A vasárnap igéje

VÍZKERESZT ÜNNEPE -- Ézs 60,1–6

Vízkereszt ünnepe eredetileg Jézus nyilvános fellépésének és a Jordán vizében való megkeresztelkedésének az ünnepe. Amikor az első századokban a karácsonyt még nem ünnepelték, vízkereszttel kezdődött az egyházi esztendő: Jézus fellépésével megjelent a világ Világossága. Benne a halál árnyékában élő emberiségnek felragyogott a nem teremtett Fény, aki János evangéliumának prológusa (Jn 1,1–14) szerint a nagybetűs Élet világossága, aki minden e világra jövő embert megvilágosít, aki a sötétségből támad fel, és a sötétségben tündöklik, akit a sötétség hiába próbál elnyelni, mert végül ő nyeli el a sötétséget. A keleti egyház a mai napig is a Fény ünnepeként tartja számon vízkeresztet, és az egyházi esztendő legnagyobb ünnepei közé sorolja, amelyet nem lehet áttenni a legközelebbi vasárnapra, hanem a napján kell megülni, miként ehhez evangélikus egyházunk is ragaszkodik.

A Világosság felragyogását hirdető ézsaiási prófécia vízkereszt ünnepének legősibb lekciója. A benne megjelenő királyokban, akik teveháton jönnek, aranyat és tömjént hoznak Jeruzsálembe, az Úr szentélyébe, már az első századok kereszténysége is a napkeleti bölcsek előképére ismert. Bár az evangéliumi történet nem királyoknak, hanem a Kelet pogány birodalmaiból érkező mágusoknak mondja őket (csak a magyar fordítás kozmetikázza ezt a szót bölcsekké), a kisded Jézus lába elé tett ajándékuk, az arany, a tömjén és a mirha elég oknak látszik, hogy az ézsaiási prófécia beteljesítőire ismerjenek bennük. Így lett a napkeleti bölcsek érkezésének karácsonyi története már nagyon korán a vízkereszt ünnepi evangéliumává.

Ez a történet lett az a szivárványhíd, amely által a karácsony fénye és a vízkereszt világossága egy ragyogássá olvad: a jászol gyermekében ugyanaz a Fény született meg és tört be sötétség uralta világunkba, akiről – miután a Jordán vizéből kiemelkedett – a lényét szemmel látható módon betöltő Szentlélek és a mennyei Atya tisztán hallható szózata tett tanúságot. A názáreti Jézusban valóban a világ Világossága jelent meg, hogy majd nagypénteken megvívja a döntő ütközetet a sötétség fejedelmével, és e győztes harc bizonyságaként sírja sötétségéből kirobbanjon az a fény, amely örökre elnyeli a bűnt, a halált és a kárhozatot.

Vízkereszt nagy ünnep: kár, hogy a kereszténynek mondott Európa keletibb fertályán az Élet világosságának eme fényes napja még mindig hétköznappá van degradálva, miközben a halál újra kivívott egy piros betűs napot a kalendáriumban. A „halottak napja” nevet ragasztották arra a napra, amely ráadásul nem is a holtaké, hanem a szó valódi értelmében vett élőké, Isten neves és névtelen szentjeié, akik földi pályájukat győzelemmel megfutva elérték az örök célt, és a világ Világosságának kegyelméből elnyerték a hervadhatatlan koszorút.

A szomorú valóság mégis az, hogy a kereszténynek mondott Európa keleti tartományainak népe inkább a ködös, enyészetszagú novemberi napokban mozdul meg, hogy az ünnepi díszbe öltözött temetőkben hódoljon a halál hatalma előtt, elfeledve és munkanappá alázva az Élet világosságának szent ünnepét, vízkereszt fényes napját, mely ma is azt hirdeti, hogy megszületett és felragyogott az a Világosság, akiben Élet van, és aki minden világra jövő ember világossága akar lenni.

A mai ünnepnap ősi próféciája, amely eredetileg a hetvenéves babiloni fogság közelgő leteltét, a beláthatatlan alagút végén felragyogó és egyre tündöklőbb erővel közeledő fényt hirdette Isten reményvesztett, csüggedt lelkű népének, két és fél ezer esztendő távlatából sem veszít aktualitásából. Ma Isten keresztény népét szólítja meg, hogy felébressze a halál mint legfőbb hatalom előtti hódolat kábulatából: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez. Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! (…) Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved.” Mert karácsonykor megjelent, vízkeresztkor Szentlélekkel felkenve, isteni szózattal megerősítve királyi méltóságot nyert a nem teremtett Fény, akit a sötétség soha nem tud elnyelni, aki maga nyeli el a sötétséget, aki mint az Élet Fejedelme, győzelmét örömmel osztja meg népével: mindazokkal, akik hisznek benne, akik a bűn és a halál uralmát megtagadva őrá emelik tekintetüket, és csak neki engedelmeskednek.

Véghelyi Antal