Evangélikusok

Van-e, ki nem ismeri Mágócsy-Dietz Sándor nevét? Bizonyára sokan vannak ilyenek. Születésének 150. évfordulója alkalmat kínál arra, hogy felelevenítsük a kiváló tudós emlékét.

Ungváron született 1855. december 7-én. Az evangélikus gimnáziumba járt Eperjesen, és nagybátyjának, Hazslinszky Frigyesnek a hatására kezdett foglalkozni a botanikával. A budapesti egyetemen elvégezte a természetrajz–kémia szakot; 1880-ban tett középiskolai tanári vizsgát. Közben, 1879–80-ban tanársegéd volt a selmecbányai erdészeti és bányászati akadémián.

1880–1888 között a budapesti tudományegyetem növénytani tanszékén, Jurányi Lajos professzor mellett volt tanársegéd. Földrajzból is megszerezte a tanári oklevelet, 1883-ban pedig a növénytan doktorává avatták. 1886–87-ben beutazta Svájcot és Németországot. Fekete Lajos selmecbányai akadémiai tanárral együtt írt Erdészeti növénytanát az Országos Erdészeti Egyesület kétszáz arannyal jutalmazta 1888-ban. Egy évvel később a budapesti tudományegyetemen növénybiológiából és mikológiából habilitált.

1886-ban feleségül vette Brósz Kornéliát, Brósz Jonathán kassai ügyvédnek, a hat szabad királyi városi egyházmegye felügyelőjének a leányát, 1887-ben pedig – örökbefogadás után – felvette a Mágócsy nevet. Áldott, bensőséges családi légkörben öt gyermeket neveltek fel.

Középiskolai tanárként tíz éven át, egyetemi tanári kinevezéséig működött. A fasori evangélikus gimnáziumban iskolai felügyelő volt. 1895-ben a szőlő újabb betegségeinek tanulmányozása végett beutazta Dél-Franciaországot és Olaszországot. 1896-ban az országos kertészeti kongresszus ügyvezető titkáraként tevékenykedett, és a millenniumi kiállításon való tudományos közreműködéséért királyi elismerésben részesült.

1. szeptemberétől mint a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja az egyetemen a növényélettan nyilvános rendes tanáraként és a növényrendszertan megbízott tanáraként tevékenykedett. Vezette az egyetem növénytani intézetét és a botanikus kertet (1897–1928). 1908-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává. Közben számos bizottság, tanács, testület, kongresszus tagja, bölcsészkari dékán, számos kitüntetés, elismerés tulajdonosa lett. Szakirodalmi működését – saját kimutatása szerint – 360 tanulmány, dolgozat, cikk, ismertetés jelzi. 1928-ban vonult nyugalomba.

Egyházunkban is odaadóan szolgált. A bányai egyházkerületi és az egyetemes tanügyi bizottság elnöke, a Luther Otthon ügyvezető alelnöke, a Deák téri egyházközség felügyelője, majd tiszteletbeli presbitere volt. Elnökként vezette az Országos Evangélikus Tanáregyesületet (1912–1918). A Luther Társaság vezetőségében is dolgozott. Számára nem teher vagy kitüntetés volt az egyházi tevékenység, hanem szolgálat, amelynek során továbbadta az áldott és hasznos lutheránus hagyományt. Személyében nagyszerűen egyesült a hit és a tudás. Egyházunk sok – főleg tanügyi – döntésének mozgatója és részese volt.

„Pátriárkai életkorban”, 1945. február 27-én hunyt el. Szobra a Mezőgazdasági Múzeumban látható.

Szaktudománya a tudósra, egyházunk pedig hűséges munkására emlékezik, a személyének kijáró tisztelettel.

Barcza Béla