Napról napra

Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek! Zsolt 4,9 (1Kor 3,16; Mt 8,5–13; Róm 1,/14–15/16–17; Zsolt 92) Olykor nehéz megszabadulni azoktól a gondolatoktól, melyek makacsul megragadnak a fejünkben, s távozásuknak egyetlen apró jelét sem észleljük. Az álmatlan éjszakák, éjjeli tusakodások mindennél jobban elfárasztanak. Szinte lehetetlen felvenni a harcot ellenük. Egyedül az Úr adja meg, hogy gondolataink biztonságos helyen lehessenek, ahol semmilyen gonosz nem rontja meg, semmilyen sötétség nem keríti hatalmába őket. Milyen nagy áldás békében álomra hajtani a fejünket!

Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen. Dán 6,27 (Jn 10,28; Ézs 19,19–25; Józs 10,1–15) Dárius királyt ámulatba ejtette, hogy Isten megtapasztalhatóan jelen van Dániel életében. Nem az oroszlánok verméből és a tüzes kemencéből kilépő Dánielt tisztelte és magasztalta az uralkodó, akinek mindene megvolt, hanem azt az Urat, akit bár nem látott, de akiről hitte, hogy Dánielt segítette. Micsoda különbség! Áldott az az ember, aki saját magát megdönthetőnek és mulandónak tartja, de Istent örökké uralkodónak, el nem múló hatalmasságnak.

Jézus Krisztus mondja: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” Jn 20,21 (Ézs 35,3; 1Kir 17,8–16; Józs 11,1–15) Aki ezt az igét szívébe zárta, megkapta a stafétabotot. Rajta a sor. Rajtunk a sor. Vinnünk kell az evangéliumot – szerteszét, de nem összevissza. Hiszen Jézus azt mondja, mielőtt elküldi tanítványait: „Békesség néktek!” Így kell hát nekilátnunk – belemarkolva legmélyebb valónk tarisznyájába, s szórva azt, amit mi is csak úgy kaptunk: imádság, áldás és lelki ének erejét, jó szót és jó szándékot, irgalmasságot, figyelmességet, bátorítást, az üdvösség jó hírét…

Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. Ez 20,11 (1Tim 1,8; Ruth 1,1–8/9–15/16–19a/19b–21; Józs 20,1–9) A törvény rend. Isten országában rend van. Minden lakos igazodik hozzá. Ez természetes. Ha Isten rendetlen lenne, jaj lenne a mennyei világnak; talán már nem is létezne. De ő „rendes”. Tanulhatunk tőle! És azoktól is, akik az ő országában élnek. Rendet. Mert akinek rend van az életében, boldog ember. A mennyországban csak boldog emberek élnek.

Te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta. Zsolt 71,5 (1Jn 2,28; ApCsel 13,42–52; Józs 22,1–20) Mennyi fiatal van, akiknek még van esélyük arra, hogy elmondhassák: nem Isten nélkül nőttem fel, mert személyes kapcsolatom volt vele. Mennyi fiatal jön-megy mellettünk, körülöttünk, talán saját lakásunkban, talán a szomszéd utcában, akik most még nem tudnák kimondani: „…ifjúkorom óta.” Milyen jó és „üdvös”, mikor felnőttként valakinek az ajkáról nem az öreg zsoltáros iránti irigység szava fakad, hanem vele együtt tudja mondani: „Te vagy, Uram, reménységem…”

Jézus így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Jn 17,15 (Zsolt 119,133; Lk 4,22–30; Józs 22,21–34) Nem kell megállítani a világot, ha valaki ki akar belőle szállni! Elég, ha – ebben a kavalkádban, amelyet oly sokszor nem is értünk, csak vele együtt forgunk – az Úrra figyelünk. Az egészségünket, családi életünket, értékes baráti-testvéri kapcsolatainkat, hitéletünket, áhítatos óráinkat veszélyeztető pörgés abban a pillanatban megszűnik, amikor Istenre tekintünk. Mert a rohanó, leterhelt életmódra jellemző pörgés nem Istentől való. Jézus azért imádkozik, hogy az Atya megőrizzen bennünket a gonosztól. Engedjük meg ezt neki!

Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba. Jn 3,19 (Ézs 9,1; Jel 15,1–4; Józs 23,1–16) Isten jelenlétében minden világos lesz. Minden bűn: mulasztás, szeretetlenség, figyelmetlenség, hanyagság, hazugság, ferdítés, belemagyarázás, félrebeszélés, vádaskodás, önhittség. Minél kevesebb van belőlük, minél többet számolunk fel személyes életünkben, annál kevesebb fájdalommal jár az ítélet most és majd akkor. Jézus eljött a világba. Hozzád megérkezett-e már?

Horváth-Hegyi Olivér