Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 48 - Semminden

Gyermekvár

Semminden

Melyik gyerek ne gondolt volna arra – még ha titokban is –, hogy milyen lenne, ha egy nap arra ébredne: nincsenek körülötte parancsolgató felnőttek? Azt csinálhatna, amit akar. Addig lustálkodhatna az ágyban, ameddig jólesik, hiszen senki sem sürgetné, hogy odaérjen időben az iskolába. Sőt még iskolába sem menne! Annyi édességet ehetne, amennyi belefér, ráadásul egész nap csak játszhatna. Sok gyerek titkos vágya ez.

Béres Melinda mesehősnőjének, Kócinak teljesül ez a kívánsága: egy reggel arra ébred, hogy nincsenek meg a szülei. És bár szereti az anyukáját és az apukáját, mégis inkább örül a váratlanul jött, nagy szabadságnak. Táskáját félredobva természetesen azonnal nekilát játszani – ekkor kezdődnek el izgalmas kalandjai. Beleesik az ágya alatt levő lyukba, amelyről korábban nem is tudott. Furcsa utazása végén Alulliába, a föld alatti városba csöppen, ahol megismerkedik többek között Somával, leendő kis barátjával. Hogy milyen kalandok árán törik meg a gonosz Borilltolok hatalmát, hogyan találkoznak Mákházy Dömével és Lingusz bácsival, valamint hogy miként szabadítják ki a felnőtteket, azt mind megtudhatjátok, ha elolvassátok a szerző második mesekönyvét. A Széllelbélelt mesék után nem fogtok csalódni: a főhősökkel együtt most is rengeteg kalandban lehet részetek! Ezenkívül a könyvben szereplő szeretet- és jóságmagvakból az olvasó szívébe is rengeteg hullik majd. A meséket – csakúgy, mint az első kötetben – a meseíró öccsének, Béres Mersének a bájos rajzai illusztrálják.

A kötet mellé ajándékba Béres Merse Bobojka, Zsiri és Fifi, a három mesehős című meséskönyvét kapják a vásárlók, melyet Béres Melinda illusztrált.

A két könyv igazi Mikulás-napi vagy karácsonyi ajándék lehet minden gyermek és gyermeklelkű felnőtt számára.

BodaZsu