Napról napra

Jézus Krisztus mondja: Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám. Mk 3,35 (2Móz 24,7b; Mt 25,31–46; Róm 8,18–23/24–25/; Zsolt 6) Jézust tizenkét évesen még vissza lehetett vezetni a jeruzsálemi templomból a családi otthonba, de húsz év múlva már nem. Elkezdte hirdetni és megvalósítani Isten országát az emberek között. Ebben a küldetésben mozgott otthonosan, s nem otthon, Názáretben, anyja „szoknyája mellett”. Az emberiség eredeti otthona: Isten közelsége, szeretete. Minden más viszony, kapcsolat, otthon, rokonság csak e meghatározottság mögé és ennek megvilágításába kerül ott, ahol felismerik az eredeti otthon létfontosságát.

Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! 3Móz 19,15b (Jak 2,1; Mt 7,21–27/28–29/; 1Thessz 1,1–10) Ne legyél személyválogató! Igazságosan nyilvánulj meg! – int az ige. Annyi kísértést szenvedünk ezen a területen: más-más mérlegre helyezni embertársainkat, aszerint hogy hozzánk miként viszonyulnak. A személyes elfogultságot szóhoz juttatni igazságot nélkülöző, hamis dolog. Szándékosan meggyengíteni egy Istentől ajándékba kapott mandátumot, amely arra hivatott, hogy jót tegyünk az igazság érvényesítése révén, szentségtelen dolog.

Nem vétkeink szerint bánik velünk az Úr, nem bűneink szerint fizet nekünk. Zsolt 103,10 (Lk 15,20; Zsid 10,26–31; 1Thessz 2,1–12) Isten nem korlátozni akar minket, hanem szabadságot kínál számunkra. Nem büntetési tételekbe kényszerít, hanem felszabadít a bűn terhe és a büntetés alól. Nála mindenki ugyanazzal az eséllyel indul. Nem vétkeink szerint bánik velünk, mint mi egymással. Ember ezért mondhat le magáról vagy embertársáról. Isten azonban nem mond le a bűnösről! Kegyelméből, szeretetéből következik, hogy nem bűneink szerint bánik velünk, de megtanít küzdeni a bűnökkel szemben.

Pál írja: Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, hogy szívetek felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussatok a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. Kol 2,1–2 (Zsolt 92,6; Lk 13,/1–5/6–9; 1Thessz 2,13–16) Akinek az életéért küzdöttek már, az igazán tudja értékelni a küzdők elszántságát, szeretetét, meggyőződését. Egy férfi rossz szíve helyett egy balesetben elhunyt embertársának szívét kapta. Életéért valakinek meg kellett halnia. Bizonyos, hogy vigyázni fog a saját életére, és szerettei életét is ekképp óvja majd. Felértékelődött számára az élet. Pál apostol is új szívet, új életet kapott – lelki értelemben. Tiszta lappal indulhatott Isten előtt; örök dimenziót nyert Jézus Krisztus által. Ezt az örömöt tudja ajánlani teljes szívvel másoknak – nekünk is.

Vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt. Kol 3,8–9 (Jer 14,21a; 2Thessz 1,3–12; 1Thessz 2,17–20) A „ruhaváltásban”, az életünk új alapokra való helyezésében legyünk következetesek és kitartóak. Isten „lemeztelenít” bennünket: szavával rámutat bűneinkre. Hazugságok, önáltatás, gyalázatos beszéd, istenkáromlás, gonosz indulatok. Lemeztelenít, de vállalja felöltöztetésünket is! Életünk megújításában kövessük Isten utasításait! Vagy az történik, hogy újra magunkra aggatjuk régi rongyainkat, vagy engedjük, hogy ezentúl Isten öltöztessen és csinosítson bennünket lelkiképpen.

Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, és fogom a kezedet, megőrizlek téged. Ézs 42,6 (Róm 3,28, Mt 26,59–66; 1Thessz 3,1–13) Fogadjuk hittel, személyre szóló buzdításként e mondatot! Az Úr elhívott az igazság megismerésére. Ehhez még az életünk is kevés és törékeny. Bizony, testben és lélekben is gyengék, sebezhetők, támadhatók vagyunk. Isten jól tudja ezt, ezért az ígéret a folytatásban: …fogom a kezedet, megőrizlek téged. Mennyei Atyánk elsősorban nem valamitől, hanem valamire szeretne minket megőrizni: a vele való kapcsolat kiteljesedésére. Már itt és most „fogja a kezünket”, hogy mindvégig megőrizhessen bennünket magánál.

Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. ApCsel 4,31 (Ézs 66,19; Jel 20,11–15; 1Thessz 4,1–12) A pünkösdi Lélek-ajándékozás csodáját követően az első keresztény gyülekezet tagjai azonnal használni kezdik a közös imádság ajándékát. Első kéréseik közé tartozik, hogy teljes bátorsággal hirdethessék az evangéliumot. Hittel könyörögtek az Atyához, és megkapták a Szentlélek ajándékát. Mi is kérjük a Szentháromság egy igaz Istent, hogy Jézus Krisztus életéről, haláláról és feltámadásáról félelem nélkül tanúskodjunk!

Péter Zoltán