A vasárnap igéje

HATVANAD VASÁRNAP – Lk 8,4–15

Minden ember sikerre vágyik. Életünket alapvetően ez motiválja. Magánéletünkben a család szeretetét vagy az anyagi boldogulást, hivatásunkban a szakmai elismertséget, emberi kapcsolatainkban a szeretetteljes elfogadást értékeljük sikerként. Ha valamit eleve sikertelennek ítélünk, annak hátat fordítunk, felhagyunk vele.

Ha a siker vezeti törekvéseinket a mindennapi életben, akkor természetesen egyházi életünk sem kivétel ez alól. De mintha gyülekezeteink életéből gyakran hiányozna a siker. Mintha elégtelen lenne igehirdetésünk, missziói munkánk hatásfoka. Mintha nem állna arányban a befektetett munka az eredménnyel, a magvetés fáradsága a gyümölcsterméssel.

A magát sikertelennek tekintő egyháznak szól a mai evangélium a magvetőről, akiben Krisztus Urunk magát az irgalmas Istent állítja szemünk elé. Ő mindenféle emberi logikától függetlenül mindenütt és mindenkor veti a magot: megújító igéjével megszólít minden arra érdemtelent, elhív és szolgálatba küld gyanútlan embereket. Olykor „rászed” bennünket is, mint Jeremiás prófétát. Megkeményíthetjük a szívünket, hogy a forgalomtól letaposott útra hasonlítson, de Isten igéje még az ilyen megkeményedett szívre is bőségesen záporozik. Legyinthetünk Isten dicsőségére, és sziklás talajként elvonhatjuk a táplálékot hitünktől, de ez nem teszi meg nem történtté azt, hogy Isten igéje megszólított minket. Kiszolgáltathatjuk a Szentlélek belénk plántált ajándékát az e világi élet hangos forgatagának, sikernek és sikertelenségnek, örömöknek és gondoknak, táplálhatjuk e világi érzéseinket Isten igéjének ellenében, ám az evangélium ettől még hangzik felénk. Egyházi emberekként, igehirdetőkként vagy igehallgatókként minden bizonnyal az első adandó alkalommal elrontunk mindent, amit csak elronthatunk, de Istenünk nem bízta igéjének sorsát a mi ügyességünkre, alkalmasságunkra.

Emberi gondolkodás szerint Isten magvető munkája nem tervszerű, a példázat szerint azonban mégis sikeres. Nekünk tehát nem Isten igéjének sorsa miatt kellene aggódnunk, hanem sokkal inkább a magunk jövője miatt. Isten igéje nélkülünk is megcselekszi azt, amiért elindult. Mekkora sikertelenségre volt ítélve – emberi számítás szerint – a hitükben bizonytalankodó apostolok kicsiny közössége az ókori világ vallásilag túltelített piacán, főpapok és világi hatalmasságok gyűlöletének kereszttüzében! Mekkora kudarcra van ítélve ma is az evangélium ügye abban a világban, amely lassan már az emberi értékekről sem akar tudni, nemhogy Isten igéjéről! A legszentebb imádságok is gúny céltáblái lehetnek, és a hit ellenségei olykor gyűlölettel rontanak rá Krisztus megszentelt népére…

De az evangélium sohasem volt és sohasem lesz halálra ítélve. Templomok omlanak össze és épülnek fel, emberek válnak a magot befogadni nem hajlandó útféllé, köves vagy gazos földdé, mások meg éppen keményszívűségük jó termőfölddé alakulásának ajándékát kapják Urunktól – és mindeközben szüntelenül hangzik az evangélium. Hallása nyomán a Szentlélek hitet ébreszt akkor is, amikor a többség csak legyint a bűnöket megbocsátó Krisztus keresztjére. Krisztus marad a győztes, mert igéje ma is elvégzi az emberi világ sokféle termőföldjében a kalászba szökkenés csodáját, és bár nagyon sokak életében nem hoz áldást, a termés összességében mégis százszoros, azaz elképzelhetetlenül sok.

Meg kell tanulnunk, hogy ha az egyház esetleg sikertelennek és erőtlennek tűnik is, a Krisztus keresztjéről tanúskodó evangélium mégis diadalmas és gyümölcsöző. Nem az evangélium sorsáért kell aggódnunk. Nem pusztán emberi erőfeszítésre, modernizálásra, szüntelen változtatásra van szükség, hanem arra, hogy Isten Szentlelke termékeny talajjá tegye mindannyiunk szívét, hogy a Krisztusban kapott kegyelem ne múljék el eseménytelenül és eredménytelenül felettünk.

A pazarló magvetőről, az irgalmasan megszólító Istenről szóló példabeszéd újra kétségtelenné teszi azt, hogy hitre jutásunk, benne való megmaradásunk és benne gyökerező végső reménységünk beteljesedése egyedül Urunk irgalmától függ. Ő pedig már akkor bizonyított, amikor Megváltót adott nekünk egyszülött Fia személyében. Róla tanúskodik az ige, amelyet pazarlóan eljuttat mindenhova. Ha termésre alkalmas, jó szántófölddé lettünk, az egyedül az ő csodája és ajándéka. Ha útfélre, kövek vagy tövisek közé esik szívünkben a mag, akkor hozzá könyörögjünk megújulásért és megtérésért.

Minden ember vágyik a sikerre. A siker pedig az, hogy Isten gyermekeivé lehetünk az ő irgalma által. A vetést hamar követi az aratás: adja Isten, hogy az aratásnál legyen mit betakarítania Krisztus Urunknak szívünk szántóföldjéről!

Tubán József