentiszteletekről ismerős korálelőjátékoknak. Lágyságukkal és nyugtató jellegükkel bővíthették a „felnőtt zene” repertoárját. Be is tettük azonnal, estéről estére hallgatjuk. Arra az érdeklődésre azonban nem számítottunk a nyugovóra küldött generáció köréből, amely semmiképpen sem volt cél a késői órában. „Már karácsony van? Kezdődik az advent? Húsvét? Vasárnap ez lesz a templomban?” – masíroztak ki a sötét szobából. De még ennél is izgatóbb volt a sok – nagy ünnephez nem köthető – halványan ismerős dallam, a korálokat visszhangzó és variáló orgonaszó. Minden csak derengett nekik, éppen csak annyira, hogy ne tudjanak aludni. „Ez mi? És ez?” – kérdezgették esténként, napokon át.

Mostanra azonban már megszokták. Tetszik nekik, hogy hol húsvét van, hol pedig karácsony, és esténként elárasztja a levegőt a megnyugtató ismerősség és otthonosság érzése, a legjobb álomhozó.

–isz–