Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 47 - Egyházi kórusok találkozója Miskolcon

Kultúrkörök

Egyházi kórusok találkozója Miskolcon

Tizenkettedszer rendezték meg az egyházi kórusok találkozóját Miskolcon. A négynapos rendezvényen tizenkilenc énekkar lép föl. A múlt heti találkozó első állomásán a miskolci belvárosi görög katolikus templom falai között csütörtök délután csendültek föl az egyházi dallamok. Az énekkarok telt ház előtt szerepeltek.

Tánczos Tamás, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház vezetője, a kórustalálkozó főszervezője elmondta: a seregszemlét In memoriam Pál Veczán címmel rendezték meg. „A tavaly elhunyt Veczán Pál evangélikus lelkész több mint egy évtizedig gondozta a programsorozatot, ezért emlékezünk rá a találkozón.” A főszervező beszámolt arról, hogy az idén négy napon át négy helyszínen – a város görög és római katolikus, evangélikus, valamint református templomában – tizenkilenc kórus lépett föl.

Az énekkarok minden évben más-más repertoárral készülnek. Eddig „csak” a megyéből érkeztek, a tervek szerint azonban – amint Tánczos Tamás fogalmazott – a szervezők jövőre „kinyitják a kapukat Európa felé, és az unió egyházi kórusait is meghívják a találkozóra”.

MTI