)
Élő víz
Bence Imre
|
|
– 1971–1975: Soós István Borászati Szakközépiskola, Budafok – érettségi és szakma
– 1975–1980: Evangélikus Teológiai Akadémia
német, nyelvvizsga nélkül
– 1980–1989: Beled
– 1989–1998: Bakonycsernye
– 1998-tól: Budapest-Budavár
Cikkek, dolgozatok: Az Evangélikus Életben és a Lelkipásztorban** megjelent cikkek a misszióról és a gyülekezetépítésről…
Igehirdetések: kötetekben
– Gesellschaft zur Ausbreitung des Evangelium (missziós egyesület): öt éve rendszeres részvétel az éves gyűléseiken, ezen keresztül Európa minden országából van kapcsolatom missziói munkásokkal, lelkészekkel és laikusokkal, finn testvérgyülekezeti kapcsolatok révén sok finn lelkész.
– Három alkalommal vettem részt a finn–magyar–észt lelkészkonferencián. S a testvérgyülekezeti kapcsolatok révén sok-sok finn lelkésszel van kapcsolatom.
– Három alkalommal vettem részt az AMD német missziói egyesület európai konferenciáján.
– 1990-ben részt vettem egy egy hónapos tanulmányúton a bennsheimi Felekezetközi Kutatóintézet Szekták és prozelitizmus című szemináriumán.
– 2001-ben részt vettem a josefstali tanulmányi központ képzésén – Az Ökumenikus Charta jelentősége című konferencián.
– 2001-ben részt vettem a városmissziói egyesületek európai konferenciáján Berlinben.
– 2002-ben részt vettem a pullachi tanulmányi központ által Magyarországon szervezett német nyelvű konferencián.
– 1982–1990: Évente legalább egy ifjúsági konferencia vezetése Gyenesdiáson. A Gyakorlati Teológiai Műhely tagja (dr. Nagy István professzor vezetésével)
– 1985–1986: Részvétel a „Testvéri Szó” közösség megbeszélgetésein, a Testvéri Szó című irat aláírója is vagyok
– 1985–1989: Mustármag – a Győr-Sopron megyei evangélikus ifjúsági munka szervezése
– 1991-től a Fejér-Komáromi Egyházmegye ifjúsági előadója, majd missziói felelőse
– 1991–1995: a zsinat fejér-komáromi küldötte, a struktúráért felelős bizottság tagja és a zsinat jegyzője
– 1994-től az Északi Egyházkerület Lelkészképesítő Bizottságának a tagja, a Lelkipásztor szerkesztőbizottságának tagja
– 1998–2002: a Szélrózsa országos ifjúsági találkozók házigazdája, szervezője, a szervezők lelkipásztora
– 2000–2003: Az Északi Egyházkerület missziói lelkésze, az országos Missziói Bizottság tagja
– 2000-től a cinkotai Evangélikus Missziói Központ igazgatótanácsának elnöke (jelenleg is)
– 2001-től mentor a Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves képzésében
– 2003 decemberétől esperes a Budai Egyházmegyében
– 2003-tól a piliscsabai Béthel Missziói Otthon igazgatótanácsának tagja
Ige: Keresztelési igém: 1Jn 4,16. Konfirmációi igém: 1Jn 4,18 és a szolgálatomban megerősítő igém: Jn 6,68–69.
Kifejtése: Tudom, hogy életem alapja az Isten Krisztusban prezentált szeretete, s szeretném, ha a keresztyének életéből ez a szeretet rajzolódna ki.
Hogy értékeli Ön a magyar evangélikusság lelkiségét? Tud-e az egyház tenni valamit abban szervezetileg, hogy a gyülekezetekben mély lelki munka támadjon?
Ha általánosságban beszélnénk a lelkiségről, a magyar evangélikusság lelkiségéről, akkor hamis képet kapnánk. Azt hiszem, hogy minden gyülekezetnek és azon belül minden kisebb közösségnek megvan a maga lelkisége. Ezek közül sokban egészséges lelki élet fedezhető fel. Olyan, amely jó teológiai alapokon, biblikus gondolkozáson nyugszik. Természetesen vannak túlkapások, s vannak hiányok is. Azt hiszem, hogy nem a jelen állapot, hanem Jézus felhívása, szava tehet elégedetlenné. „Legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” Ez mindenképpen arra ösztönöz, hogy a legelevenebb hitélet esetén se váljunk tétlenekké.
Természetesen nem vagyok elégedett a lelki munkával. Túlságosan lelkészcentrikus és lelkészfüggő. Hiszem, hogy a lelkészek evangélizálásával és a nem lelkészek képzésének és inspiráló, ébresztő megszólításával sokkal többet lehetne tenni. Látásom szerint komolyabban kellene venni a lutheri gondolkodás sajátosságait s még komolyabban a Krisztushoz kötődés kérdését.
Mi a véleménye a manapság gyakran előtérbe kerülő liturgiai változásról?
Nem azt tartom izgalmas kérdésnek, hogy milyen lesz a liturgiánk, hanem azt, hogy komolyan vesszük-e, amit csinálunk, vagy sem. Meg vagyok arról győződve, hogy a liturgiai reform nem következik be akkor, ha nincs a gyülekezeti életben olyan újulás, amely a megkövesedett tradíciókat felülírja. Az új, alternatív Agenda sok-sok értéke ellenére azért nem lesz egyhamar általánosan elfogadott és „kedvelt”, mert nem a gyülekezeti életben mutatkozó pezsdülés szülte. Értéke viszont a sokszínűség és a variálhatóság, amely által talán egy-egy gyülekezeti közösség ráébredhet arra, hogy a szolgáló közösség lehet csak életképes.
Miben látja Ön a püspöki tevékenység helyét, létjogosultságát a Magyarországi Evangélikus Egyházban?
A püspöki tevékenység az egy, meg nem osztható lelkészi szolgálatnak a része. Ez alatt azt értem, hogy a püspök nem több a segédlelkésznél. A feladata más, a gyülekezetét elsősorban a lelkészek teszik ki. Ezért elsődlegesnek tartom azt, hogy a püspöki tevékenységnek a fő gerincét a lelkészek pásztorolása, vigasztalása, bátorítása tegye ki. Fontosnak érzem, hogy a lelkészképzés folyamatában legyen jelen. Segítse a fiatalabb korosztályt a karizmájának felismerésére, s ezek alapján segítse a szolgálatba való bekacsolódást. Amióta részt vállalok a lelkészképzésben mint a hatodévesek mentora, látom, hogy milyen fontos annak a megláttatása, hogy a szolgálat keresztje és a szolgálat öröme egymástól el nem választható. De a keresztnek nem emberek által feltett tehernek kell lenni.
A püspöki tevékenységnek azonban jelenleg vannak olyan elemei, amelyeket semmiképpen nem tartok helyesnek. A püspök ne legyen pénzelosztó. A püspök ne legyen protokollember, s azt is látom, hogy a püspök nem lehet mindentudó, tehát nem feladata minden szakkonferencián előadást tartani. Szervezőkészséggel viszont és a lelkésztársai karizmáinak ismeretében és a nem lelkész munkatársai megbízásával sokat tehet, hogy a társadalmi-politikai és kulturális közéletben az egyház jól prezentálja magát. Hiszem, hogy a jelenleg bebetonozottnak vélt társadalmi és politikai elvárások következetes, a püspöki szolgálat prioritását szem előtt tartó magatartással idővel átformálhatók lesznek.
Hogy látja Ön ma az ökumené helyzetét egy olyan országban, ahol az evangélikusság egyre inkább kisebbségbe szorul felekezeti értelemben?
Vannak helyzetek, amelyekben mi, evangélikusok csak a nagyobb egyháztestek farvizén tudunk úszni. (Például oktatásügy, állami támogatások.) Ezekben a helyzetekben is meg kell fogalmaznunk a karakteres evangélikus álláspontot. Nem szabad, hogy a „jó viszony érdekében” lemondjunk véleményünkről.
Vannak helyzetek, amelyekben éppen nekünk, kisebbségben élő evangélikusoknak van lehetőségünk. Azt hiszem, hogy az evangéliumi alapokon nyugvó kezdeményezésekkel kell keresnünk más felekezettel a közös szolgálatot.
Meg vagyok arról győződve, hogy az ökumené területén sem a másik felekezethez kell igazodnunk, hanem a mi Urunkhoz. A vele való kapcsolat soha nem tesz zárttá, elősegíti a közeledést és a párbeszédet.
Mekkora esélyt lát Ön az evangélikus gondolkodás megmaradására egy vallásilag felhígult társadalomban?
Fővárosi gyülekezetben szolgálva azt tapasztalom, hogy az evangélikus gondolkodásnak és kegyességnek, az evangéliumi szabadságnak ma is van vonzereje. Az evangélikus teológiai gondolkodás egyik sajátossága – a theologia crucis – olyan újszerűen hat a mai, sikerre és dicsőségre kihegyezett életeszmények között, hogy sokan ebben fedezik fel életük megoldását. Ezt a sajátosságunkat őrizni kell.
Mit lehetne tenni az egyház anyagi önállósodásáért? Kell-e egyáltalán ezzel foglalkozni? Hogy lehetne jól felhasználni az egyházi vagyont?
Anyagi kérdéseknél fontosabbnak érzem a lelki ébredést. A gyülekezetek anyagi önállósodása kettős alapon nyugodhat: a lelki élet elevenedése magával hozza a szolidaritást is. A közegyházi területen – a gazdálkodást nem ismerve is merem mondani – figyelni kell arra, hogy hol lehet ésszerűbb pénzgazdálkodást elérni. Látásom szerint a gazdálkodásunk túlságosan „ingatlanorientált”. Ezen mindenképpen változtatni kell. Azt is fontosnak tartom, hogy az egyszerűbb vagy éppen szegényes körülmények között élő gyülekezeteket vagy lelkészeket ne irritálja a közegyházi gazdálkodás.
Lát-e esélyt a lelkészi állások anyagi stabilizálódására, esetleges új állások, gyülekezetek alakítására? Mit lehet tenni az egymás mellett élő lelkészek nagy jövedelembeli különbsége okozta feszültségek enyhítésére?
A munka szempontjából igazi lelkészhiány van. Lehet, hogy sok, korábban önálló tradicionális gyülekezet nehezebben tartja fenn a lelkészi állását, de foglalkozni kell azokkal a nagyvárosokkal és fővárosi peremterületekkel, ahová nagyon sokan költöztek. Az új gyülekezetek s ezzel együtt lelkészi állások megszületése és a lelkészi fizetések közötti feszültségek enyhítése részben a központosított fizetés bevezetésével oldható meg, részben viszont a hagyományos gyülekezethatárok „halványításával”. Ez alatt azt értem, hogy egy-egy nagyobb gyülekezet vonzáskörzetében lévő kicsiny gyülekezet a lelkészi állás fenntartásában segíthetne. Meg kellene keresni azokat a szolgálati területeket, amelyeket országos (vagy kerületi) finanszírozással egy kicsiny gyülekezet lelkésze is elláthatna.
Üzenne-e valamit, elmondana-e még valamit az olvasóknak?
Támogatnám a püspöki szolgálat ciklikussá tételét. A püspöki szolgálat prioritásának hangsúlyozására elképzelhetőnek tartanám a fővároson kívüli püspöki székhely kialakítását.