A vasárnap igéje

KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA – Tit 3,4–8

A két újszövetségi igére figyeljünk, amelyet egyházunk népe ezen az ünnepen évszázadok óta olvas. Az egyik Lukács evangéliumának 2. fejezetéből a 15.-től a 20. versig terjedő szakasz, a másik a Tituszhoz írt levél 3. fejezetéből a 4.-től a 8. versig terjedő rész. Miért került ez a kettő egymás mellé? Mi a közös, az egy irányba mutató bennük?

Mind az evangéliumi, mind a levélbeli szakasz folytatás: feltételezi az előzményeket.

A pásztorok elindultak, mert „üzent nekik az Úr”. Miután Isten a sötét éjszakában világosságot gyújtott, angyalai által megszólította őket. S akik eddig éberen őrködtek nyájuk mellett, most „a nyájat elhagyva” (EÉ 163) sietnek Betlehembe.

A Titusz által vezetett gyülekezetben is ilyen változás állt be: akik eddig tévelyegtek, gyűlöltek, és gyűlölők voltak, most az örök élet részeseivé lettek. Akik eddig saját maguk akarták elrendezni dolgaikat, most felismerték, hogy Isten már mindent elrendezett értük.

A mi karácsonyunk is folytatás. Nem az első ünnepnek a lassan-lassan lecsengő folytatása. A mi karácsonyunknak előzménye, hogy Isten minket is megszólított, a mi sötétségünkben is világosságot gyújtott, minket is kimozdított megszokott helyzetünkből, amikor Jézus Krisztusra, az ég és föld Királyára irányította figyelmünket. Amíg őt Kisjézusnak láttuk, amíg a történelem régi alakját tiszteltük benne, tele voltunk aggodalommal, mert saját erőnk és pozíciónk által igyekeztünk biztosítani jövőnket. Mióta úgy ismerjük Jézust, mint akié minden hatalom mennyen és földön, azóta igyekszünk a jó cselekedetekben elöl járni, kerülni az ostoba vitatkozásokat és a törvényeskedő harcokat.

Az evangéliumi ige Jézus Krisztus születéséről tesz bizonyságot. A pásztorok átélték a csodát, hiszen Isten ígéreteinek beteljesedését láthatták. Amit próféták régóta vártak, „sok királyok is kit látni kívántak” (EÉ 158), azt ők szemtől szemben láthatták, amikor meglelték a jászolbölcsőben fekvő kisdedet. A pásztorok átélték a csodát, amikor Isten áttörte a mennyet, és leszállt közénk (lásd Ézs 63,19). Nem kisebb csodát élt meg Titusz és gyülekezete sem. Az újjászületés csodáját. A keresztség által kapott Szentlélek hitet ébresztett szívükben. Keresztségükben számukra is megjelent Isten jósága és emberszeretete.

Pállal együtt én is vallom, hogy a keresztségemben engem is újonnan szült Szentlelke által az, aki erre a világra született karácsonykor. Aki áttörte az eget, az bennem is áttörte a falakat, amelyek elválasztottak Istentől, amelyek képtelenné tettek a szeretetre és az örömre. Az újjászületés, a keresztségben kapott ajándék éppen úgy csoda, mint Jézus születése. Nem azt mondom, hogy akkora csoda, mert nem összehasonlítani akarom a kettőt, hanem ugyanúgy csoda, mert Jézus születésének következménye, hogy mi is újjászülethetünk, hogy a keresztség megújíthat minket.

A pásztorok dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és láttak, ahogyan Isten megüzente nekik. A karácsonyi öröm tehát nem zárul le azzal az eseménnyel, hogy megtalálták a Kisdedet. A karácsonyi öröm hétköznapjainkat is betölti az Isten-dicséret és a magasztalás vidám hangjaival.

Ugyanez az öröm hallatszik ki Pál apostol leveléből. Sőt ő már távolabbra is lát. Nem csak a hétköznapokat színesíti meg a keresztségben kapott hit. Pál apostol az örök élet távlatáról beszél. Ez a távlat nyílt meg az első keresztény vértanú, István előtt is, akinek ma van az emléknapja. A Jézusra találás öröme még a halál pillanatában is körülveszi őt, és szeme utolsó pillantásával is erre az örömre nézhet (ApCsel 7,55–56).

Ez az öröm, ez a reménység formálja a mai keresztények életét is. Nemcsak szóban hirdetjük, amit hallottunk és láttunk, hanem az igehirdetést életmódunk is megerősíti. Az újjászületés öröme bennünk is megteremti a jóság és az emberszeretet ajándékait. Ahogyan Isten nem a mi jó cselekedeteink miatt, hanem saját irgalmából üdvözített minket, ugyanúgy mi sem az irántunk való szándékukat, indulataikat, tetteiket viszonozva bánunk embertársainkkal, hanem bizalmat adunk, hogy bizalom gyúljon, megbocsátunk, hogy megtörjön a bűn éle, szelídek vagyunk, ahogy Krisztus is szelíd volt hozzánk elesettségünkben.

Karácsony második napjának evangéliuma és epistolája így kötődik egymáshoz, s így kötődik hozzánk is. Adja Isten, hogy Jézus születésének bennünk is legyen folytatása örvendező, hálaadó, újjászületett életben!

Bencze András