Kultúrkörök

Múlt év õszén meglepõ találkozásban volt részem. A Pesti Egyházmegye konferenciát rendezett Balatonszárszón az egyházközségek vezetõi, presbiterei részére. Az egyik elõadás után odalépett hozzám Gyõrfi Károly óbudai presbiter, és azt kérdezte: „Megismersz?” Bizonytalan volt a válaszom. Ezt látva három mondatban elmondta, honnan ismerjük egymást. A kulcsszavak: Piliscsaba (Liget), idõsebb Kendeh György, továbbá Károly édesapja, illetve testvére, Tibor. Beugrott; már tudtam, kikrõl és mirõl van szó. Gyermekkorunkból való az ismeretség: családunk 1955-ben – Békés megyei kitelepítésünk után – Piliscsabára (Ligetre) került. Itt apám és egész családunk testvéri, baráti kapcsolatba került az evangélikus vallású Gyõrfi családdal. Károly öccsével egy osztályba jártam Csabán. Károllyal – hiszen õ már „nagyfiú” volt – közelebbi kapcsolat nem alakulhatott ki köztünk, de fõleg a szülein, „Gyõrfi nénin és Gyõrfi bácsin” keresztül én is tudtam az elõmenetelérõl. Mindezek miatt az ismeretség kérdése nagyon is életszerûvé vált.

Néhány nappal késõbb telefonon keresett, megbeszéltünk egy találkozót. Nem sok idõnk volt, mintegy háromnegyed óra. Ezalatt kellett elmondanunk egymásnak, mi történt velünk az elmúlt negyven évben. Majd Gyõrfi Károly kezembe adta a könyvét. Mint hozzátette, néhány szó édesapámról is van benne, elsõsorban ezért adja nekem.

Miután megtaláltam ezt a részt, nekikezdtem az elejérõl olvasni a kötetet. Nem tudtam letenni. Hogy miért, annak magyarázatául álljon itt néhány, a könyv alapján megfogalmazott gondolat.

Megtudhatjuk a leírtakból, hogy milyen módon maradhatott meg embernek valaki az elmúlt ötven évben különbözõ „kényes” munkakörökben, beosztásokban, diplomáciai küldetésben, alaptalan gyanúsítások kereszttüzében. Íme a recept: nem nagy hangon hirdetett vallásosság, hanem keresztény alázat, mely elfogadható kompromisszumokat is tud kötni, de nem adja fel önmagát. Megbecsüléssel ír a szerzõ azokról, akik a rendszerváltás elõtt is tudták, hol a helyük, és egész népünk érdekében végezték – sokszor behatárolt – szolgálatukat. Ilyen összefüggésben olvasható Apró Piroska – ma ez talán rosszul hangzik –, Szûts Pál nagykövet és még sokak neve.

Legmeghatóbb részei a könyvnek a családdal összefüggésben olvasható megjegyzések. Most elsõsorban nem is a szülõkkel való kapcsolatra gondolok (az is példaértékû), hanem a családért való felelõsségvállalásra. Mindig, minden végsõ döntés elõtt közös konszenzus kialakítása volt a megoldás kulcsa. Miért nem így mûködnek ma a családok? Miért nem értjük meg végre, hogy család nélkül nincs élet?!

„Rendszer(telen)váltás” szerepel a könyv címében. Nem túl sokat kellett gondolkodnom azon, hogy miért így fogalmazott a szerzõ. A megvalósított, kiharcolt értékek megfelelõ értékelése nélkül nem lehet érdemben továbblépni.

Sokan más utat választottak. Gyõrfi Károly azt az egyenes utat választotta, melyen sok buktató, egyéni tragédia és sok áldás is kísérte életét.

Még egy megjegyzés a végén: Piliscsabától Nyergesújfalun át Bukaresten és Hágán keresztül hazaérkezni ismét Magyarországra óriási ajándék. Az elvek feladása nélkül, megtartva a Krisztusba vetett hitet: Isten ajándéka. A könyv szerzõje errõl számolt be. Igyekezett hûséges maradni Krisztusához, egyházához és hazájához.

**„Gyõrfi Károly, a vállalati felsõvezetõbõl lett diplomata akaratán kívül a román titkosrendõrség – a hírhedt Securitate – »közremûködésével« a magyar diplomáciatörténet maga nemében páratlan botrányának lett szenvedõ alanya. A könyv ezzel foglalkozó része nemcsak lélegzetelállítóan érdekes olvasmány, hanem egyben hiteles, eddig így sehol nem közölt forrásértékû dokumentum. Rendkívüli tanulsággal szolgál arra nézve, hogy miként kell viselkedni ilyen helyzetben.

**A kötet azonban nem csak errõl szól. A szerzõ személyes életén keresztül villant fel epizódokat a Rákosi-, a Kádár- és a Ceausescu-rendszerbõl, majd foglalkozik a magyarországi rendszerváltás – ahogyan õ nevezi, »rendszertelen váltás« – folyamatával.

A világ szinte minden táján megfordult szerzõ széles körû tapasztalatai, sajátos látásmódja és értékrendje szemüvegén keresztül szemléli és kommentálja a Magyarországon 1990 után történteket. Elsõsorban a makrogazdaság fontos vetületei érdeklik, de behatóan foglalkozik a váltás politikai és mentális vonatkozásaival is.

A kereszténydemokrata elveket valló, szociáldemokrata vonásokat, szociális érzékenységet mutató, nõpárti szerzõ maximálisan nemzeti elkötelezettségû. Az egész könyvön érzõdik a haza iránti szeretet, a szó nemes értelmében vett alázat a jó ügyek iránt és a tenni akarás. Elképzelhetõ, hogy hitvallását sokan nem érzik majd magukénak, állhatatossága mégis példaértékû és sok szempontból tanulságos.”

Kendeh György