Élõ víz

„Egészen kisiskoláskorom óta minden titkomat és érzésemet megosztottam a legjobb barátnõmmel, akivel egy osztályba jártunk az általános iskolában. Egyforma volt az érdeklõdési körünk, az ízlésünk, és valahogy mindig mindenrõl ugyanaz volt a véleményünk is. Szeptembertõl más-más középiskolában tanulunk. Éva nem hív, nem jelentkezik, sõt letagadtatja magát a szüleivel, ha keresem. Közös barátaink elõtt csak rosszat mond rólam, és kibeszéli a titkaimat. A lelkésznõ szerint érdemes keresnem még a társaságát? Nem értem, mi történt vele!”

Kedves Dalma! Bízom benne, hogy válaszom tegezõdõ formája nem bánt meg téged, hiszen édesanyád lehetnék, és szeretnék is bizalmas hangvételû leveledre anyai szívvel reagálni.

Tudom, mit érzel most. Elárult, becsapott az, akiben a legjobban megbíztál. A barátság komoly és szinte szent érzése mélyen megsérült benned, ráadásul érthetetlen a számodra, hogy gyermekkori pajtásod miért nem akarja veled tisztázni esetleges sérelmeit. Miért bújik a szülei mögé, miért ragadtatja magát hazugságra ahelyett, hogy õszintén megosztaná veled a gondolatait?

Bölcs Salamon példabeszédei között a következõket olvashatjuk a Szentírásban: „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözõdik a szívben az ember.” (Péld 27,19) Leveledbõl nem derül ki pontosan számomra, hogy Éva milyen érzéseket és emlékeket hordozhat magában barátságotok elmúlt éveit illetõen. De szívének jelenlegi „állapota” arra enged következtetni, hogy öntörvényû, makacs és hûtlenkedõ. Talán sovány vigasznak hat a jelenlegi élethelyzetedben, de most – hogy útjaitok elváltak – láthatod szívében tükrözõdni az õ igazi énjét. Sokszor hályog van a szemünkön, amikor nem vesszük észre (vagy nem akarjuk észrevenni) családtagjaink, barátaink nemes vonásait vagy jellemhibáit. De azután történik valami… jó vagy rossz, és megismerhetjük õket olyannak, amilyenek valójában.

Nem hiszem, hogy a barátnõd az új környezet hatására változott volna meg ennyire, bár kétségtelen, hogy az új társaságba való beilleszkedés gyakran együtt jár a régi kapcsolatok mellõzésével. Ebben az esetben már korábban meg kellett kezdõdnie az érzelmi eltávolodásnak! Nem játszhat benne szerepet Évának a külsõ megjelenésedre vagy a sikereidre való irigykedése? Esetleg elõfordult, hogy ragaszkodó szereteteddel már-már fojtóan rátelepedtél a barátnõdre, vagy határozottságoddal a háttérbe szorítottad szabadságra áhítozó személyiségét? – Mindezek bármelyike megmagyarázná, hogy miért döntött úgy, hogy elvágja a benneteket összefûzõ barátság szálait. Ugyanakkor semmilyen magyarázat nem kielégítõ, ha arra gondolok, hogy megtagadja az együtt töltött idõ bensõséges napjait, és a hátad mögött kibeszél téged, sõt a titkaidat is felfedi illetéktelen személyek elõtt.

Hogy érdemes-e vele keresned még a kapcsolatot? Abban az esetben igen, ha kész vagy arra, hogy barátságotok minõsége megváltozzon. Dalma, hívtad már Évát a gyülekezeti ifibe? Hosszabb, most nem idézett leveledbõl kiderül, hogy te magad sem vagy ott túl gyakran látott vendég. Vagyis hogy csak vendég vagy… és nem tag. Tudod, a barátság nagyszerû dolog, mégis azt kell mondanom neked, hogy rendkívül törékeny valami. Sok legendás barátság történetét papírra vetették már, mégis az a tapasztalatom, hogy a személyes érdek gyakran felõrli a baráti összetartozás nemes érzelmeit. De ha két ember Krisztusban édestestvérré lesz, akkor az érdek- és véleménykülönbségeket nap mint nap feloldja az isteni szeretet.

A krisztusi alapra állva lecsendesül a szív, és megnyugszanak a kedélyek. Az ember többé nem elvenni, hanem adni akar. És aki tudja, hogy emberi kapcsolatai is a Mindenható kegyelmében vannak elrejtve, annak már nem szorul ökölbe a keze. Annyira szíven ütött ez a mondatod: „…minden titkomat és érzésemet megosztottam a legjobb barátnõmmel…” Mert az a mi nagy bajunk, minden csalódásunk õsforrása, hogy nem Jézusra nézünk, nem vele osztjuk meg szívünk titkait, örömeit és búsulását, félelmeit és haragját! Nem vele, hanem „testtel és vérrel” tanácskozunk.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – mondja szabadító Urunk. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy õ sohasem él majd vissza a bizalmunkkal. Szavait „vérig menõ szeretete” igazolja. És tudod, hogy mi a legcsodálatosabb? Hogy Jézus soha nem olyannak lát bennünket, amilyenek most vagyunk. Lehetõséget lát bennünk, azaz látja azt is, hogy mivé válhatunk…

Te mit gondolsz, lehet még hûséges barát Évából? Biztosan õ is örülne egy megújult Dalmának! Imádságos szeretettel hordozlak:

Szõkéné Bakay Beatrix