Egyházunk egy-két hete

Az Evangélikus naptár 1986. évi kötetében Labossa Lajos, a Fejér-Komáromi Egyházmegye akkori esperese így fogalmazott, amikor az esztergomi gyülekezetet jellemezte: „A prímási székhely, Esztergom evangélikus templomának alapterülete pontosan annyi, mint a bazilika főoltárképének a területe.” Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor a magyarországi katolicizmus fővárosában november 26-án, szombaton Bencze András esperes beiktatta hivatalába az evangélikus gyülekezet meghívott lelkészét, Ferenczy Andreát.

Az első adventi vasárnap előestéjén tartott istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke prédikált Ézs 44,26 alapján. Hangsúlyozta, hogy Isten azoknak a szolgáknak és követeknek a beszédét váltja valóra, akik a tőle kapott üzenetet hirdetik. Nem nyugodhatunk meg abban a tudatban, hogy nekünk csak szólnunk kell, és Isten majd megáldja a szavainkat. Ézsaiás azokról beszél, akik először hallgattak, esdekeltek, és csak utána szóltak. Hiszen nem minden egyházi beszéd, nyilatkozat származik Istentől, csak az, amelyet imádság előz meg: Szólj, győzz meg, Uram, hogy ki merjek állni a te üzenetedet hirdetve! Igehirdetésében Ittzés János utalt arra is, hogy Esztergomban az evangélikusság a kisebb testvér a nagy egyházi kötelékben. „De nekünk itt sem kell máson törnünk a fejünket: a reformátori elvek alapján egyedül Krisztust, a Szentírást, a kegyelmet és a hitet kell hirdetnünk” – zárta gondolatait a püspök.

A beiktatott lelkésznő Jn 13,31 alapján tartott szószékfoglaló igehirdetésében arról szólt, hogy ő már nyugodtan végezheti szolgálatát, mert Isten fia megdicsőült a kereszten. Az esztergomi templom szószékén is az evangéliumot szeretné hirdetni, amely elmozdít bennünket a holtpontról. Ő nem a gyülekezet és a lelkész egymásra találását szeretné kiemelni, hanem azt tartja fontosnak, hogy mindannyian Istenre találjunk.

Az istentiszteleten az újonnan beiktatott lelkésznőt – mások mellett – köszöntötte dr. Kiss-Rigó László esztergom–budapesti segédpüspök is.

Ferenczy Andrea református családban nevelkedett a Veszprém megyei Egeralján. Celldömölkre járt gimnáziumba és zeneiskolába. Zeneszeretete és zongoratudása alapján tanárai szerint komoly zenei pálya állhatott volna előtte, az evangélikus egyházmegyei ifjúsági alkalmak hatására mégis a teológiát választotta. 1996-ban végzett a teológián, majd nyolc évig Nagyvelegen szolgált. Közben bekapcsolódott a klinikai lelkigondozók ökumenikus közösségének tanfolyamaiba. Hetente egyszer bejár az esztergomi börtönbe, ahol lelkipásztori beszélgetés keretében fogva tartott fiatalokkal találkozik. Amint mondja, a lelkigondozást tartja elsődleges karizmájának.

Amikor a bevezetőben írt gondolataimra utalok, a frissen beiktatott lelkész mosolyogva csak ennyit válaszol: „Nem félek a katolikusoktól, hanem Istent félem, és neki szeretnék szolgálni Esztergomban is.”

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Esztergomi Evangélikus Egyházközség